A budapesti 956-os jelzésű éjszakai autóbusz Hűvösvölgy és Pécel, Kun József utca között közlekedett, megszűnésekor a főváros leghosszabb útvonalú éjszakai járata volt. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. és a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltette.
Története 2000. november 2-án a korábbi szolgálati járat 956-os jelzéssel meghirdetve közlekedett a Moszkva (ma Széll Kálmán) és az Adyliget között. 2005. szeptember 1-jén – az éjszakai hálózat átalakításakor – útvonala jelentősen módosult, Adyliget helyett Pesthidegkút körüljárásával, valamint másik végén a Belvároson keresztül Rákoskeresztúr, városközpontig meghosszabbítva közlekedett, a 61É buszjárat felváltásával. 2006. november 3-ától Rákoskeresztúr irányába a Batthyány téri betérés nélkül, a Hűvösvölgy irányú útvonalával megegyezően (az Attila úton keresztül) közlekedett. 2009. augusztus 21-én rákoskeresztúri átszálláskényszer megszüntetése érdekében összevonták a 969-es busszal. 2014. április 26-ától a viszonylat üzemeltetését részben a Volánbusz (2025-től MÁV Személyszállítási Zrt.) vette át. 2020. november 10-én üzemkezdettől az új Fehér úti buszsáv elkészültével nem érintette a Fehér úti ipari park megállóhelyet Pécel felé. Az éjszakai hálózat 2026-os átalakítása miatt a július 1-jére virradó éjszaka megszűnt, szerepét többségében a 905-ös és 905A (Hűvösvölgy–Belváros közötti szakasz), valamint a 969-es busz (Belváros–Pécel) vette át.
Útvonala Pécel, Kun József utca felé Hűvösvölgy feléHűvösvölgy vá. – Hűvösvölgyi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll Kálmán tér – Margit körút – tengelyben visszafordul – Margit körút – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Attila út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Döbrentei tér – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Blaha Lujza tér – Rákóczi út – Baross tér – Kerepesi út – Fogarasi út – Nagy Lajos király útja – Örs vezér tere – Fehér út – Dreher Antal út – Jászberényi út – felüljáró – Pesti út – Kucorgó tér – Zrínyi utca – Péceli út – Pécel, Pesti út – Rét utca – Állomás utca – Baross utca – Ráday Gedeon tér – Kovács utca – Maglódi út – Pécel, Kun József utca vá.Pécel, Kun József utca vá. – Maglódi út – Kovács utca – Ráday Gedeon tér – Baross utca – Állomás utca – Rét utca – Pesti út – Péceli út – Zrínyi utca – Csabagyöngye utca – Lemberg utca – Péceli út – Csabai út – Pesti út – felüljáró – Jászberényi út – Dreher Antal út – Fehér út – Örs vezér tere – Nagy Lajos király útja – Fogarasi út – Kerepesi út – Baross tér – Rákóczi út – Blaha Lujza tér – Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Attila út – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Margit körút – tengelyben visszafordul – Margit körút – Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Hűvösvölgyi út – Hidegkúti út – Máriaremetei út – Hidegkúti út – Hűvösvölgyi út – Hűvösvölgy vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Hűvösvölgyvégállomás||109 |align=left| |- !rowspan=16| |Bátori László utca||107 |align=left| |- |Hunyadi János utca||106 |align=left| |- |Kossuth Lajos utca||105 |align=left| |- |Kölcsey utca||104 |align=left| |- |Mikszáth Kálmán utca||103 |align=left| |- |Községház utca||102 |align=left| |- |Templom utca (Kultúrkúria)||102 |align=left| |- |Solymári elágazás||101 |align=left| |- |Gyarmati Dezső Uszoda||100
|Máriaremetei kegytemplom||99
|Csatlós utca||98
|Kerényi Frigyes utca||97
|Turul utca (kishíd)||96
|Széchenyi utca||95 |align=left| |- |Bükkfa utca||94 |align=left| |- |Bátori László utca||93 |align=left| |- |2||Csibor utca||92
|2||Nyéki út||92
|3||Lipótmezei út||91
|4||Szerb Antal utca||90
|5||Bölöni György utca||89
|6||Kelemen László utca||88
|7||Akadémia||87
|8||Budagyöngye||86 |align=left| |- |9||Nagyajtai utca||85 |align=left| |- |10||Szent János Kórház||84 |align=left| |- |11||Városmajor||83 |align=left| |- |11||Nyúl utca||82 |align=left| |- |∫||Széll Kálmán tér M(a Margit körút északi oldalán)||80 |align=left| |- |20||Széll Kálmán tér M(a Margit körút déli oldalán)||80 |align=left| |- |22||||74 |align=left| |- |23||Körmöci utca||73
|23||Korlát utca||72
|24||Mikó utca||∫
|25||Alagút utca||71 |align=left| |- |26||Dózsa György tér||69 |align=left| |- |∫||Szarvas tér||68 |align=left| |- |27||Döbrentei tér||67 |align=left| |- |27||Március 15. tér||66 |align=left| |- |28||Ferenciek tere M||66 |align=left| |- |34||Astoria M||65 |align=left| |- |34||Uránia||60 |align=left| |- |36||Blaha Lujza tér M||58 |align=left| |- |37||Huszár utca||57 |align=left| |- |39||Keleti pályaudvar M||56 |align=left| |- |40||Arena Mall bevásárlóközpont||54 |align=left| |- |41||Gumigyár||53 |align=left| |- |43||Puskás Ferenc Stadion M||51 |align=left| |- |∫||Őrnagy utca||50 |align=left| |- |44||Várna utca||49 |align=left| |- |45||Pillangó utca||48 |align=left| |- |46||Róna utca||47 |align=left| |- |47||Kaffka Margit utca||46 |align=left| |- |48||Pongrátz Gergely tér||46 |align=left| |- |49||Bánki Donát utca (↓)Tihamér utca (↑)||45 |align=left| |- |51||Örs vezér tere M+H||44 |align=left| |- |∫||Fehér úti ipari park||42 |align=left| |- |53||Terebesi utca||41 |align=left| |- |57||Élessarok||∫ |align=left| |- |58||Sörgyár||40 |align=left| |- |59||Maglódi út||37 |align=left| |- |60||Orion||36 |align=left| |- |60||Téglavető utca||36 |align=left| |- |61||Tárna utca||35 |align=left| |- |62||Rákos vasútállomás||34 |align=left| |- |63||Athenaeum Nyomda (↓)Kozma utca (↑)||33 |align=left| |- |63||Kossuth Nyomda||32 |align=left| |- |64||Legényrózsa utca||31 |align=left| |- |65||Rézvirág utca||30 |align=left| |- |65||Dombhát utca||30 |align=left| |- |66||501. utca||29 |align=left| |- |66||Akadémiaújtelep vasútállomás||28 |align=left| |- |67||509. utca||28 |align=left| |- |∫||Keresztúri út||27 |align=left| |- |67||513. utca||∫ |align=left| |- |68||Borsó utca||27 |align=left| |- |69||Kis utca||26 |align=left| |- |70||Bakancsos utca||24 |align=left| |- |71||Szent Kereszt tér||23 |align=left| |- |76||Rákoskeresztúr, városközpont||22 |align=left| |- |77||Mezőtárkány utca !rowspan=10| |align=left| |- |78||Oroszvár utca |align=left| |- |78||Sági utca |align=left| |- |79||Tápióbicske utca |align=left| |- |79||Kisvárda utca |align=left| |- |80||Vécsey Ferenc utca |align=left| |- |81||Kucorgó tér |align=left| |- |82||Nagyszentmiklósi út |align=left| |- |83||Császárfa utca |align=left| |- |83||Regélő utca |align=left| |- !rowspan=5| |Szárny utca||17 |align=left| |- |Szabadság sugárút||16 |align=left| |- |Péceli út||15 |align=left| |- |Lemberg utca||14
|Óvónő utca||14
|84||Alsódabas utca||13 |align=left| |- |85||Csaba vezér tér||12 |align=left| |- |85||Czeglédi Mihály utca||11
|86||Pöröly utca||10
|87||Ebergény utca||9
|87||Színes utca||9 | |-bgcolor=DFDFDF |colspan=4|Budapest–Pécel közigazgatási határa |- |88||Pécel, Pesti út 110.||8
|89||Határ utca||7
|90||Faiskola utcai átjáró||6
|90||Orvosi rendelő||5
|91||Köztársaság tér||4
|92||Pécel vasútállomás||3 |align=left| |- |93||Ráday Gedeon tér||2
|94||Kossuth tér||2
|95||Szent Imre körút||1
|96||Árpád utca||0
|97||Pécel, Kun József utcavégállomás||0
Csonkamenetek a viszonylaton Pécel, Kun József utca ► Széll Kálmán tér M (1 indulás) Rákoskeresztúr, városközpont ◄► Hűvösvölgy (2 indulás) Széll Kálmán tér M ◄► Hűvösvölgy (Hűvösvölgy felé munkanapokon 1, hétvégén 3 indulás; Széll Kálmán tér felé hétvégén 1 indulás) Hűvösvölgy ► Keleti pályaudvar M (1 indulás)
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt éjszakai autóbuszvonalai Kategória:Pécel megszűnt éjszakai autóbuszvonalai Kategória:A MÁV-Volán megszűnt autóbuszvonalai