A Kunszt József-díj egy magyar kitüntetés, melyet 2001-ben alapított Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. A Kunszt József kalocsai érsekről elnevezett díjat minden évben három pedagógusnak ítélik oda. thumb|Kunszt érsek-díj

Alapítása Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 2001-ben alapította a díjat néhai elődje, az oktatásért és közművelődésért, a magyar kultúráért sokat tevő Kunszt József (1790-1866) kalocsai érsek emlékére, a főegyházmegye alapításának ezredik évében.

Díjátadás A díjat minden évben Kunszt József érseki kinevezésének évfordulóján, május 15-én (vagy ehhez közeli napon) adják át az arra érdemesnek tartott három, 2014-ben négy díjazott pedagógusnak, a kalocsai Katona István-házban, később az ASTRICEUM Érseki Múzeumban: egy pedagógusnak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye által fenntartott iskolából (2014-ben egy alapfokú és egy középfokú oktatási intézményből is kikerül egy-egy díjazott), egy pedagógusnak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye területén működő szerzetesrend által működtetett iskolából és egy pedagógusnak a Kalocsán működő egyik önkormányzati/állami iskolából.

Díjazottak 2001 Átadás: május 15. Crnkovics Szilveszterné (Szent Antal Katolikus Általános Iskola és Diákotthon, Jánoshalma) Tarján Levente (Szent László Általános Művelődési Központ, Baja) Szőke Imréné (Szent István Gimnázium, Kalocsa)

2002 Átadás: május 15. Szilágyiné Kósa Erzsébet (igazgató, Szent József Katolikus Általános Iskola; elnök, EKIF; Kiskunhalas) Szabóné Adorján Erika (Piarista Általános Iskola, Kecskemét) Németh Sándor (Dózsa György Szakközépiskola, Kalocsa)

2003 Átadás: május 15. Horváth Jenőné (vezető, Szivárvány Katolikus Óvoda, Kiskunmajsa) Pálinkásné Kócsó Mária (Angolkisasszonyok Ward Mária Gimnáziuma) Bartek József (Szent István Gimnázium, Kalocsa) - nyugalmazott tanár

2004 Átadás: május 15. Lipótzy István (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét) Mayer Tamásné (igazgató, Constantinum Intézmény, Kiskunfélegyháza) Szalai József (Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kalocsa) - nyugalmazott tanár

2005 Átadás: május 14. Mária Szent nevéről nevezett P. Szabó István piarista szerzetes (igazgató, Kecskeméti Piarista Gimnázium) Korsós Mária (Eperföldi Általános Iskola, Kalocsa) Ancsa Margit (igazgatóhelyettes, Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Kiskunmajsa)

2006 Átadás: május 15. Osztheimer Ildikó (Szent László Általános Művelődési Központ, Baja) Pluhár Mihályné (Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, Kalocsa) Kovács Ágota (Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Jánoshalma)

2007 Átadás: május 15. Turjánszkyné Tapodi Katalin (Ward Mária Leánygimnázium és Kollégium) Dr. Deákné Tóth Veronika (igazgató, Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola, Kalocsa) Bekes Annamária (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét)

2008 Átadás: május 15. Sz. Tóth Éva (Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, Kecskemét) Csapai Lajosné (igazgatóhelyettes, Kalocsa és Térsége Általános Iskola és Kertvárosi Tagiskolája) Misalekné Zsigó Katalin (igazgatóhelyettes, Szent József Katolikus Általános Iskola, Kiskunhalas)

2009 Átadás: május 15. Tóthné Kovács Zsuzsanna (Szent Gellért Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kiskunmajsa) Villányi Eszter (Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény, Kalocsa) Szőke Imre (Szent István Gimnázium, Kalocsa)

2010 Átadás: május 14. Hefner Istvánné (Szent Anna Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, Jánoshalma) Hornyák Ferencné (óvodavezető, Szent László Általános Művelődési Központ, Baja) Bogdánné Fekete Ágnes (Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Kalocsa)

2011 Átadás: május 13. Tóthné Vámos Edit (igazgatóhelyettes, Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét) Solti Kálmán (igazgató, Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény, Kalocsa) Dr. Igazné Daraghy Ágnes (Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Belvárosi Tagintézmény)

2012 Átadás: május 15.Bábel Balázs érsek vendégeként részt vett a díjátadáson és ünnepi beszédet mondott Udvardy György pécsi püspök. Weninger Endréné (Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, Kecskemét) Szabadiné Huszka Éva (Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola, Kalocsa) Váradiné Grósz Éva (Szent József Katolikus Általános Iskola, Kiskunhalas)

2013 Átadás: május 15.Bábel Balázs érsek meghívására ünnepi beszédet mondott P. Korzenszky Richárd Miklós tihanyi bencés perjel. Téglás László (igazgató, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Kiskunhalas) Nagy János Zoltánné (Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény, Kiskunfélegyháza) Korsósné András Marianna (Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Eperföldi Tagiskola)

2014 Átadás: május 15. Tamás Ferenc (Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola, Kalocsa) Fazekas József (Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, Kecskemét) Illésné Márin Éva (II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kecel) Szabó Julianna (igazgatóhelyettes, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Kiskunhalas)

2015 Átadás: május 15.Bábel Balázs érsek meghívására ünnepi beszédet mondott Szent Bernátról nevezett P. Lukács László piarista szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola professor emeritusa. Fülöp Ernő kanonok (bodrogi főesperes, Szent Péterről nevezett bodrogmonostori c. apát, kalocsai kerületi esperes, érseki irodaigazgató és főszékesegyházi plébános, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő katolikus oktatási-nevelési intézmények érdekében végzett szolgálatáért) Baranyi Erzsébet Mária Alix nővér (Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Kalocsa) Grabiczáné Fekete Zsuzsanna (intézményvezető-helyettes, Szent István Gimnázium, Kalocsa)

2016 Átadás: május 13.Bábel Balázs érsek meghívására ünnepi beszédet mondott Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.

Balogh Tibor (tázlári tagintézményvezető, keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda) Mikulás Domonkos (igazgatóhelyettes, Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Kecskemét) Baranyiné Hellényi Viktória (Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskolája és Szakiskolája)

2017 Átadás: május 15.Bábel Balázs érsek meghívására ünnepi beszédet mondott Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja.

Filvig Ágnes (Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája, Kalocsa) Nebojszki László (Szent László Általános Művelődési Központ, Baja) Paál Zsolt Tamás (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kiskunmajsa)

2018 Átadás: május 16.Bábel Balázs érsek meghívására ünnepi beszédet mondott Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Benke Mónika Veronika (Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje Kunszt Utcai Tagóvodája vezetője) P. Nagy Attila piarista házfőnök (Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda volt igazgatója, Kecskemét) Papp Zsolt, (Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatóját, Kecskemét)

2019 Átadás: május 15.Bábel Balázs érsek meghívására ünnepi beszédet mondott P. Várszegi Asztrik Imre bencés szerzetes, egyháztörténész, Culusi címzetes püspöke, pannonhalmi emeritus főapát.

Farkasné Bekes Rita (intézményvezető-helyettes, Szent István Gimnázium, Kalocsa) Mindák József (igazgató, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium, Kecskemét) Kaszás Eszter (igazgató, Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Jánoshalma)

Források Lakatos Andor: A Kalocsai Érsekség 100 esztendeje. A Kalocsa-Bácsi Érsekségtől a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéig (1909-2009).Kalocsa-Pozsony. 2009. Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye: Kunszt József-díj átadása Magyar Kurír. 2009-es díjátadáshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/atadtak-kunszt-jozsef-dijakat Magyar Kurír. 2010-es díjátadáshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/kunszt-jozsef-dij-2010-evi-atadasa Magyar Kurír. 2011-es díjátadáshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/atadtak-2011-evi-kunszt-jozsef-dijakat-kalocsan?quicktabs_1=1 Magyar Kurír. 2012-es díjátadáshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/tanu-mester-es-nevelo-atadtak-kunszt-jozsef-dijakat-kalocsan?quicktabs_1=1 Magyar Kurír. 2013-as díjátadás Magyar Kurír. 2014-es díjátadáshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/babel-balazs-atadta-pedagogusokat-elismero-kunszt-dijat-kalocsan/?q=b%C3%A1bel%20bal%C3%A1zs Magyar Kurír. 2015-ös díjátadáshttp://www.magyarkurir.hu/hirek/oktato-nevelo-munkat-elismero-dijat-adtak-at-kalocsa-kecskemeti-foegyh Magyar Kurír. 2016-os díjátadás Magyar Kurír. 2017-es díjátadás Magyar Kurír. 2018-as díjátadás Magyar Kurír. 2019-es díjátadás

Jegyzetek

Kategória:Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye Kategória:Kalocsa Kategória:Magyar pedagógiai díjak