Ézsiás István (Vinár, 1943. augusztus 17. –) magyar festő, szobrász.

Élete Ézsiás István bányász és Csete Rozália MÁV alkalmazott gyermekeként született.

1954-ben Szegedről Pápára került, 1962-ben érettségizett a pápai Türr István Gimnáziumban. 1958 és 1968 között a Pápai Képzőművész Körhöz tartozott. Itt először Kégliné Kalmár Annánál majd Hénel Gusztávnál tanult rajzolni. Ezt követően A. Tóth Sándor Képzőművész Körébe járt, ahol a XX. századi képzőművészet különféle irányzataival ismerkedett meg. Szinte minden szabadidejét itt töltötte. Ekkortájt az Elekthermaxban dolgozott. A Nemzeti Múzeum pályázatot hirdetett restaurátori tanfolyamra, valamint egy múzeum gyakornoki állást, amite elnyert, s ennek révén a pápai városi múzeumhoz került. Tóth Sándor ajánlására jutottam be a Veszprém megyei múzeumigazgatáshoz, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolára is felvették, ahol 1974-ben diplomázott.

1974-től több külföldi tanulmányúton is járt, többek között Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Romániában, Szlovákiában és az USA-ban. 1965-től a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóságnál dolgozott, 1980-tól mint a Veszprémi Petőfi Színház reklámgrafikusa tevékenykedett. 1981-től a veszprémi Ifjúsági Park kiállítás-menedzseri tisztét töltötte be, 1986-tól 1998-ig győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ, a Fekete-Fehér Galéria és a Műcsarnok vezetője volt. 1990 és 1998 között vezette a Győri Nemzetközi Művésztelepet.

A Nemzetközi MADI művészcsoportnak, a FIDEM-nek, a MAOE-nek, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Szobrász Társaságnak a tagja. Részt vett számos magyarországi szimpózium és művésztelep megszervezésében és vezetésében: Bakonyi Faszobrász Művésztelep (Hubertlak), Ajka Alumínium Szimpózium, Tokaji Művésztelep, Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep, Győri Nemzetközi Művésztelep. 1965–től 1985-ig a Veszprémi Múzeum restaurátora volt és egyúttal a veszprémi Fiatal Művészek Stúdiójának tagja. 1990–től 1998-ig a Győri Műcsarnok, a PSVMK Art Galéria és a Győri Nemzetközi Acélszobrász Művésztelep, majd 1999-től az általa alapított Kőkapui Nemzetközi Művésztelep és a Művészeti Műhely Kőkapu Alapítvány vezetője. 1997-ben Győrben hozta létre a Nemzetközi Művésztelep Szoborparkját, 2003-ban Kőkapun az Európa-szoborparkot.

Fő alkotói helyszínei előbb Pápa, Veszprém, Győr, majd 1998-tól Budapest. 1965 óta szerepel műveivel kiállításokon, 1979-től rendszeresen részt vesz a Soproni Érembiennálén és a Pécsi Kisplasztikai Biennálén. Művészi pályafutása hajnalán a festészettel foglalkozott, az 1970-es években rendszeresen részt vett a győri, tokaji, encsi és gönci művésztelepeken. Nagy hatással voltak rá Fajó János és Csiky Tibor művészetfelfogása, azonban az Amerigo Tot mellett eltöltött néhány hónap után döntött úgy, hogy a szobrászattal kezd foglalkozni.

Művészetszervezőként is tevékenykedik, számtalan kiállítást szervezett, 2003-ban a Párizsi Magyar Intézetben a magyar-francia érem és kisplasztika kiállítás kurátora és rendezője volt. 2006-ban Veszprémben az „Európa Szoborpark” Nemzetközi Állandó Szabadtéri Kiállítás kurátora és létrehozója, ahol 8 ország 70 művészének alkotása tekinthető meg.

Rendszeresen részt vesz a hazai és nemzetközi kiállításokon, Magyarországon 36 egyéni kiállítása volt. 100-nál több kollektív kiállításainak száma. Köztéri szobrai többek között Győrben, Sopron, Hajdúszoboszló, Szombathely, Pápán és Tatabányán is megtalálhatók stb.

Mesterei A. Tóth Sándor, Amerigo Tot (Róma) és Csiky Tibor voltak.

Családja

Nős, felesége Muha Mária gépészmérnök, kulturális menedzser. Gyermekei: Judit (1968), Gergely (1972) építészmérnök.

Díjak, elismerések

1970: Őszi Tárlat nívódíja, Veszprém; 1974: miniszteri kitüntetés, kiállításrendezésért; 1990: Győri Nemzetközi Alkotótelep díja; 1994: Győr kultúrájáért ezüstérem; 1996: a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége díja; 1998: Nemzeti Kulturális Alap díja; Győr város jubileumi ezüstérme; Veszprém megye aranyérme; Veszprém város ezüstérme; Kulturális Minisztérium díja.

Egyéni kiállítások

1973 • Bakony Múzeum, Veszprém 1974 • G. Capodimonte, Nápoly 1977 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1979 • Eötvös Károly Galéria, Veszprém 1980 • Megyei Művelődési Központ Galéria, Veszprém • Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest 1981 • Fiatal Művészek Stúdiója Galéria, Veszprém 1983 • Várkastély Galéria, Pápa 1984 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza 1985 • Bakony Művek Galéria, Veszprém 1986 • Balaton Galéria, Balatonfüred 1987 • Kékfestő Múzeum, Pápa 1988 • R. Galéria, Budapest 1989 • Városi Galéria, Győr 1990 • Borsos Múzeum, Győr 1991 • Kastélypark, Ménfőcsanak 1992 • Wilhelm Lehmbruck Museum, Duisburg 1993 • Szombathelyi Képtár, Szombathely • Wangelo, Amsterdam 1994 • Novohradske M., Losonc (SZL); Német Nagykövetség, Budapest; Claude Dorval Galerie, Párizs 1995 • Somogyi Galéria, Pápa 1998 • Muzeul de Arta, Brasov (Brassó, Románia); Bank Center Galéria, Budapest; Nemzetközi Modern Múzeum, Hajdúszoboszló; Művészeti Múzeum, Győr; Parti Galéria, Pécs; Művészetek Háza, Veszprém; Napóleon Ház, Győr 1999 • Magyar Tudományos Akadémia Székháza, Budapest 2002 • Kortárs Alkotók Stúdiója, Budapest 2003 • Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém • Kazinczy Ferenc Múzeum, Sátoraljaújhely • Hommage à Kassák, Xantus János Múzeum, Győr • Ökollégium Art Galéria, Budapest 2004 • Horvát E. Galéria, Balassagyarmat 2008 • Retrospektív kiállítás, Csepel Galéria, Budapest • Bartók 32 Galéria, Budapest • MMK Kassák Galéria, Dunaújváros • Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely • Relief à MADI • Szobrászat – tér és vizuális költészet, Városi Művelődési Központ, Veszprém • Tér-Vers-Szobor-Vizuális költészet, K.A.S. Galéria, Budapest 2009 • Hommage à Kazinczy, Körmendi Galéria, Budapest • Magyar művészet nemzetközi kontextusban, Keve Galéria, Ráckeve • Nemzetközi Modern Múzeum, Hajdúszoboszló.

Válogatott csoportos kiállítások

1971 • Eötvös Károly Megyei Könyvtár [Kulcsár Ágnessel, Szepsi Szücs Leventével], Veszprém 1973 • Bakony Múzeum, Veszprém 1977 • Xantus János Múzeum Képtára, Győr 1978 • Műcsarnok, Győr 1979 • Józsefvárosi Kiállítóterem 1980 • Balatoni Galéria [Hegyeshalmi Lászlóval, Németh Ákossal], Balatonfüred 1984 • Jósa András Múzeum [Horváth Lászlóval, Nemes Ferenccel], Nyíregyháza 1986 • Balaton Galéria, Balatonfüred 1989 • Városi Könyvtár [Szelényi Károlylyal], Győr 1993 • Art Galéria [László Bandyval, Szlaukó Lászlóval], Győr • Szombathelyi Képtár, Szombathely 1994 • Somogyi Galéria, Pápa 1995 • Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest.

Művek közgyűjteményekben

Arte Contemporanul Brašov, Románia Arte-Struktura, Milano, Olaszország Iparművészeti Múzeum, Budapest Jósa András Múzeum, Nyíregyháza Janus Pannonius Múzeum, Pécs Kassák Múzeum, Budapest Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém Latin-amerikai Kortárs Művészeti Múzeum, La Plata, Argentína Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Modern Képtár Vass L. Gyűjtemény, Veszprém Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár Szombathelyi Képtár, Szombathely Városi Képtár, Paks Xantus János Múzeum, Győr.

Köztéri művei

Konstelláció (1980, Győr, szoborpark) Hommage à Léger, Kilowatt, Hódolat az építőnek, Konstruktív szobor (1991, Pápa, Színház park) Helios (1993, Szombathely, Iseum) Térplasztika (1994, Győr, Zeneművészeti Főiskola) MADI plasztika (1995, Győr, Nemzetközi Szoborpark-PSVMK, lézervágott acéllemez, 1,4x1,0x0,5m) Hommage à Kassák (1996, Hajdúszoboszló, Nemzetközi Modern Múzeum-Park, festett acél, 2,8x1,0x1,2m) Hommage á FMS (1997, Veszprém, Művészetek Háza parkja, festett acél, 1,7x0,6x0,7m) Konstruktív szobor (1998, Tatabánya, Bányászati Múzeum-park, beton-acél, 1,2x2,3x0,4m) Hódolat a kékfestőnek (2001, 6 figurás kompozíció, Pápa, Kékfestő Múzeum, festett acél, m:1,7m) Moholy - Nagy emlékére (2002, Kőkapu, Európa-szoborpark, Károlyi Vadászkastély, festett acél, 0,7x0,6,0,6m) Hommage à Rotcsenko (Kőkapu, Európa-szoborpark, Károlyi Vadászkastély, 1,2x1,3x0,9m) Emlékplasztika Csiky Tibornak (2004, Olaszliszka, Általános Iskola udvar, festett, lézervágott-hegesztett acél, 2,2x0,7x0,8m).

Források Artportal Pápai Arcképcsarnok Vass-gyűjtemény Bodnár Emese: Pápai Képzőművész Körök története

Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek