A Dal egy hatrészes show-műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

2013. január 14-én este az MTVA egy sajtókonferencia keretében jelentette be, hogy részt kíván venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki, akárcsak az előző két évben. A dalok leadásának határideje 2013. december 1-je lesz, jelentette be Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke 2013. szeptember 26-án az M1 esti híradójában.

A verseny győztese Kállay-Saunders András lett, aki a Running című számával képviselte Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Kállay-Saunders az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 143 ponttal az ötödik helyet érte el, ami a második legjobb helyezés, amit magyar versenyző el tudott érni a dalfesztiválok történetében. Továbbá a kapott 143 pont a legtöbb, amit valaha magyar induló kapott. Az előadó a dalát először az első elődöntőben adta elő, ahonnan a tizenhat résztvevő közül a harmadik helyen kvalifikálta magát a döntőbe.

A nemzetközi dalfesztivál győztese a Ausztriát képviselő Conchita Wurst lett, aki 290 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt. A Rise Like a Phoenix című dal emellett tizenhárom országtól kapta meg a maximális 12 pontot.

2014. december 16-án a harmadik alkalommal átadott Kamera Korrektúra-díjátadón a zene kategóriában a TV2 Sztárban sztár című műsorának döntője mögött a második helyen az MTVA A Dal 2014 döntője végzett.

A helyszín A műsort harmadik éve az MTVA Kunigunda útjai székházának egyes stúdiójában készítik, Budapesten.

Műsorvezetők és a zsűritagok

A harmadik évadban a műsor házigazdája Novodomszky Éva, Gundel Takács Gábor, Harsányi Levente és Rátonyi Krisztina.

A szakmai zsűri:

Kovács Kati: Kossuth-, Liszt Ferenc-, Fonogram Életmű- és Artisjus Életmű-díjas énekesnő, előadóművész, dalszerző, számos hazai és nemzetközi dalfesztivál győztese. Rúzsa Magdi: Máté Péter-díjas énekesnő, dalszerző, a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai résztvevője. Csiszár Jenő: televíziós–rádiós műsorvezető. Rákay Philip: a Magyar Televízió vezérigazgató-helyettese

A résztvevők

Előadó Dal Zene / Szöveg 2Beat or Not 2Beat Camon Babe (Meg akarom mondani) Stefaich Tibor / Dornai József, Stefaich Tibor Belmondo Miért ne higgyem? Czutor Zoltán Bogi We All – Mindannyian Tóth G. Zoltán / Halász Péter, Tóth G. Zoltán BülBüls Minden mosoly Bruzsa Gábor, Demeter Géza / Demeter Géza Cserpes Laura Úgy szállj – Fly Krajczár Péter, Mészáros László / Tabár István Depresszió Csak a zene Hartmann Ádám, Nagy Dávid, Halász Ferenc, Kovács Zoltán, Pálffy Miklós / Halász Ferenc Dér Heni Ég veled – Next Please Burai Krisztián, Dér Heni, Bodócki Ernő / Burai Krisztián, Szabó Norbert Extensive Help Me – Ments meg Héjja Krisztián, Horvay Máté, Dolmán Attila / Héjja Krisztián Fool Moon It Can’t Be Over – Ha vele vagyok Bella Máté, Rácz Gergő / Galambos Attila, Szente Vajk Gájer Bálint Elmaradt pillanatok Romhányi Áron, Gájer Bálint / Orbán Tamás Group'N'Swing Retikül Romhányi Áron / Lombos Márton Hien The Way I Do – Ezt érzem igazán Nguyen Thanh Hien / Johnny K. Palmer Honeybeast A legnagyobb hős Kovács Zoltán Joni Waterfall – Húz az ár Johanna Toth, Gabriella Wilson, Phil Greiss, Michael James Down, Emanule Abrahamsson, Pataki Tamás Kállay Saunders Running – Hova szaladnál? Kállay Saunders, Szakos Krisztián / Kállay Saunders, Tabár István Király Linda Everything – Mind te vagy Király Linda, Shannon Sanders / Király Linda, Király Tamás Király Viktor Running Out Of Time – Miért? Király Viktor, Diamond Duggal / Király Viktor, Király Tamás Knoll Gabi Sweet Memories – Emlékek Mike Previti, Steve Horner / Mike Previti, Steve Horner, Knoll Gabi Lil C Break Up Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Kelemen Csaba / Kelemen Csaba Marge Morning Light – Reggeli fény Szakos Krisztián / Batta Zsuzsanna "Marge" Muzikfabrik This is my Life – Ez az életem Rozmann András, Sinka Szilárd, Sövegjártó László / Hegyi Ákos, Sövegjártó László Mystery Gang Játssz még jazzgitár Egri Péter New Level Empire The Last One – Az utolsó Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyújtó Sándor, Mayer Petra / Ujvári Zoltán Szilveszter Oláh Ibolya Egy percig sztár Oláh Ibolya Pál Dénes Brave New World – Szép új világ Gatti di Amalfi / Jónás Vera, Dobrády Ákos, Kotsy Kriszta, Pál Dénes Polyák Lilla Karcolás – Rise Again Rakonczai Viktor, Rácz Gergő / Homonnay Zsolt, Johnny K. Palmer Radics Gigi Catch Me – Kapj el Freja Blomberg, Maria Marcus / Charlie Mason Szabó Leslie Hogy segíthetnék Szabó Leslie Szécsi Saci és Szécsi Böbe Born To Fly Szécsi Sarolta, Czutor Zoltán, Csöndör László Diaz / Szécsi Sarolta Vastag Tamás Állj meg világ – Miss One Smile Vastag Tamás, Johnny Sanchez, Erik Mjörnell, Samuel Gajicki, Primož Poglajen

A versenyszabályok változása bélyegkép|300px|jobbra|A Dal 2014 stúdiója az MTVA székházában bélyegkép|300px|jobbra|ByeAlex digitális kommentátor, az első elődöntő előtt

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013. október 10-én hozta nyilvánosságra a pályázati feltételeket. Változtatás az előző évadhoz képest, hogy a magyar nyelvű dalszövegek mellett angolul, valamint a Magyarország területén élő kisebbségek nyelvén írt pályaműveket is várt a zsűri, azonban minden dalhoz csatolni kellett egy magyar nyelvű szöveget is. Tehát összesen tizenöt különböző nyelven is megszólalhattak volna a műsor dalai, melyek az alábbiak: angol, bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, magyar, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán. Habár angol és magyar dalokon kívül nem válogattak a legjobb harmincba más nyelven íródott szerzeményeket.

Az előválogatás A nevezéseket a határidőt követő tíz napon belül ellenőrizni kellett, hogy azok megfelelnek-e a felhívásban rögzített alaki feltételeknek. Az ellenőrzést egy legalább három személyből álló, a Szórakoztató műsorok főszerkesztőségének vezetője által kijelölt ellenőrző bizottság végezte. Az ellenőrzést három munkanapon belül végezték el. Hiánypótlásra, illetve más korrekcióra a nevezési határidő után nincs lehetőség, így a felhívásnak nem megfelelő jelentkezések, ebbe beleértve az elkésetteket is, kizárásra kerültek a versenyből. Az előzsűrizés meghallgatással történt úgy, hogy az előzsűri tagjai sem a dalok elhangzási sorrendjéről, sem azok címéről, szerzőjéről, előadójáról, sem a kiadóról, sem a nevezést esetleg jegyző más személy kilétéről az MTVA-tól nem kaptak tájékoztatást.

Az előzsűrizés kétfordulós. Az első fordulóból azok a dalok jutnak tovább, amelyek esetében: a meghallgatás első másfél percében legalább nyolcan nem kérik a lejátszás megszakítását vagy amelyeket a meghallgatás első másfél percében legalább hatan továbbhallgatásra érdemesnek, majd a végighallgatás után legalább hatan a második fordulóba jutónak minősítenek. Az előzsűrizés első fordulója az érvényes pályázatok számának függvényében több munkanapot is igénybe vehet.

A második fordulóban minden továbbjutott dalt végig kell hallgatni. A dal elhangzása után az előzsűri tagjai 1-től 5-ig terjedő skálán pontozzák azt. Az összes második fordulóba jutott dal végighallgatása és – közvetlenül a meghallgatást követő – pontozása után az egyes dalokat a kapott összpontszám alapján kell rangsorolni. Az előzsűrizésből az első 30 dal jut tovább, míg – csökkenő összpontszám szerinti rangsorban – további legalább öt, legfeljebb tíz dal pótbesorolást kap arra az esetre, ha a továbbjutottak közül valamelyik nevező visszalépne, vagy utóbb derülne ki, hogy a dal vagy annak előadója mégsem felel meg bármely nevezési feltételnek. A második fordulót egy munkanap alatt kell elvégezni.

Ha úgy alakul ki holtverseny, hogy a 30+5–10-es keretszám szempontjából legalacsonyabb összpontszámúakkal együtt számított dalok száma meghaladná a 30-at, illetve 35–40-et, az azonos összpontszámú dalokat újra kell hallgatni és pontozni az előzőek szerint mindaddig, amíg mindegyik dal különböző összpontszámot nem ér el. Ha mind a 30-as, mind a 35–40-es keretszám szempontjából különböző összpontszámú holtverseny alakul ki, először a 30-as keretszámmal kapcsolatos holtversenyt kell megszüntetni. Az újrahallgatás és újrapontozás kizárólag a holtversenyt dönti el, a szavazatok első rangsorolási helyezésénél jobb helyezést akkor sem eredményezhet, ha bármelyik dal a későbbiekben magasabb összpontszámot érne el, mint amennyi az eredetileg kapott összpontszáma volt. Ez megfelelően irányadó akkor is, ha a holtverseny eldöntéséhez többszöri újrahallgatásra és újrapontozásra van szükség.

A verseny A beérkezett 435 dal közül egy tíz tagú előzsűri választotta ki a magyar válogató résztvevőit. 2013. december 2-án az M1 Ma reggel című műsorában Lencsó Rita és Rákay Philip elmondta, hogy ebben az évben is harminc dalt válogatnak be az élő műsorokba. Az előzsűrizés december 4-én, 6-án és december 9-én volt. 2013. december 3-án egy sajtókonferencia keretében ismertették a részleteket a műsorról. A nemzeti döntő zsűrije a 2013-assal ellenben ismét négyfős lett, és a tagjai Kovács Kati, Rúzsa Magdi, Rákay Philip, Csiszár Jenő. ByeAlex az előző széria győztese digitális kommentátorként volt jelen a műsorfolyamban. 2013. december 11-én mutatták be a továbbjutott harminc pályaművet. Az első elődöntőre 2014. január 25-én került sor,A Dal 2014 – A Ma Reggelben a döntő pedig 2014. február 22-én került képernyőre.

Januárban és februárban összesen hat show-műsort adtak le. A műsorok során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazata döntött arról, hogy ki képviselje Magyarországot Koppenhágában. A három elődöntőben összesen harminc dal versenyzett, ahonnan összesen tizennyolc dal jutott tovább a két középdöntő egyikébe, onnan pedig nyolc produkció egyenesen a nemzeti döntő fináléjába.

Az adás nem tartalmazott reklámszünetet, de a műsor során többször is bepillantást nyerhettünk a háttérbe, ahol Harsányi Levente és Rátonyi Krisztina készít interjúkat az este fellépőivel. A beszélgetéseket élőben lehetett követni okos telefonos alkalmazásokon, illetve az interneten, az adal2014.hu honlapon is.

ByeAlex az élő tévéműsorban indította el az online akusztik szavazást, ahol a dalok akusztikus verzióira lehetett szavazni, a műsor hivatalos Facebook oldalán, illetve az adal2014.hu hivatalos honlapon. A győztes dal, a This Is My Life, MR2 akusztik koncertlehetőséget nyert az MTVA felajánlásában.

Élő műsorsorozat Az élő műsorsorozatban harminc dal vetélkedett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat háromfordulós; hat élő adásból állt, a következők szerint: 3 elődöntő, 2 középdöntő és a döntő.

Minden élő műsorban pontozott a zsűri, és minden élő műsorban szavazhattak a nézők is SMS-ben.

Az elődöntőket az előzsűrizést követő hatvan napon belüli kezdettel, három egymást követő pénteken, szombaton vagy vasárnap kell megrendezni. Minden elődöntőben tíz dal szerepel, ahonnét hat dal jut tovább. Az egyes elődöntőkben szereplő dalokat és azok előadási sorrendjét legkésőbb az előzsűrizés lezárultát követő tizennégy napon belül kell megállapítani. A zsűri az elődöntőkben közvetlenül elhangzásuk után pontozza az egyes dalokat. A kialakult sorrend alapján az elődöntő minden egyes fordulójából három dal automatikusan a középdöntőbe kerül. Ha a pontozás során holtverseny alakul ki, abban az esetben a zsűri egyszerű szótöbbséggel dönt a továbbjutó dal(ok)ról. Elődöntőnként további 3-3 dal a nézői SMS-ek alapján jut a középdöntőbe. Amennyiben az SMS-szavazás alapján alakul ki holtverseny, az a dal jut tovább, amely a zsűri pontozása szerint kialakult sorrendben előbb végzett. Amennyiben a nézői szavazás a zsűri sorrendjében is holtversenyben végzett dalok között alakul ki, a zsűri egyszerű szótöbbséggel dönt a továbbjutó dal(ok)ról.