bélyegkép|350px|Varroda bábfigurákkal (Nagy Amerikai Babamúzeum, Danville (Kentucky))
A ruhaipar – más elnevezésekkel konfekcióiparA „konfekció” szó a latin confectio-ból származik, aminek fő jelentése: elkészítés. vagy textilruházati ipar – a ruházati termékek nagyüzemi, általában tömeggyártásban, de legalábbis nagy sorozatokban történő előállítását jelenti. Történelmileg a kézműipari módszerekkel készített férfi-, női és gyermekruhákat előállító szabóságokból, kis varrodákból nőtt ki, az ezekben alkalmazott technológiai eljárások fokozatos gépesítésének hatása alatt és annak eredményeként, amit a városiasodással megjelenő új piaci igények gerjesztettek.
A ruhaipar mint iparág fogalma tehát azokat a kisebb-nagyobb gyárakat, üzemeket foglalja magában, amelyek ruházati és más, konfekcionálást igénylő textiltermékek tömeg- illetve sorozatgyártásával foglalkoznak. Ma ezek a termelőegységek néhány tíztől több ezerig terjedő létszámban foglalkoztatnak munkavállalókat.
Mindamellett máig fennmaradtak az egyedi megrendelésre készített ruhákat előállító és ruhajavítással foglalkozó magánvállalkozók, egy vagy egy-két emberrel dolgozó kis szabóságok.
Az összefoglaló statisztika a textilipart és a ruhaipart általában együtt kezeli „textil- és ruhaipar” elnevezéssel, a nem szakértő közönség pedig a két ágazatot egynek gondolja és amikor a „textilipar” kifejezést hallja, ebbe beleérti a ruhaipart is. Valójában két különálló, bár egymással szoros kapcsolatban álló szakágazatról van szó. A textilipar, amellett, hogy feldolgozásra alkalmas anyagokat (kelméket, a kellékanyagok egy részét, például varrócérnát, bélésanyagokat stb.) szállít a ruhaiparnak, sok más terület beszállítója is (például különféle műszaki és egészségügyi, gyógyászati textíliákat gyárt), a ruhaipar pedig a textilanyagokból a készruházati termékeket (alsó- és felsőruházati cikkeket, sapkákat, szabott kesztyűket stb.), továbbá ezeken kívül a háztartásokban használt egyéb, szabás-varrást igénylő textiltermékeket (asztal- és ágyneműk, törülközők és más törlőkendők, függönyök, terítők, bútorhuzatok stb.) állítja elő. Ez indokolja a két ágazat külön tárgyalását.
Történet A ruhaipar kialakulása bélyegkép|250px|Varrógép a 19. századból
A gyári méretekben történő ruhakészítés a 19. század második felétől kezdődően alakult ki. Azt megelőzően a szabók önálló műhelyeikben, egyedileg készítették megrendelőik méretére a ruhadarabokat. Csak a valóban jól használható varrógép feltalálása (Barthélémy Thimonnier, 1830) indította be azt a folyamatot, amely végül a 20. század elejére az iparszerű tömeggyártás bevezetéséhez vezetett. A nem konkrét személy megrendelésére gyártott „konfekcióruha” megjelenése az 1830-as évekre nyúlik vissza, amikor 1831 körül az amerikai George Opdyke üzemében készruhákat állított elő, és azokat egy New Orleans-i áruházban hozta forgalomba. Igazi fejlődést ezen a téren a varrógép fokozatos tökéletesítése hozott (Elias Howe, 1846; Isaac Merritt Singer, 1851; Allen Benjamin Wilson, 1850 és mások).
A készruhagyártás fejlődésének igen nagy lökést adott az amerikai polgárháború (1861–1865). Kitörésekor még házilag készült egyenruhákat hordtak a katonák, amelyeket a kormány által előírt formában kellett elkészít(tet)ni. Ahogy azonban a háború egyre nagyobb méreteket öltött, vállalkozók gyárakat kezdtek építeni, ahol rövid átfutási idő alatt, hatékonyan állíthatták elő az egyre nagyobb mennyiségben szükséges ruházatokat. A bevonuló katonákról vett méretek azt mutatták, hogy a ruhákat bizonyos szabályszerűségeket mutató nagyságcsoportokba lehet besorolni, amelyekhez egységes mérettáblázatokat lehetett készíteni. Ezeket használták fel azután a háború befejeztével is, amikor polgári férfiruhák készítésére álltak át.
A női ruhák esetében – miután ezek sokkal nagyobb mértékben állnak a divatváltozások és az egyéni ízlések hatása alatt – a tömeggyártás csak sokkal később, az 1920-as évektől terjedt el. Ebben – a ruhagyártáshoz használt gépek körében végbement nagyarányú fejlődés mellett – nagy szerepe volt a reklámipar fejlődésének, az áruházláncok, katalógusáruházak kialakulásának. Ez a folyamat hozta magával a testméreteken alapuló egységes méretszabványok (konfekció) megalkotását is, amit első ízben 1939–1940-ben 15 ezer amerikai nő méreteinek felmérésével állítottak össze és 1941-ben publikáltak.
A ruhaipar a 20. században bélyegkép|250px|Londoni ruhagyár az első világháború idején
A ruhaipar kialakulása tehát az észak-amerikai kontinensen kezdődött, de a ruházati cikkek nagyüzemi sorozatgyártása a 20. század közepére már Európában, továbbá Ausztráliában, Japánban, Dél-Afrikában is meghonosodott. Ez a folyamat az 1960-as években teljesedett ki, amikor is a legtöbb nyugat- és kelet-európai országban, Észak- és Dél-Amerikában és több más országban is a lakossági igények többségét már ilyen ruhákkal elégítették ki. Megkezdődött a nagyüzemi ruhaipar által gyártott termékek széles körű exportja is, amiből egyre inkább ázsiai országok vették ki a részüket, az ottani igen alacsony bérszínvonal, következésképp az onnan származó áruk olcsósága folytán. A század végére Kína, India, Pakisztán, Banglades lett a ruházati cikkek fő exportőre, annak ellenére, hogy termékeik minősége messze elmaradt az európai és észak-amerikai áruk megszokott színvonalától. Amint azonban ezekben az országokban megjelentek a nyugat-európai és észak-amerikai cégek, mint befektetők, és gyártásukat vagy annak egy jelentős részét áttelepítették ezekbe az úgynevezett „alacsony bérű” országokba, magukkal hozva korszerű gépparkjukat és termelési, termelésszervezési módszereiket, amiket a helyiek is elsajátítottak, a termékminőség fokozatosan javult, és mára már a minőségi színvonal tekintetében nem egy esetben versenyképesek a fejlett ipari országokban előállított termékekkel. Mint negatívumot kell azonban megemlíteni, hogy nem egy ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai országban, amelyek jelentős részt képviselnek a ruhaipari exportban, nagyon rosszak a munkakörülmények, a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben, esetenként éhbérért kénytelenek dolgozni, sok helyen gyakorlat a gyermekmunka alkalmazása, e tényezők is forrásai az alacsony árszínvonalnak.
A nagyüzemi ruhagyártás terjedése egységesítette az öltözködést. A 19. században máshogy öltözött egy parasztember és egy tisztviselő, máshogy egy kínai hivatalnok és egy angol középosztálybeli gentleman. Az egységes ruhatípus megjelenése viszont visszahatott a sorozatnagyságokra és így az árak csökkenésére is.
A ruhaipar helyzete a 21. század elején bélyegkép|250px|Korszerű nagyüzemi varroda
A ruhaipari tömeggyártás színvonalának nagyarányú fejlődése a 20. és 21. században mindenekelőtt a gyártóberendezések terén végrehajtott fejlesztéseknek köszönhető. A számítógépes szabászati előkészítés (például szabásminták, felfektetési rajzok, műszaki leírások készítése, részben teljesen automatizálva), a számítógépekkel vezérelt szabász- és varrógépek, az automatizált varró munkahelyek, a korszerű ruhaipari kikészítőgépek (például vasalógépek, gőzölő berendezések), a csomagolástechnikai fejlesztések, a termelés nagyfokú automatizálása, a termelésszervezés információtechnikai eszközökön alapuló megoldásai mind meghonosodtak a ruházati cikkek tömeggyártásában, és igen jelentősen megnövelték a termelékenységet és a minőségi színvonalat, valamint hozzájárultak a divatváltozások megkövetelte gyors termékváltásokhoz is. A 20. század első felében még a mechanikus futószalag mentén történő gyártás hódított, a 2000-es években már sokkal korszerűbb, számítógépes gyártásszervezési rendszereket használnak.
A fejlesztés fő irányai a ruhaiparban: annak a követelménynek a teljesítése, hogy minél jobban alkalmazkodni kell – a gazdaságosság fenntartása mellett – a gyors divatváltozásokhoz és ennek megfelelően az egy-egy modellből készítendő sorozatok mind jobban csökkenő darabszámához (korábban megszokott volt a több ezer vagy akár tízezer darabos sorozatok gyártása, ez általában néhány száz darabra szűkül); a gyártás-előkészítés, a szabászati előkészítő munkák (szabásminta-tervezés, felfektetési rajzok készítése, automata szabászgépek programjának összeállítása stb.) minél pontosabb számítógépes megoldása; az egy darabra eső átfutási idő csökkentése, aminek érdekében a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell a szükséges kézi munkát. Ehhez különböző segédkészülékekkel kell támogatni a varrómunkás tevékenységét (pl. hajtogató, adagoló stb. készülékek alkalmazása a varrógépen), minél jobban automatizálni kell az egyes varrási feladatokat (pl. automatikusan működő gépsorokkal). Itt érdemes megjegyezni, hogy önmagában a gépek további gyorsítása (a korszerű gyorsvarrógépek már így is percenként több ezer öltés készítésére alkalmasak) nem célravezető, mert a varrási műveletben maga a gépi öltésképzés viszonylag csekély időt igényel a kézzel végzett munka (a varrandó anyag behelyezése, igazítása, eltávolítása stb.) mellett; az anyagforgalom minél tökéletesebb megszervezése az egymást követő műveletek között, hogy az átfutási idő minél rövidebb és a munkahelyek elhelyezkedése minél áttekinthetőbb legyen; a gépeken végzett munka körülményeinek folyamatos javítása az egészségügyi, energiatakarékossági és ergonómiai szempontok figyelembe vételével, ide értve a melegüzemi tevékenységeket is (vasalás, gőzölés); a nagyüzemi gyártási körülmények között annak lehetővé tétele, hogy egyedi megrendelések alapján egy-egy gyártásban levő modell egy vagy néhány darabját a vevő tényleges méretei szerint módosítva készítsék el. Ez utóbbira az ad lehetőséget, hogy előrehaladt kísérletek vannak a méretfelvétel videókamerás megoldására és ennek alapján a szabásminta számítógép segítségével történő előállítására.
A konfekciógép-gyártás terén – a gyártási folyamatban előforduló minden berendezésre vonatkozóan – rendkívül gyors fejlesztési tevékenység tapasztalható a fenti szempontoknak megfelelően, amit az informatikai rendszerek (pl. a termelésirányítás és a logisztikai feladatok számítógéppel támogatott megoldásai) nagy mértékben segítenek.
Az EURATEXA 2008-ban alapított EURATEX (European Apparel and Textile Confederation, azaz Európai Ruházati és Textilipari Szövetség) képviseli a textil- és ruházati ipar érdekeit az Európai Unió valamennyi szintjén. Az EURATEX-ben Magyarországot a Magyar Könnyűipari Szövetség képviseli. 2012-ben nyilvánosságra hozott adati szerint a 27 tagú Európai Unió ruhaiparában vállalkozás működik, amelyek összesen 1,78 millió embert foglalkoztatnak. Ezeknek a vállalkozásoknak a többsége a kis- és középvállalkozások kategóriájába tartozik, átlagos létszámuk 14 fő/vállalkozás.
A ruhadarabok esetében is nagyon fontos, hogy gyártásuk ne legyen környezetszennyező és ne tartalmazzanak az egészségre ártalmas anyagokat. Ezért az igényes gyártók ilyen szempontból megvizsgáltatják és tanúsíttatják termékeiket az erre hivatott OEKO-TEX szervezet valamelyik akkreditált laboratóriumával, és az igényes kereskedők és fogyasztók általában előnyben is részesítik azokat a termékeket, amelyek ezzel a tanúsítvánnyal rendelkeznek. Sajnos nem minden előállító él ezzel a lehetőséggel, amit a természet- és környezetvédelmi szervezetek (például a Greenpeace) gyakran kifogásolnak is.
A ruhaipar Magyarországon A kezdetektől a 20. század végéig