Vigh Károly (névvariáns: Vígh Károly; Losonc, 1918. június 28. − Budapest, 2013. november 3.)http://www.szazaktanacsa.hu/vegso-bucsu-vigh-karolytol/ történész, a történettudományok doktora.

Életútja, munkássága

Nyomdászcsaládból származott, elemi iskolai tanulmányait és a nyolcosztályos gimnáziumot szülővárosában végezte, 1936-ban érettségizett. Érettségi után a pozsonyi Komensky Egyetem történelem-magyar szakán folytatott felsőfokú tanulmányokat 1936-38 között, majd 1939–41 között már a budapesti egyetem hallgatója, bölcsészdoktori disszertációját is ugyanitt védte meg 1945-ben. Egyetemi tanulmányainak befejezése után Szekfű Gyula javaslatára került a Teleki Pál Intézetbe, ahol a szlovák részleg élére került, s foglalkozott fő kutatási területével, Szlovákia, a szlovákok történetével és a szlovák–magyar kapcsolatokkal, a felvidéki magyarok helyzetével különös tekintettel a hontalanság éveire, az 1945–1948 közti időszakra. A magyar történészek közül elsőként kutatta a második világháború hatásait a magyar–szlovák kapcsolatokra.

A második világháború után fővárosi könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban dolgozott és végezte történeti kutatásait, 1967–1985 között a Magyar Nemzeti Múzeumban volt főmunkatárs.

Jelentősek Bajcsy-Zsilinszky Endréről szóló tanulmányai, Tildy Zoltánról írt életrajza. Idős korában is aktívan munkálkodott a közvetlen határainkon túl élő magyar kisebbségért, s a velünk szomszédos országokkal való vitás történelmi kérdések tisztázásáért az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, 1989. április 19. – november 21. között,Az 1989. április 19-i Ellenzéki Kerekasztal közreműködői: Szabad György, Csurka István, Sólyom László, Mécs Imre, Magyar Bálint, Tölgyessy Péter, Vigh Károly, Zétényi Zsolt, Kövér László, Kónya László, Baranyai Tibor, Bruszt László, Kerényi Imre, Boross Imre, Prepeliczay István, Kónya Imre, Richter Anna1989. november 21-i Ellenzéki Kerek Asztal közreműködői: Szabad György, Torgyán József, Bejczi Sándor, Haraszti Miklós, Fodor Gábor, Szájer József, Vitézy László, Keresztes Sándor, Ugrin Emese, Varga Csaba, Vigh Károly, Zétényi Zsolt, Benyó Pál, Gaskó István a Rákóczi Szövetségben és a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaságban (BZSBT), amely utóbbi társaságnak 1989 decemberétől örökös tiszteletbeli elnöke volt. 1986-tól volt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság elnöke, 1991-től 2011-ig a Rákóczi Szövetség alelnöke. A Rákóczi Szövetség saját halottjának tekintette, 2013. november 22-én helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben.

Könyvhagyatéka a Fórum Kisebbségkutató Intézet könyvtárába,adatbank.sk míg magánirat-hagyatéka a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltárba került.

Kitüntetése A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (1993)

Művei (válogatás) Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. (szerkesztő), Nemzet és emlékezet sorozat, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 (2., bővített kiadás; 1. kiadás: 1969), 492 p. Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1979. 171 p. Bajcsy-Zsilinszky Endre: 1886-1944 / A küldetéses ember. Budapest : Szépirodalmi Könyvkiadó, 1992. 276 p. A szlovákiai magyarság sorsa. Budapest : Bereményi Könyvkiadó, IV, 181 p. ill. Tildy Zoltán életútja. 1991 A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat története, 1841-2001. (Előszó Vizi E. Szilveszter). Budapest : Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 2001. 151 p. ill.Listák a MOKKA katalógus nyomán. Ugrás a sötétbe (Nemzet és emlékezet sorozat), Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984 Vörös Pest vármegye, Pest Megyei Levéltár, Budapest, 1970 T. G. Masaryk és a ma­gya­rok, Irodalmi Szemle Online, 2008. április 3. Fejezetek Losonc történetéből (szerkesztő), Mercurius Könyvek, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony & Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2000 A szlovákiai magyarság sorsa 1938-tól napjainkig, Népfőiskolai Füzetek, Antológia Kiadó és Nyomda Kft., Lakitelek, 1997

Társasági tagság

Rákóczi Szövetség (1991-2011 között a szervezet alelnöke) Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság elnöke, halála után örökös elnöke Százak Tanácsa tagja, halála után Örökös Tagjahttp://szazaktanacsa.hu/tagok/a-szazak-tanacsa-elhunyt-immar-orokos-tagjai/

Jegyzetek

Források Kutassy Máté: Vigh Károly kilencvenedik születésnapjára, Magyar Nemzet, 2008. július 8. Elhunyt Vigh Károly, 2013. november 7. Pálinkás Barnabás: Történészi hagyaték történész szemmel. A Vigh Károly-hagyaték ismertetése. In. Rendszerváltó Archívum, 2019/3. 49–61.

További információk Vigh Károly Vigh Károly köszöntése Elhunyt Vigh Károly, történész Cikkei a Valóság c. folyóiratban Ladislav Takác: Traumák és mítoszok. Beszélgetés a magyar-szlovák, szlovák-magyar kapcsolatokról Vígh Károly történésszel, S.l.Méry Ratio, 2006. (Online recenzió by Bánhidy Anita Éva, Kurrens történelem honlap Végső búcsú Vigh Károlytól – Duray Miklós búcsúztató beszéde

Kategória:Szlovákiai magyar történészek Kategória:1918-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Losonciak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei