Szalai Zsolt János (Facebook-profilja szerint Szalai Zsolt Ruttkai,A Ruttkai Éva Színház és Szalai Zsolt oldala Budapest, 1962. július 16. – ) magyar színházi szakember, színházigazgató, televíziós személyiség.

Életpályája

Első munkahelye a FŐBUHA (későbbi nevein Bútorker illetve Bútorért Vállalat) volt 1976 és 1985 között, ahol kezdetben lakberendezési cikkek tanuló, majd eladó, végül megbízott boltvezető helyettesként dolgozott. 1980–1981 folyamán a Magyar Televíziónál volt gyakornok, majd külsős munkatárs. 1985-ben a József Attila Színháznál volt jegypénztáros, majd 1985 és 1981 között a Szabadtéri Színpadok Igazgatóság jegypénztárosa, majd vezető jegypénztárosa volt. 1985–1992 között a Játékszínnél dolgozott mint jegypénztáros, majd mint szervezési és propagandaosztály-vezető. 1992-ben a Művész Színház vezető jegypénztárosa. 1993-ban a ZEUSZ Bt. önálló jegyiroda vezetője. 1993 és 2007 között a Thália Szekere Színházi Alapítvány titkára. 1996 és 2007 között ZENIT TV. RT. kulturális rovatszerkesztője, külsős munkatársa. 2001 és 2002 között a Soroksári Táncsics Mihály Művelődési Háznál az igazgató szakmai és személyi tanácsadója volt. 2002 és 2005 között a 9stv szerkesztője.

1994. október 8-tól a Ruttkai Éva Színház főigazgatója. 1995-től a Herceg Csilláról elnevezett színészmúzeum vezetője. 2018. március 22. és 2019 között az Erzsébetváros–Terézváros Ipartestület alelnöke. 2012–2019 között a „Hatoscsatorna” főszerkesztő-helyettese.

Díjai, elismerései Állami kitüntetések A Magyar Köztársasági Elnök Aranyérme (2000. 03. 14.) Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2010. 03. 14.)

Önkormányzati kitüntetések Ferencvárosért Emlékérem (RÉSZ 2001.) Pestszentlőrinc – Pestszentimre Kerületért Díj (RÉSZ 2006.) Terézvárosért Kitüntetés (2019. 10. 13.)

Szakmai díjak Thália Szekere Vándordíj (2006. 01. 09.) Ruttkai Éva Színház Örökös Tagság (2007. 10. 08.) Nagy Miklós Vándordíj (2010. 03. 06.) Arany Mikrofon Díj (2016. 04. 10.) Terézváros Száguldó Riportere Díj (2018. 10. 14.)

Társadalmi és civil szervezetek elismerései Hétköznapok Hőse Mozdulj Közhasznú Egyesület (2016. 12. 03.) Emléklap a VI.-VII. kerületi Ipartestület érdekében végzett kimagasló munkájáért (2018. 05. 17.) Emléklap Hunyadi téri koncertek rekordere (2018. 08. 15.) Emléklap a kézműipar szolgálatáért (2018. 09. 05.) Köszönet Mozdulj Közhasznú Egyesület Emléklap a fogyatékossággal élő emberek érdekében végzett tevékenységéért (2018. 12. 12.) Köszönet a VI:kerületi Bajza utcai Általános Iskola támogatásáért (2018. 12. 18.) Emléklap a látássérült emberek érdekében végzett tevékenységéért (2019. 10. 15.)

Jegyzetek

További információk Szalai Zsolt és a Ruttkai Éva Színház facebook oldala Szalai Zsolt weboldala – életrajz, visszaemlékezések

Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Színigazgatók Kategória:Élő személyek