A Világjátékok egy nemzetközi multisportesemény, melyet négyévente rendeznek meg a nyári olimpiai játékokat követő első évben. A játékok programja mindössze 11 nap leforgása alatt zajlik le. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szervezésében levő világesemény olyan sportágakat tartalmaz, amelyek nem szerepelnek az olimpiai programban. Néhány sportág, amelyek korábban a Világjátékok programján szerepeltek (például triatlon) ma már az olimpián is szerepelnek. Sok olyan sportág is alkotja a Világjátékok programját, melyek egykoron az olimpián is szerepeltek. Az eseményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) is támogatja.
Története 1981-ben 12 nemzetközi szövetség kezdeményezésére létrehozták a Világjátékok Nemzetközi Szövetségét. Az ezt követő évben már megrendezték az 1. Világjátékokat Santa Clarában, az Egyesült Államokban. A világesemény 18 sportot tartalmazott, és 34 nemzet 1265 versenyzője vett részt rajta. Az olimpiai programban több alapítósportág is szerepel, ilyen a taekwondo, a tollaslabda, a triatlon és a baseball. A 2001. évi Világjátékokon Akitában már 93 nemzet 3200 sportolója vett részt. A 2013-as Világjátékokon Caliban már 31 sportág szerepelt.
Sportágak +Művészi sportok és táncLabdajátékokHarcművészetPrecíziós sportokErősségi sportokTrendsportokakrobatikus tornastrandkézilabdasoftballaikidobiliárdkötélhúzássiklóernyőzéstájfutásaerobicfistballsquashkarategolyósporterőemelésejtőernyőzésinline-hokitánckajakpólófutsalvusubowlingkajak-kenu marathongörkorcsolya sprinttrambulinraketballstrandlabdarúgásju-jitsuterepíjászatduatlonhegymászásművészi görkorcsolyakorfballhetes rögbisumoultimatebúvárúszásritmikus gimnasztikaélet- és vízimentésvízisielés
A magyar csapat szereplése Magyarország a 2022-es Világjátékokig bezárólag eddig összesen 31 arany-, 28 ezüst- és 29 bronzérmet szerzett. Ezzel a teljesítménnyel hazánk a 18. helyen áll a Világjátékok összesített éremtáblázatán.
A játékok helyszínei ÉvVárosOrszágMegnyitóDátumVersenyszámokNemzetekVersenyzők1981Santa ClaraKim Un-yongjúlius 25. – augusztus 2.15 + 1581400 kb.1985LondonCharles Palmerjúlius 25. – augusztus 4.20 + 15114101989KarlsruheJuan Antonio Samaranchjúlius 20–30.18 + 25013591993HágaKevan Gosperjúlius 21. – augusztus 1.21 + 46720261997LahtiJuan Antonio Samaranchaugusztus 7–11.20 + 66020162001AkitaToyama Atsukoaugusztus 16–26.22 + 58023802005DuisburgOtto Schilyaugusztus 14–24.26 + 69331492009KaohsziungMa Jing-csiuaugusztus 16–26.25 + 58429082013CaliAngelino Garzónjúlius 25. – augusztus 4.26 + 49131032017WrocławThomas Bachjúlius 20–30.27 + 410234302022BirminghamRandall Woodfinaugusztus 7–17.30 + 510836332025Csengtu
Források http://www.mob.hu/vilagjatekok-ismerteto http://www.theworldgames.org/
Kategória:Sportversenyek