A beszélő köntös 1941-ben készült, színes/fekete-fehér, magyar történelmi film, melyet Radványi Géza rendezett Mikszáth Kálmán azonos című regénye alapján. Az első magyar film, amelynek egyes kültéri jelenetei Agfacolor színes eljárással készültek.
A forgatás és fogadtatás A beszélő köntös kimagaslónak számító, 350 ezer pengős költségvetésből készült, sztárszínészekkel, kifinomult jelmezekkel és díszletekkel - így minőségében a kor szuperprodukciójának tekinthető. A Berlinből beszerzett színes technika még kísérleti fázisban volt, emiatt minden jelenetet két kamerával rögzítettek. A beszámolók szerint hetekig teltházak előtt vetítették, a futurisztikus színes jeleneteknél a nézők felállva tapsoltak.
A film utóélete A háború forgatagában a kópiák eltűntek, így 1969-ben újraforgatták. Az 1980-as évek elején találtak egy példányt Németországban, ezt 1984-ben mutatták be újra a leromlott, immár fekete-fehér változatát. A technika fejlődésével 2003-ban állították vissza a színeket.
A cselekmény
Szereplők Jávor Pál (Ifjabb Lestyák Mihály) Kiss Ferenc (Lestyák Mihály) Tasnády Fekete Mária (Cinna, árva) Csortos Gyula (Budai pasa) Bilicsi Tivadar (Putnoky) Mihályffy Béla (Ágoston) Lehotay Árpád (Szűcs Mihály, főbíró) Bihari József (Pintyő) Tompa Sándor (Puszta Máté) Szilassy László (II. Mohamed szultán) Orsolya Erzsi (Sára, a cigány asszony) Juhász József (Olaj bég) Vaszary Piri (Fábiánné)
Jegyzetek
Források Filmarchiv.hu/ Baski Sándor: A beszélő köntös
További információk
Kategória:1941 filmjei Kategória:Magyar kalandfilmek Kategória:Magyar filmek a török hódoltság koráról Kategória:Mikszáth Kálmán művein alapuló filmek Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Radványi Géza-filmek