A Rocktenors egy 2010-ben alakult magyar rockegyüttes, mely az RTL Klub által szervezett X-Faktor második szériájában indult, majd a hatodik helyig jutott, így ők lettek a széria legsikeresebb csapata.

Története 2010-2011 – A kezdetek

Az együttest Mező Zoltán, Mező Márió és Táborosi Márk alapította 2010-ben. Mindhárman a Sziget Színházban ismerkedtek meg, ahol korábban 6 évet dolgoztak színészként együtt. Kezdetben a "The 3 Rock Tenors" néven indultak. Első feldolgozásuk a Metallica "Nothing Else Matters" című dala volt, amellyel később sikeresen túljutottak a X-faktor első selejtezőjén. A csapat a táboron és a mentorházon túljutva, bekerült a legjobb 12 eladó közé, Geszti Péter mentoráltjaként.

Az együttes az első élő adásban Michael Jackson "Bad" című dalát dolgozta fel. A mentorok többségének tetszett a produkció, de Malek Miklós szerint 'Geszti Péter a Rocktenorsból kiölte a Rockot'. A csapat végül sikeres párbajt vívott a nézők szavazatai alapján Queen "Show Must Go On" című dalával Gyurcsik Tibor ellen. Geszti Péter és Nagy Feró Gyurcsik Tibort küldte volna haza, míg Malek Miklós és Keresztes Ildikó a Rocktenorst.

A második adásban az Adagio-t, egy 300 éves dalt dolgoztak fel.

A harmadik adásban Rolling Stones “Satisfaction” című dalával próbálták meghódítani a mentorokat és a közönséget. Feró és Ildi túl soknak tartotta a srácok koreográfiáját, a rock paródiájának tartották és arra biztatták őket, hogy nyugodtan vállalják magukat, hiszen nincs szükségük mások utánzására. A zenekar az Ikrek ellen párbajozott Queen "Who wants to Live forever" című dalával, melyet a zsűri szavazatai alapján ismét megnyert. Malek Miklós szerint a csapat a párbajban "Elsöprően énekelt".

A negyedik adásban az A-ha "Take On Me" egyik feldolgozását énekelték a Northern Kings nevű finn szimfonikus metál zenekartól. Ismét párbajhelyzetbe kerültek, ezúttal mentoruk másik csapatával, az Apollo 23-mal. A zenekar a párbajban Bon Jovi "Always" című dalát énekelte. Geszti Péter és Keresztes Ildikó a Rocktenorst küldte volna haza, míg Malek Miklós és Nagy Feró az Apollo 23-at, így a nézők szavazatai alapján nagy meglepetésre az Apollo 23 esett ki.

Az ötödik élő adásban a Guns'n'Roses "Don't Cry" című dalával egyöntetűen meggyőzték a mentorokat és a nézőket.

A hatodik adásban Santana & Chad Krueger "Into The Night" -ot énekelték, amellyel ismét sikeresen továbbjutottak, ezúttal a legjobb 6 közé.

A hetedik élő showban a zenekar önálló feldolgozását énekelte Balázs Fecó "Homok a szélben" című dalából. A zsűri pozitívan értékelte a produkciót. Malek Miklós szerint "Ez volt a legjobb, amit valaha nyújtottak a műsorban". Ebben az adásban a csapat Tarány Tamás ellen elvesztette a párbajt az Aerosmith "I Don't wanna miss a thing" című dalával a zsűri szavazatai alapján.

Élő adások és eredmények az X-faktorban Adás #DalPárbajEredménySelejtezőMetallica "Nothing Else Matters"TovábbjutottTábor Top 150Tóth Gabi "Elég Volt"TovábbjutottTábor Top 50Alien Ant Farm "Smooth Criminal"Továbbjutott1. élő – Top 12Michael Jackson "Bad"/"Thriller"Queen "Show Must Go On"Továbbjutott (nézői szavazatok)2. élő – Top 11"Adagio"Továbbjutott3. élő – Top 10Rolling Stones "Satisfaction"Queen "Who Wants To Live Forever"Továbbjutott (zsűri)4. élő – Top 9A-ha/Northern Kings "Take On Me"Bon Jovi "Always"Továbbjutott (nézői szavazatok)5. élő – Top 8Guns'n'Roses "Don't Cry"Továbbjutott6. élő – Top 7Santana & Chad Krueger "Into the Night"Továbbjutott7. élő – Top 6Balázs Fecó "Homok a szélben"Aerosmith "I don't wanna miss a thing"Kiesett (zsűri)

A Rocktenors a döntő napján énekelte el első saját dalát a "Szabadság"-ot, amelyet Mező Márió írt.

Az X-faktor élő adások végével a csapat országos turnéra indult a 2011-es év Top 6 versenyzőjével. Első koncertállomásuk december 21-én az Aréna volt, ahol több mint 8000 ember előtt léphettek színpadra.

2012-2013 – Turnék, dalok

Az X-faktor országos turnéval a csapat Magyarország nagyobb városaiban lépett fel. A koncertsorozat ezek után egy 7 állomásos erdélyi turnéval ért véget. A zenekar közel 300 önálló koncertet adott, ezek között a legtöbbet Magyarországon és néhány fellépés erejéig külföldön is (Erdély, Szlovákia).

Néhány feldolgozásuk – Guns'n'Roses "Don't Cry" és "Adagio" két válogatásalbumon szerepelt, melyet 2011-ben adtak ki a műsor alatt. Első single lemezük 2012 nyarán jött ki "Ha menni kell" címmel. A zenekar harmadik dala, a "Szabadesés" 2013 januárjában jelent meg, melyet hivatalosan a Sony Music Magyarország egyik önálló válogatáslemezén adott ki. A dallal a 2013-as Eurovíziós dalfesztiválra is jelentkeztek.

Második single lemezük 2013. november 20-án jelent meg "Szív Nélkül" címmel az Edge Records kiadásában.

A Dal 2017

2017-ben az Ősz című dalukkal bekerültek A Dalba.http://www.mediaklikk.hu/2017/01/04/szabalyszeges-miatt-zartak-ki-a-dalbol-szabyestet/

Színház A zenekar tagjai párhuzamosan színészi karrierjüket is építik külön-külön. Továbbra is a Sziget Színház tagjai, játszanak többek között a "Jézus Krisztus Szupersztár", "Hair", "József és a színes szélesvásznú álomkabát", "István, a király" musicalekben és számos operettekben: "Csárdáskirálynő", "Leányvásár"... A Thália Színház 2013-ban bemutatott "Starfactory" darabjában Zoli és Márk is szerepel. Márk és Márió 2012 decemberében bekerültek a PS Produkció "Vámpírok bálja" című musicaljébe, amit a Magyar Színházban játszanak. Zoli 2012-ben került be a Madách Színház "Macskák" című produkciójába Mefisztulész szerepébe.

Színházzal turnéztak többek között Ausztriában, Németországban és Svájcban.

Lemezek

Típus Megjelenés Album Dal Kiadó Válogatás 2011/12/14 X-Faktor – A 10 legjobb Don't Cry Sony Music Hungary Válogatás 2012/11 X-Faktor – Love – 10 szerelmes dal Adagio Sony Music Hungary Kislemez 2012/05/15 Ha menni kell Ha menni kell Sony Music Hungary Válogatás 2012/06/15 X-Faktor 2011 – Az első saját dalom Ha menni kell Sony Music Hungary Válogatás 2013/02/01 Eurovíziós Dalfesztivál 2013 – A Sony Music jelöltjei Szabadesés Sony Music Hungary Kislemez 2013/11/20 Szív nélkül Szív nélkül Edge Records (HMR Music Kft.) Kislemez 2014/04/04 Szabadság Szabadság Edge Records (HMR Music Kft.)

Jegyzetek

További információk Rocktenors – Facebook Hivatalos Oldal Rocktenors – Twitter Rocktenors – Myspace A Rocktenors az Operaházban "Akinek sikerült fent maradnia, az sztár" – Interjú a Rocktenorssal és az Apollo 23-mal

Kategória:2010-ben alakult együttesek Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:Magyar fiúegyüttesek Kategória:X-faktor-versenyzők Kategória:A Dal-versenyzők