A Blowin' Your Mind Van Morrison 1967-ben megjelent első albuma. A lemezt 1967 március 28-án és 29-én vették fel, és tartalmazza az első szóló sikerét a Brown Eyed Girl című slágert. A Rolling Stone 1967 negyven legfontosabb albuma közé sorolta.
A felvételek és a megjelenés körülményei
Morrison nem tartja ezt a lemezt igazi első lemeznek, mivel Bert Berns a beleegyezése nélkül válogatta a számokat, és adta ki. Néhány hónappal korábban Morrison szerződést kötött a Bang Records-szal, amelyben gyakorlatilag lemondott az általa szerzett dalok ellenőrzéséről. A számokat 1967 márciusában rögzítették, és a terv az volt, hogy négy kislemez formájában jelentetik meg. Az album borítója a rossz ízlés tipikus példája. Az izzadságtól csapzott Morrisont barna szárú növények veszik körbe, ami a kábítószer egyik jelképe. Morrison akkori felesége Janet Planet azt mondta: Soha nem használt, és nem is fog pszichedelikus anyagokat használni. Semmi köze ezekhez az anyagokhoz, és nem is akarja, hogy kapcsolatba hozzák vele. Az énekes így emlékszik vissza: Kaptam egy hívást, hogy az album megjelent, és ilyen a borítója. Tudja, majdnem elhánytam magam. Később, Berns halála után, Morrison kifejezte nemtetszését azokról a dalokról, amelyeket a szerződésben kötelezettségként vállalt.
Dalok és áttekintés
A lemez nyolc dala közül csak a Goodby Baby (Baby Goodbye) és a Midnight Special" nem Morrison szerzemény. Clinton Heylin szerint a korong első oldala a zenetörténet egyik legjobb A oldala. Ugyanakkor Greil Marcus az egyik legellenségesebb kritikusa a lemeznek: „fájdalmasan unalmas, a háromperces Browned Eye Girl című számból álló lemez. A "He Ain't Give You None" című dal egy városi mese „vágyódásról, féltékenységről, szexuális undorról”. A dalban szerepel londoni Notting Hill Gate és a Curzon Street, ahol Morrison fiatal zenészként megfordult. Idézet a dalból: "You can leave now if you don't like what is happening." (Eldobhatod, ha nem tetszik az, ami most történik). Brian Hinton egy Bob Dylan Highway 61 Revisited korszakával hasonlítja össze: „az énekes elégedett megvetése, a dal komor léptéke, a méltóságteljes orgona és a éles gitár.”
Curzon Street Morrison szülővárosának Belfastnak egy utcája, amelynek sikátorait és hátsó udvarait említi meg az énekes a dalban. Egyik videójában (nem lehet tudni, melyikben), a Curzon Street lépcsőin látható, ahogy lefelé lépked.
Fogadtatás
Az AllMusic három csillagot adott az ötből a lemezre. Azt írja: „Van Morrison első szólóalbumára csak a "Brown Eyed Girl" sláger miatt fogunk emlékezni, a lemez valójában gyenge próbálkozás Astral Weeks című mesterműhöz képest. Az "Entertainment Weekly" B minősítést adott a korongnak, a következő megjegyzést fűzve hozzá: „a lemez a 60-as évek blues rock kacskaringós szólóinak, hippi érzelgősségeinek és az alkalmankénti torzított gitár hangoknak csapdájába esik. De Van Morrison kezében ezek a kicsapongások erények, és ami feszültté válhatott volna, az gyakran hipnotikus.”
A lemez dalai
Közreműködő zenészek
Van Morrison – gitár, ének Eric Gale – gitár (A lista nem teljes.)
Bibliográfia Clinton Heylin (2003). Can You Feel the Silence? Van Morrison: A New Biography, Chicago Review Press Brian Hinton (1997). Celtic Crossroads: The Art of Van Morrison, Sanctuary, Johnny Rogan (2006). Van Morrison: No Surrender, London:Vintage Books
Külső hivatkozások WFMU'S: Beware of the Blog Morrison's Contractual Obligation Album
Kategória:1967 nagylemezei Kategória:Van Morrison-albumok