A homoki róka (Vulpes rueppellii) Észak-Afrikától Iránig terjedő területen élő, sivatagi, félsivatagi rókafaj. Külseje bélyegkép|bal|A vörös róka (balra) és a homoki róka arcorrának összehasonlítása A homoki róka jelentősen kisebb a közismert vörös rókánál, arányaiban lábai hosszabbak és fülei nagyobbak. Hasonlít egy nagy termetű sivatagi rókára. Testhossza 40–48 cm, amihez hozzászámítandó még 30–40 cm-es farka is. Marmagassága mintegy 30–35 cm, átlagsúlya 1,7 kg. Bundája a hátán vörösesbarna, feje, oldalai és lábai sárgásbarna homokszínűek vagy ezüstös szürkék, hasa és farkának vége fehér. Öt alfaja ismert: Vulpes rueppellii rueppelli Vulpes rueppellii caesia Vulpes rueppellii cyrenaica Vulpes rueppellii sabaea Vulpes rueppellii zarudneyi Elterjedése A homoki róka egész Észak-Afrikában, Mauritániától Szomáliáig, valamint az Arab-félszigeten és egész Iránban, keleten Pakisztánig előfordul. Sok helyen dúvadnak tekintik, mert elkaphatja a háziszárnyasokat és a fiatal bárányokat és kecskegidákat. Viselkedése A homoki róka bűzmirigyeivel jelöli meg a territóriuma határát, sőt védekezésül a bűzösborzhoz hasonlóan a rátámadó ragadozókat is lespriccelheti. A nőstény saját szagával jelöli meg kölykei odúját. A rókák a kutyaugatáshoz hasonló hangot adnak ki.

Párzási időszakban a hím és a nőstény együtt kóborol, máskor azonban a rókák 3-15 fős csoportokba verődnek össze. Egy egyedre kb 50–70 km² vadászterület jut. Gyakran költöznek egyik odúból a másikba, különösen ha területükön veszélyt észlelnek. Kotorékaikat sziklák vagy fák gyökerei közé ássák. Mindenevő; általában rovarokat, pókokat, kisemlősöket, gyíkokat, tojást eszik, de szükség esetén elfogyasztja a növények gumóit és gyökereit is. A homoki rókára a pusztai sas és nagyobb baglyok vadászhatnak.

A nőstény 51-53 napnyi vemhesség után hozza világra földalatti odújában 2-3 vakon születő kölykét. Az új generációt másfél-két hónapos korában választja el. Források

Wozencraft, W. C. (2005). "Order Carnivora". In Wilson, D. E.; Reeder, D. M. Mammal Species of the World (3rd ed.). Johns Hopkins University Press. pp. 532–628. . OCLC 62265494. Cuzin, F., Lenain, D.M., Jdeidi, T., Masseti, M., Nader, I., de Smet, K. & Murdoch, J. (2008). Vulpes rueppelli. In: IUCN 2008. IUCN Red List of Threatened Species. Hozzáférés ideje: 22 March 2009. További információk A homoki róka líbiai bélyegsorozaton

Fordítás

Kategória:Rókák Kategória:Emlősfajok Kategória:Marokkó emlősei Kategória:Nyugat-Szahara emlősei Kategória:Mauritánia emlősei Kategória:Algéria emlősei Kategória:Tunézia emlősei Kategória:Líbia emlősei Kategória:Mali emlősei Kategória:Niger emlősei Kategória:Csád emlősei Kategória:Szudán emlősei Kategória:Eritrea emlősei Kategória:Etiópia emlősei Kategória:Dzsibuti emlősei Kategória:Szomália emlősei Kategória:Egyiptom emlősei Kategória:Izrael emlősei Kategória:Palesztina emlősei Kategória:Jordánia emlősei Kategória:Szaúd-Arábia emlősei Kategória:Bahrein emlősei Kategória:Katar emlősei Kategória:Az Egyesült Arab Emírségek emlősei Kategória:Omán emlősei Kategória:Jemen emlősei Kategória:Kuvait emlősei Kategória:Irak emlősei Kategória:Irán emlősei Kategória:Afganisztán emlősei Kategória:Pakisztán emlősei