Események március 13. – Ronald Reagan és Gene Kelly lesznek a hollywoodi Screen Actors Guild elnökei. június 19. – Eizenstein rendezőt a moszkvai Szovjet Tudományos Akadémia Filmszekciója vezetőjévé nevezik ki. szeptember – Németországban megjelenik a Film-Revue első kiadása. november 17. – Németországban megalapítják a Német Filmintézetet. november 25. - 10 neves rendezőt, producert és színészt elbocsátanak, közöttük Lauren Bacallt, Rochard Contet, Humprey Bogartot azok közül akik tiltakoztak a Joseph Raymond McCarthy-féle szenátusi bizottság működése ellen. A bizottság számos filmest eltilt foglalkozásától, mivel kommunistákkal való kapcsolat fenntartásával gyanúsítják őket. Magyarországon belügyminisztériumi rendelet kíván segíteni a filmgyártáson azzal a kedvezménnyel, hogy egy-egy cég 200 ezer forintos hitelt vagy segélyt vehet fel. Egy film elkészítése kb. 500 ezer forintba kerül.
Sikerfilmek Észak-Amerika Forever Amber – rendező Otto Preminger Unconquered – rendező Cecil B. DeMille
Magyar filmek Asszonysors – rendező Szemes Mihály Betlehemi királyok, rövid – rendező Kertész Pál Doua lumi si o dragoste – rendező Gertler Viktor Ének a búzamezőkről – rendező Szőts István Fél pár gyűrött kesztyű – rendező Deésy Alfréd Az ipar újra él! – rendező Fejér Tamás Könnyű múzsa – rendező Kerényi Zoltán Mezei próféta – rendező Bán Frigyes Valahol Európában – rendező Radványi Géza
Díjak, fesztiválok Oscar-díj (március 13.) Film: Életünk legszebb évei Rendező: William Wyler – Életünk legszebb évei Férfi főszereplő: Fredric March – Életünk legszebb évei Női főszereplő: Olivia de Havilland – Kisiklott élet1947-es cannes-i filmfesztivál
Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (szeptember) Nagydíj: Búgnak a tárnák – Karel Stekly Rendező: Henri-Georges Clouzot – Bűnös vagy áldozat Férfi főszereplő: Pierre Fresnay – Vincent Úr Női főszereplő: Anna Magnani – A tiszteletre méltó AngelinaFilmbemutatók Black Narcissus – rendező Michael Powell és Emeric Pressburger Brighton Rock – rendező John Boulting Call Northside 777 – főszereplő James Stewart Crossfire – rendező Edward Dmytryk Desert Fury – rendező Lewis Allen Fame is the Spur – főszereplő Michael Redgrave Hue and Cry – rendező Charles Crichton Life with Father – rendező Kertész Mihály Mine Own Executioner – rendező Anthony Kimmins Miracle on 34th Street – rendező George Seaton Odd Man Out – rendező Carol Reed Out of the Past – rendező Jacques Tourneur Quai des Orfèvres – rendező Henri-Georges Clouzot Road to Rio – főszereplő Bob Hope és Bing Crosby The Shocking Miss Pilgrim – rendező Frederica Sagor Maas Békében élni – rendező Luigi Zampa
Rajzfilm bemutatók Popeye, a tengerész (1933–1957) Tom and Jerry'' (1940–1958)
Születések március 4. – Nicole Calfan, francia színésznő március 6. – Rob Reiner, színész, humorista, producer április 15. – Lois Chiles – amerikai színésznő július 19. – Gazdag Gyula, rendező július 27. – Ilya Salkind, producer július 30. – Arnold Schwarzenegger színész augusztus 28. – Gothár Péter rendező október 15. – Lynn Lowry – amerikai színésznő október 19. – Bánsági Ildikó színésznő szeptember 21. – Stephen King, író szeptember 27. – Maros Gábor, színész, énekes, rendező, operatőr december 27. – Steven Spielberg, amerikai rendező
Halálozások május 31. – Adrienne Ames, 39, színésznő
Források
A Film Krónikája, Magyar Könyvklub, 2000
Kapcsolódó szócikkek Film
Kategória:Évek a filmművészetben filmművészet