Nemes Katalin (leánykori nevén Frieder Katalin) (Debrecen, 1915. október 5. – Budapest, 1991. március 29.) zongoraművész és -tanár; Nemes György újságíró, író felesége, Nemes András klarinétművész, zenei szerkesztő és Nemes Anna angoltanár, műfordító édesanyja.

Élete Édesapja banktisztviselő volt. Tízéves korától öt tanéven keresztül szülővárosa konzervatóriumában, Halácsy Margitnál tanult. A Zeneakadémián 1932 és '37 között Stefániai Imre, Bartók Béla és Keéri-Szántó Imre növendéke volt. Közben a megélhetésért egy szalonzenekarban zongorázott. Az akadémiai oklevél megszerzése után, 1937. szeptember 9-én kötött házasságot Nemes Györggyel.

1947–49-ben a Nemzeti Zenedében, 1949-től 1951-ig a budapesti Zenei Gimnáziumban tanított, ekkor került immár tanárként vissza a Zeneakadémiára, öt évre tanársegédként, majd egyetemi tanár lett, s főtárgyként oktatta a zongorát. Tanítványai közé tartozott Hambalkó Edit, Jandó Jenő.

Tanári pályájával párhuzamosan koncertező művész is volt; ősbemutatóként játszotta Kadosa Pál, Kardos István és Mihály András versenyművét.

Hamvai férjével közös urnafülkében nyugszanak a Farkasréti temetőben [A 60–4–313].

Díjai, elismerései Liszt Ferenc-díj III. fokozata (1962)Művelődésügyi Közlöny, 1962. június 1. (6. évfolyam, 11. szám) Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1965)Művelődésügyi Közlöny, 1965. augusztus 1. (9. évfolyam, 15. szám) Munka Érdemrend arany fokozata (1975)Művelődési közlöny, 1975. május 8. (19. évfolyam, 9. szám) Április Negyedike érdemrend (1985)Magyar Közlöny, 1985. április 5. (15. szám)

Jegyzetek

Források

Így láttuk Bartókot. Ötvennégy emlékezés. Szerk. Bónis Ferenc, Püski Kiadó, Budapest, 1995

Férjével közös oldala a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár honlapján

Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Nemzeti Zenede oktatói Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek