A Tragikus nyitány Johannes Brahms op. 81-es szimfonikus műve. 1880 nyarán írta, és a bemutatója még az év végén megtörtént.

A mű születése Brahms összesen két zenekari nyitányt írt, gyakorlatilag egy időben. A Tragikus nyitányt és az Akadémiai ünnepi nyitányt is 1880 nyarán Bécsben komponálta. A vidám diáknótákat és a Gaudeamust feldolgozó Akadémiai ünnepi nyitány mellett egyszerűen szükségét érezte, hogy egy sötétebb hangvételű művet is írjon. „Az egyik sír, a másik nevet” – írta a két kompozíciót jellemezve. Max Kalbeck, Brahms életrajzírója szerint a nyitány valójában egy tervezett Faust kísérőzenéhez készült, ami a Burgtheater számára készült volna.

A mű bemutatója megelőzte az Akadémiai ünnepi nyitányét: 1880 decemberében volt Bécsben, a Bécsi Filharmonikusokat Richter János vezényelte.

A komponista a bemutató után, 1881-ben, Bad Ischlben átdolgozta művét.

A zene A nyitány hangvétele komornak mondható, amit már a kezdet két súlyos ütése előre jelez. A mű a komponista általános kedélyvilágát jellemzi, amely stílusjegyek itt is és gyakorlatilag egész életművében megfigyelhetők: a tömör hangszerelés, a mélyvonósok kiemelt szerepe, a határozott komplementer ritmika és a visszafogott romantikus hangvétel. Szakértők egy része Brahms kompozíciójában bizonyos formai hasonlóságokat fedezett fel Ludwig van Beethoven Coriolan nyitányával.

Hangszerelés A szimfónia előadói apparátusa: piccolo, két fuvola, két oboa, két klarinét, két fagott, négy kürt, két trombita, három harsona, tuba, üstdob és a vonós hangszerek.

Előadása – tempóválasztástól függően – mintegy 13 és fél percet vesz igénybe.

Hallgassuk meg!

Fájl:Brahms, Tragic Overture.ogg Brahms: Tragikus nyitány

Fordítás

Források Pándi Marianne: Hangversenykalauz I. – Zenekari művek. Zeneműkiadó, Budapest, 1972. 151. o. fidelio – Tragikus nyitány, Op. 81 Timothy L. Jackson: Bruckner and tragic reversed sonata form in Timothy L. Jackson and Paul Hawkshaw ed. Bruckner Studies. Cambridge, University Press, 1997, 172–178. o.

További információk YouTube – Johannes Brahms: Tragic Overture (Solti György vezényel)

Kategória:Brahms művei Kategória:Nyitányok Kategória:1880 a zenében