Asghar Farhadi, perzsául: اصغر فرهادی César-díjas iráni rendező és forgatókönyvíró.
Rendezőként számos díjat nyert: egyik legsikeresebb filmje, a Nader és Simin – Egy elválás története 2012-ben Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is kapott. Felkerült a Time magazin 2012-es év 100 legbefolyásosabb embere listájára.http://content.time.com/time/specials/packages/completelist/0,29569,2111975,00.html
Élete és pályafutása 1972-ben született az iráni Homejnisahrban.
A Teheráni Egyetemen és a teheráni Tarbiat Modares Egyetemen szerzett diplomát (alapképzésben dráma szakon, mesterképzésben színházi rendezői szakon). Kezdetben Iszfahánban dolgozott, ahol rövidfilmeket készített, majd az IRIB-nél (Iráni Iszlám Köztársaság Műsorszolgáltató) helyezkedett el, ahol főképp forgatókönyveket írt. Eleinte sorozatokkal foglalkozott, később átállt a mozifilmekre.http://persianfilmfestival.com/director/asghar-farhadi/ Az első, amiben rendezőként közreműködött, a 2003-ban bemutatott Raghs dar ghobar volt.
Több filmje eljutott nemzetközi filmfesztiválokra, ezzel az európai és amerikai közönséghez. Magyarországon is bemutatott filmjei a Csodálatos város (2004), az Elly története (2009), a Nader és Simin – Egy elválás története (2012), valamint A múlt (2013).
2012-ben legjobb külföldi film kategóriában Golden Globe- és Oscar-díjat is átvehetett Nader és Simin – Egy elválás története című rendezésével.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Író Producer 2003 رقص در غبار / Raghs dar ghobar 2004 Csodálatos város شهر زیبا / Shah-re ziba 2006 چهارشنبه سوری / Chaharshanbe-soori 2009 Elly története درباره الی / Darbareye Elly 2011 Nader és Simin – Egy elválás története جدایی نادر از سیمین / Jodaeiye Nader az Simin 2013 A múlt Le passé / گذشته 2016 Az ügyfél فروشنده / Forooshande 2018 Mindenki tudja Todos lo saben 2021 A hős قهرمان 2026 Histoires parallèles
Televízió
Jegyzetek
További információk
Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Iráni filmrendezők Kategória:Iráni forgatókönyvírók Kategória:César-díjasok Kategória:David di Donatello-díjasok