Lesišćina () falu Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag települések Lupoglavhoz tartozik.

Fekvése Az Isztriai-félsziget északkeleti részén, Buzettól 13 km-re délkeletre, Abbáziától 16 km-re nyugatra, községközpontjától 5 km-re délnyugatra fekszik.

Története Az ókorban kiszolgált római katonák telepedtek itt le, erre utal a területén több latin eredetű helynév is. Lesišćica első írásos említése még birtokként az 1300-as lupoglavi urbáriumban található. Neve a horvát „lisica” (róka) főnévből származik. Lakóinak ősei a 16. és 17. században menekültek a török elől erre a vidékre, ahol viszonylagos biztonságban élhettek. Szent István vértanú tiszteletére szentelt temploma a 17. században épült. A korábbi Szent Péter templomot le rossz állapota miatt kellett bontani, de emlékére az új templom mellékoltára Szent Péter tiszteletére lett szentelve. A település családjait arról a településrészről nevezték el ahol lakóhelyük volt. Így a patak mellett lakók a Potočani, a völgyben lakók a Doljani, a dombokon lakók a Brežani, míg a dombok alatt lakók a Zabrežani megkülönböztető neveket kapták. 1857-ben 273, 1910-ben 351 lakosa volt. 2011-ben 75 lakosa volt.

Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 273 282 239 311 275 351 309 269 209 229 169 99 86 85 65 75

Nevezetességei Szent István első vértanú tiszteletére szentelt temploma a 17. században épült, 1972-ben megújították. A dolenja vasi Szent Márton plébánia filiája.

További információk Lupoglav község hivatalos oldala A község települései

Jegyzetek

Kategória:Isztria megye települései