A Dunasor Dunaújváros városrésze. A Városháza tér és a kórház közötti területet öleli fel, határai a Kossuth Lajos utca, Vasmű út, Kohász utca, Duna sor és a Panoráma út.

1951 tavaszán rohammunkás érkezett a városba, hogy az építési tervek határidőre teljesítve legyenek. 1950-ben a várost még tervezték, később ezt főre bővítették.

Húsz terv alapján választották ki a Városháza tér elrendezéséhez a nyertes pályázatot. 1957-től a Városi Tanács irányította a továbbiakban a beruházásokat. A dunaújvárosi Dunasor épületeit többek között Tiefenbeck József, Bakos Béla, Baranyai Ferenc, Solti Ádám, Cserba Dezső, Balla József, Farkasdy Zoltán, Kürthy László tervezték.

A Felső Dunasor Erkel-kert és Liszt-kert melletti, a Duna-part felőli részt jelenti.

1965 körül kezdetleges tervek alapján kezdték beépíteni. A szélső házsort mintegy készen rakták le a Duna-partra.

A Felső Dunasorban találjuk az idősek otthonát szép parkkal együtt. Az épületet az 1980-as években emelték.

Források Dunaújvárosi Köztéri Szobrai, Várnai Gyula - Gyöngyössy Csaba, 1999, Ma Kiadó, Dunapentele Sztálinváros, Dunaújváros Numizmatikai Emlékei 1950-2010, Asztalos Andrásné,

További információk Dunaújváros Dunasor

Kategória:Dunaújváros városrészei