Tamás Gábor (Kolozsvár, 1948. május 31. –) erdélyi származású magyar könnyűzenész, énekes, dalszerző, a Magyar Kultúra Lovagja. Olyan közismert dalok előadója, mint az Ó, Erdély, szép hazám vagy A Donát úton nyílnak már az orgonák. bélyeg|260px|Kolozsváron 2022-ben (balról Nagy Béla, jobbról Horváth László)
Élete Gyerekkorában klasszikus zenét tanult, a román és a magyar gyermekkórusban is helyet kapott. 1970-től felhagyott a komolyzenével, és könnyűzenével kezdett el foglalkozni, őt tartják a romániai magyar könnyűzenei műfaj egyik megteremtőjének. 1968 és 1975 között könnyűzenei szerkesztőként dolgozott a bukaresti televízió és rádió magyar adásainál, 1976-ban Svédországban telepedett le. Stockholmban él.
2004-ben megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet.
Diszkográfia A múltra emlékezem Ó, Erdély, szép hazám Várom a májust Partytime Hervadó petúniák 1. és 2. (válogatáslemezek) Együtt Októberi tavasz Csak a szívünkben nem száll az idő Az óra jár Játsszuk el újra Miért adnánk fel Hosszú volt az út
Díjai, elismerései A Magyar Kultúra Lovagja, 2004 Duna Díj A Világ Magyarságáért díj, 2016A Világ Magyarságáért díj Magyar Arany Érdemkereszt Erdélyi Vitézi Rend
Jegyzetek
Források Interjú Tamás Gáborral Életrajz
További információk Tamás Gábor hivatalos weblapja Hivatalos YOUTUBE csatorna Facebook rajongói oldal Galéria – fényképek Tamás Gábor-életútinterjú (Zilahi Csaba, 2022)
Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Romániai magyar zenészek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar emigránsok Svédországban Kategória:Élő személyek Kategória:A kolozsvári református kollégium diákjai Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai