Cienfuegos város Kuba szigetén, az azonos nevű tartományban, 60 kilométerre a Playa Giróntól. A települést a „La Perla del Sur” (A Dél Gyöngye) néven is szokták emlegetni. a Cienfuegosi egyházmegye püspöki székvárosa.

Kuba fővárosától 340 km-re fekszik. A Bahía de Cienfuegos vagy Jagua keleti partjára épült. Cienfuegos kikötőjét úgy építették ki, hogy az ellenséges hajókat ágyúzni lehessen, ahogy a szűk csatornán közeledtek. A kikötőt a Jagua-erőd (Castillo de Jagua) védi, amit már jó előre megtervezve, még 1745-ben építettek: az 1600-as években már gondoltak rá, hogy felépítsék, de csak 1742-ben kezdődött meg a kivitelezés, teljes egészében pedig csak 1945-ben fejeződött be. Ma az erődhöz külön hajójárat vezet.

A helyiek fő megélhetési forrásai közé tartozik a szarvasmarha-tenyésztés és a cukornád termesztése. A tengeröbölnél ipari területet alakítottak ki. Kuba első atomerőművét ezen a helyen építhetik fel.

1819-ben bocsátották ki azt a dekrétumot, mellyen megalapították a várost. Kezdetben főleg Louisianából érkezett franciák éltek a településen. A város a vasút megépítését követően kezdett gyarapodni.

Cienfuegos főtere a Parque Martí, másik nevén a Parque Central, ahol megcsodálhatjuk José Martí szobrát is, valamint hat másik mellszobrot is. Egy diadalívet is felállítottak az 1902. május 20-i kubai forradalom hőseinek. A park bejáratát márványból készült oroszlánok őrzik.

Cienfuegos székesegyháza klasszicista stílusú. A Poder Provincial hivatal, a Tomas Terry Színház, a Szent Ferenc Kollégium, a városi múzeum (Museo Municipal) azok az épületek, amit a Cienfuegosba látogató turistának érdemes meglátogatnia.

Híres szülöttei Alexander Abreu (1976) trombitás, énekes, dalszerző

Galéria

Források Közép-Amerika és a Nyugat-Indiai-Szigetek, Balázs Dénes, Panoráma Kiadó, 1986

További információk cienfuegos (Kuba)

Kategória:Kuba települései