A Thália Színház színtársulata 1995 óta a Budapest VI. kerülete Nagymező utca 22–24. szám alatti épületben játszik.

Története Az 1961-től Keres Emil igazgató és Kazimir Károly művészeti vezető és főrendező vezette színház, már Kazimir igazgatói vezetésével, 1971-től – bár csupán ideiglenes jelleggel költözött ide, mégis – húsz évig játszott a Nagymező utca 22–24. alatti épületben.Thália Színház 1963-ban változtatta meg az addig Jókai Színház nevű társulat a nevét Thália Színházra, az egykori Thália Társaság emléke előtt tisztelegve. Számos új magyar dráma ősbemutatóját tartották itt (ilyen volt például Örkény István Tóték című műve Latinovits Zoltán főszereplésével, vagy Fejes Endre Rozsdatemető című drámája), de jelentős helyet foglalt el az epikus művek színpadi adaptációinak bemutatása is (mint a Háború és béke, Kalevala, Csúsingura, Karagöz). A külföldi példák alapján indult stúdió-mozgalom első képviselője volt a még 1965-ben Kazimir Károly vezette, 1992-ig működő Thália Stúdió,Szilágyi János: Az évad-vidéken; Kortárs 14. évfolyam 8. szám - 1970. augusztus majd 1981-ben megnyitották a Thália Stúdiót is, amelyet a szomszédos épületben alakítottak ki a volt Arizona Mulató helyén. 1958-tól Magyar Jégrevü Istvánmezei úti színházépületében, majd 1967-től 1990-ig a Városliget egyik vásári pavilonjában működött a Thália Színház, szintén Kazimir által létrehozott nyári játszóhelye, a Körszínház. A Thália Színház bizonyos értelemben kivételezett helyzetben volt – vezetőiben az ideológia irányítói megbíztak –, olyan művek is színre kerülhettek, amelyeket máshol nem engedélyeztek. Így került sor a korban a szocialista eszmeiségtől idegennek tekintett Samuel Beckett: Godot-ra várva premierjére is.Révész Sándor: Beszélő évek. A Kádár korszak története. 1. rész. 1957–1968. Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest, 2000. A rendszerváltás utáni években újabb viharos időszak következett. 1990-ben Kazimir Károly egészségi állapotára hivatkozva lemondott, a fővárosi önkormányzat pályázatot írt ki a színház vezetésére.

1990-ben Mikó István és Várkonyi Mátyás igazgatók közös vezetésével a Thália Színház előbb egy Thália-Rock Színházi Társulássá alakult, majd 1991. február 1-jétől Arizona Színház néven folytatta működésétArizóna Színház 1991-1993 , thalia.hu (hozzáférés: 2014. november 8.) A Thália Stúdióból Arizona Kisszínház lett.Arizóna Színház 1992-ben az Arizona Színház, a Rock Színház vezetői és a Pesti Műsor kulturális hetilap szerkesztősége részéről az igazgató-főszerkesztő, dr. Kende Péter megalapította a Thália-díjat (melyet az őszi évadkezdéskor két színész és egy színházi újságíró kap).Reform újság 1992. (online: Google könyvek) Időközben a két színház közötti kapcsolat megromlott, így az igazgatói megbízatás 1993. július 31-ei lejárta miatt kiírt pályázaton az azt elbíráló szakmai kuratórium egy másik pályázatot támogatott, és terjesztett a Fővárosi Közgyűlés elé.

A megújult társulat vezetését néven 1993–1995 között Törőcsik Mari – mint művészeti vezető – és Schwajda György – mint ügyvezető igazgató vette át. A társulat tagjai: Bánsági Ildikó, Bubik István, Darvas Iván, Eperjes Károly, Garas Dezső, Gáspár Sándor, Hernádi Judit, Hirtling István, Nagy-Kálózy Eszter, Ráckevei Anna, Iglódi István, Seress Zoltán, Kubik Anna, Tóth Auguszta, Mertz Tibor és Taub János voltak. A művészeti koncepciót szándéknyilatkozat tartalmazta, mely a hajdani Várkonyi Zoltán-féle Művész Színház hagyományait szerette volna folytatni, ezért változtatták meg az intézmény nevét.Művész Színház 1993-1995 , thalia.hu (hozzáférés: 2014. november 9.)Művész Színház Jogilag sok tekintetben tisztázatlan, gyakorlatában kiforratlan volt a színház kialakult helyzete, melyet az anyagi nehézségek nem várt eszkalációja és a művészeti program egyenetlensége miatt egy évad és hat bemutató után csőd követett. Előbb Schwajda György, majd Törőcsik Mari is lemondott, ám utóbbi ellen gazdasági szabálytalanságok miatt fegyelmi eljárás is indult.Szabó István: Nők a színházigazgatói székben, Színház folyóirat XLVI. évfolyam – 2013. márciusSándor L. István: Változtathatatlan Viszonyok avagy Mi az ára a struktúra megőrzésének? , Ellenfény online – 2000/7 A kiírt új igazgatói pályázatot eztán 1995-ben a társulat továbbvitelére vállalkozó Csiszár Imre nyerte, aki újra a régi, jól csengő Thália néven és szellemiségében, szinte vadonatúj repertoárral indította első évadját.

1996. március 29-én – anyagi problémák miatt – a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy a Thália Színház augusztus 1-jétől társulat nélküli befogadó színházként működhet. A társulat Thália Színházművészeti Betéti Társasággá alakult, mely 1996. november 21-én játszott utoljára (John Steinbeck Egerek és emberek című művét) a színházban.Thália Színház 1995–1996 , thalia.hu (hozzáférés: 2014. november 8.) A színház új igazgatója Megyeri László, művészeti vezetője Meczner János lett.Thália Színház 1996-2008 , thalia.hu (hozzáférés: 2014. november 8.)Urbán Balázs: A színház, ha befogad Thália Színház 1998–99 (2. oldal) Színház folyóirat XXXII. évfolyam 9. szám – 1999. szeptember A Nagymező utca 22–24-et 1996 és 1998 között teljesen renoválták, 21. századi színpadtechnikával szerelték fel, belsőépítészeti megoldásaival pedig visszaállították a 20. század eleji szecessziós, art décós hangulatot. A rekonstrukciója idején a Madách Színház és a Fővárosi Operettszínház tartott itt előadásokat és néhány bemutató erejéig a Magyar Állami Operaház is kibérelte. Bár a felújított színház megnyitóján a Thália saját produkciójaként az Annie című Broadway musical került színre, anyagi okokból a vendégjátékoké maradt a főszerep. Vidéki társulatok és határon túli magyar színházak kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, változatos műfajú esteken szimfonikus zenekarok, táncszínházak, jazz-együttesek, balettcsoportok léptek fel, de olyan rangos rendezvények is helyet kaptak a színházban, mint a Budapesti Őszi Fesztivál, Budapesti Tavaszi Fesztivál, vagy az Országos Színházi Találkozó. Továbbá hagyományteremtő szándékkal megrendezte a Vidéki Színházak Találkozóját és a Határon Túli Magyar Színházi Esték című sorozatot is.

2001. szeptember elsején alakult meg a Thália Színház Kht., amely 2009. április 20-ától aztán Nonprofit Kft. formában működött tovább, miközben 2009 februárjában a színház vezetését Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója vette át.Thália Színház 2009-2011 , thalia.hu (hozzáférés: 2014. november 8.)

bélyeg|150px|Mikroszínpad 2011 októberében a főváros egy a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad ügyvezetői munkakörére közös, a két nonprofit társaság 2012-ben lezajló lehetséges egyesülésre vonatkozó megvalósítási koncepciót magában foglaló pályázatot írt ki, melyet Bereményi Géza ügyvezető és Kálomista Gábor menedzserigazgatóként nyertek el 2012. január 1-jétől. 2013-ban Csányi Sándort nevezték ki művészeti vezetőnek. 2017. március 1-jétől Kálomista Gábor már egyedül indult (megbízatása 2022. március 1-jéig szólt), Bereményi Géza művészeti főtanácsadóként dolgozott tovább.Bereményi Géza, thalia.hu (hozzáférés: 2022. június 19.)

2020-ban a kormány és a fővárosi önkormányzat megállapodása alapján a színház – az Operettszínházhoz hasonlóan – állami tulajdonú és fenntartású színház lett úgy, hogy a Thália épületét és a színházat működtető gazdasági társaságot a kormány külön szerződésben megvásárolta a fővárostól,MTI: Megállapodott a kormány és a főváros a színházak működési feltételeiről, kultura.hu - 2020. április 6. majd 2021 júniusában a Millenáris Alapítvány részére került átadásra.2020. évi CVI. törvény egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról (2. A Millenáris Alapítvány részére történő vagyonjuttatás 2/A. § (1) - Megállapította: 2021. évi CI. törvény 173.; Hatályos: 2021. VI. 29-től. - és 1. melléklet a 2020. évi CVI. törvényhez A Millenáris Alapítvány részére történő vagyonjuttatás), net.jogtar.hu (hozzáférés: 2022. június 19.) Nem sokkal ez után az egy éve külföldön tartózkodó, 2018-ban kinevezett művészeti vezető, Schell Judit hazaköltözve úgy döntött, kitöltve szerződési idejét, szeptembertől korábbi munkaviszonyait (mind vezetőként, mind színészként) feladja a teátrumban.Csatári Henriett: Megszólalt Schell Judit távozásáról a Thália Színház, blikk.hu - 2021. július 16.

A színház nagyjai Színésznők: Csarnóy Zsuzsanna, Drahota Andrea, Esztergályos Cecília, Fodor Annamária, Gubás Gabi, Gór Nagy Mária, Hacser Józsa, Hámori Ildikó, Horváth Teri, Járó Zsuzsa, Komlós Juci, Molnár Piroska, Polónyi Gyöngyi, Sütő Irén, Szabó Erika, Temessy Hédi, Turay Ida, Tóth Eszter, Szinetár Dóra, Mórocz Adrienn, Udvarias Anna, Zsurzs Kati Színészek: Bán Bálint, Bede-Fazekas Szabolcs, Benkő Péter, Béres Attila Bokor Barnabás, Bus Gyula, Csányi Sándor, Csőre Gábor, Domokos László, Ember Márk, Gálvölgyi János, Harsányi Gábor, Hevesi László, Hunyadkürti István, Inke László, Jámbor Nándor, Kautzky József, Kovács Károly, Kozák András, Latinovits Zoltán, Mécs Károly, Mikó István, Mózes András, Nagy Attila, Nagy Viktor, Pindroch Csaba, Rátonyi Róbert, Szabó Győző, Szabó Gyula, Szervét Tibor, Szilágyi Tibor, Tamási Zoltán, Végvári Tamás, Vida Péter, Zayzon Zsolt Rendezők: Béres Attila, Csiszár Imre, Karinthy Márton, Kazimir Károly, Mózes András, Réthly Attila, Simon Zsuzsa, Taub János

Az intézmény igazgatói Keres Emil (1961–1972)Kazimir Károly (1972–1990)Mikó István (1991–1993) – Arizona Színház névenTörőcsik Mari (1993–1995) – Művész Színház névenCsiszár Imre (1995–1996)Megyeri László (1997–2009)Zimányi Zsófia (2009–2012)Bereményi Géza (2012–2017)Kálomista Gábor (2017–)

Társulat (2026/2027)

Vezetés

Ügyvezető igazgató: Kálomista Gábor Stratégiai igazgató: Horváth Illés Dramaturg: Bendi Balázs

Színművészek

Épülete A Nagymező utca 22–24. alatt található épületet Wabitsch Lujza építtette. Bérházának alsó traktusában 1913-ban nyitott meg Jardin d'Hiver nevű lokálja – melyet később Télikertre magyarítottak.

1920-ban – a Radius Filmipari Rt. bérelte ki és – mozivá alakították. Előbb a Renaissance Filmszínház, majd a második világháborúig hol színházként, hol moziként Radius néven működött. 1945–1949 között a Vígszínház társulata vette birtokba, majd eztán 1971-ig néhány évenként váltották egymást az intézmények.Sebőkné Zalka Ilona: A Rátkai Márton Klub története, Módszertári füzetek különszáma: a közművelődés házai Budapesten 4. – 2007. ISSN 1219-0632 / A magánszínházak államosításakor, 1949 szeptemberében itt hozták létre – a moszkvai Komszomol Színház példájára megalakult – Ifjúsági Színházat, melynek neve 1954-ben Petőfi Színházra változott. 1956-ban művészi profilja átalakul, majd 1960 után saját, Jókai Színház néven működő Paulay Ede utcai kamaraszínháza lett a jogutódja, amely 1963-ban kapta a Thália Színház nevet, 1971-ben pedig visszaköltözött a Nagymező utcába. Addig átmenetileg egy másik, önálló zenés színház, a szintén Petőfi Színház (1960–1964) nevű társulat, majd a Nemzeti (1964–1966) és az Operettszínház (1966–1971) is megkapta az épületet.Ifjúsági Színház