Pétervári Zsolt (Veszprém, 1983.) politológus, elemző, író, szerkesztő.
Korai évei, családi háttere Zuglóból a '80-as évek közepén Veszprémbe költöző műszaki értelmiségi szülők gyermeke, akik a '70-es évek elejétől az építőipari nagyvállalati szférában tevékenykedtek (Mélyépítő Vállalat - Budapest, Ingatlankezelő Vállalat - Veszprém). Édesanyja a rendszerváltást követően a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatalban dolgozott főmunkatársként annak létrehozásától megszűnéséig. A hivatal felszámolásakor igazságügy miniszteri kitüntetéssel ment nyugdíjba. Felmenői közül kiemelendő a Katolikus Lexikonban és a Veszprémi Érsekségi Levéltár adattárában egyaránt szereplő - a Budapesti Egyetem német-történelem szakán végzett - Gábriel Gothárd OSB (Benedek-rendi szerzetes), aki a korabeli győri hittudományi főiskola tanáraként a hazai bencés teológiai folyóiratot is szerkesztette a 20. század első felében. Emellett felvidéki származású apai nagyanyja (Ziska Anna) révén a családi legendárium szerint leszármazottja Jan Zizka cseh huszita népvezérnek. Anyai nagyszülei a Bakonyalján élő - '45 után birtokelkobzást elszenvedő - sváb gazdálkodók voltak. Anyai nagyanyja húga a győri IBUSZ féltucat idegennyelven beszélő igazgatójaként dolgozott, akinek utóbb a Veszprém Megyei Tanács igazgatási vezetőjévé emelkedő férje (Balla Sándor) számos bakonyi sváb családot mentett meg a második világégést követően a kitelepítéstől még járási vezetőként. Mindketten pártonkívüliek voltak. Családjában senki se volt tagja az állampártnak. Újbudán a Feneketlen-tó környékén élő középosztálybeli nagyszülei szláv származásúak voltak. Nagyapja szerb felmenői Tökölön éltek, akik között a községet vezető bírók és kisbírók is voltak, míg tót-morva nagyanyja szintén környékbeli családja dunai hajózással foglalkozott. A férjével a Káli-medencében élő nővére a multinacionális szférában dolgozó HR-menedzser. Anno a bécsi konzervatóriumban tanulmányokat folytató - jelenleg Balaton menti szállodaipari tánczenei rendezvényekkel foglalkozó - sógora művészi pályája során tagsággal bírt egy utóbb Kossuth-díjassá váló együttesben, valamint Európát többször bejárta előadó-művészeti turnék sora keretében.
Pétervári Zsolt még iskolásként kezdte üzleti tevékenységét: felső tagozatos korában ő szervezte a Dunántúl legelső garázsvásárait, majd a '90-es évek utolsó harmadától egy évtizeden át az akkortájt kialakuló hazai gasztronómiai forradalmat a Balaton-felvidéken az elsők között elindító egyik vendéglátóhely vezetésében vett részt egy családi barátja érdekeltsége keretében Balatonalmádiban. Az akkoriban országszerte közismert étterem az északi part egyetlen éjjelnappali működésű meleg konyhás vendéglátóegysége volt. Minden évben az előszezon kezdetétől az utószezon végéig bezárólag megszakítás nélkül üzemelt. A Lovassy Gimnáziumban tett érettségit követően - egyetemi éveivel párhuzamosan - egyazon barátja családi vállalkozásába betársulva antik bútorrestaurálással és régiségkereskedelemmel foglalkozott Balatonfüreden svájci és német exportpiacokat célozva. Egyetemi évei alatt parlamenti gyakornok volt az MDF Sajtóirodáján, valamint aktív publikációs tevékenységet folytatott elsőéves korszakától kezdődően országos tudományos szaklapokban. Diplomázása után felszámolva korábbi érdekeltségeit a Rózsadombra költözött, és a médiaiparban helyezkedett el. Az azt követő szűk évtizedben piacvezető elemző háttérműsorok készítésében vett részt az elektronikus sajtóban. 2008-2009-ben részt vett az Esti Hírlap újjáélesztését célzó médiaprojektben, mely törekvésnek - kezdeti látványos sikerei ellenére - egy év múltán leáldozott a korabeli világgazdasági krízis következtében. Ebben az időszakban a Képes Újságot közéleti tartalmakkal megújító új szerkesztőség vezetésébe is bekerült belpolitikai rovatvezetőként. A NER kiépülésekor önként távozott a média élvonalából és társaival akkreditált médiaiskolát alapított Budapest belvárosában a Nádor utcában, valamint többedmagával hiánypótló kulturális profilú művészkávézót üzemeltetett a Jászai Mari térnél.
Szakmai tevékenysége
2007-ben szerzett diplomát a Miskolci Egyetem politológia mesterszakán, később ugyanott két posztgraduális gazdaságtudományi végzettséget is szerez.
A Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője, utána az Antall József Alapítvány kutatója, majd kutatási igazgatója volt. 2007-ben az Európai Néppárt (EPP-ED) ösztöndíjasa volt az Európai Parlamentben. Az Új Egyenlítő című társadalmi és kulturális folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, valamint a havilap rendszeres szerzője 2013 és 2016 között. 2006-tól 2014-ig az Országgyűlés Hivatala több szakbizottságának, illetve részlegének külső szakértője (pl. Környezetvédelmi Bizottság, Nemzeti Összetartozás Bizottsága, Házelnöki Titkárság).
A fenti tevékenységeivel párhuzamosan a fővárosi konzervatív értelmiséget tömörítő Deák Ferenc Közéleti Klub sajtófőnöke, a monoki modellként elhíresült Szociális Kártya egyik ötletgazdája, valamint a Kínai-Magyar Ipari Park Tanács szakértője. Emellett 2011-ben a parlamentben (az alaptörvénnyel szemben) beterjesztett - egyúttal az EP-ben is tárgyalt - egyetlen alternatív alkotmánykoncepció egyik kidolgozója és az ENSZ UNESCO egyik első magyar társult gimnáziumának validálója. A 2016-ot követő évtizedben uniós forrásokból megvalósuló innovatív fejlesztések projektmenedzsere, melyek közül a legjelentősebbek: Országos Horgászati Hálózati Program, HORINFO-projekt, BME Balatonfüredi Tudásközpont. Az Óbudai Egyetem szervezte Báthory-Brassai Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem és a Wekerle Főiskola konferenciáinak rendszeres előadója ekkortájt.
Elsőként tárta fel az MNB alapítványának korrupciógyanús gyakorlatát. A Veszprém TV és Lapkiadó felügyelőbizottsági tagja volt 2019-2024 között. Pétervári Zsolt 2026 elejétől kiemelt szakmai munkatársként a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalban tevékenykedik.
Publikációi, médiaszereplései 2008 óta jelennek meg írásai leginkább az Élet és Irodalomban, a Beszélőben, a HVG-ben, valamint az Új Egyenlítőben. Emellett több más online hírforrásban is publikál (pl. Gondola, Stop).
2008-ban az Esti Hírlap újjáalapítását célzó befektetői kezdeményezés társalapítója, a próbaszámok szerzője, az első naponta jelentkező elemzőműsor állandó szakértője a Klub Rádióban (Belpolitikai Napló).
2007 és 2012 között rendszeres szereplője az országos média vezető elemző műsorainak (pl. ATV - Tét, Klub Rádió - Kontra, Info Rádió - Aréna, Echo TV - Napi Aktuális, Kossuth Rádió - 180 Perc, Duna TV - 6-tól 8-ig).
Szerzője lesz később a Beszélő mellett a Magyar Hüperion folyóiratnak és a Kortárs folyóiratnak.
Az Athenaeum Konzervatív Szemle főmunkatársa, a Képes Újság rovatvezetője, valamint a Piac és Profit, a Magyar Hang, a HVG rendszeres külső szerzője. Emellett többször idézi munkásságát a Világgazdaság, a Hír TV és a Mandíner. A Magyar Bálint szerkesztette Maffiaállam c. (utóbb nagy nemzetközi sikernek örvendő) tanulmánykötetben közreadott elemzésével külön is foglalkozott a hazai könyvkritikai szcéna.
Publikációinak száma az MTA Tudományos Művek Tára (MTMT) adatbázisa szerint meghaladja a kétszázat, emellett több tanulmánykötet szerkesztője és társszerzője is volt, melyek a Noran Libro és a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelentek meg az ország vezető könyvkereskedéseinek terjesztésében.
Írásaira számos tudományos mű és publicisztika hivatkozott közreadásuk óta, ezek közül a legjelentősebbek:
- Galló Béla politikatudós "Mi lett veled, szociáldemokrácia" című művében hivatkozott a szerző "Búcsú a kapitalizmustól I-II." című kétrészes tanulmányára;
- a Rubicon folyóirat 2025/3. számában Galló Béla "Privatizáció - elveszett illúziók" c. írásában hivatkozott a "Gulyáskommunizmus legfőbb mítosza" c. elemzésére.
Az Élet és Irodalomban a következő gondolkodók reagáltak a szerző elemzéseire külön írás keretében:
- Karsai László: ,,A NER ès a holokauszt” (ÈS, LXX. évfolyam 36. lapszàm, 2026. szeptember 4.), melyben a szerző ÈS-ben közreadott ,,Gerő András védelmében” c. írására reagál;
- Szvák Gyula: „Gerő, Romsics, köztársaság” (ÉS, LXX. évfolyam, 33. szám, 2026. augusztus 14.), melyben a szerző ÉS-ben közreadott "Gerő András védelmében" c. írására reflektál;
- Haskó László: „Hol a tettek mezeje?” (ÉS, LXVII. évfolyam, 17. szám, 2023. április 28.), melyben a szerző ÉS-ben közreadott "Valahol utat vesztettünk" c. írására reagál;
- Dr. Kiss Ferenc: „Villák, házak” (ÉS, LXVII. évfolyam, 31. szám, 2023. augusztus 4.) - a fentivel megegyező írásra reagál;
- Tőkés Rudolf: „Húsz, negyven vagy hatvan év?” (ÉS, LXVII. évfolyam, 28. szám, 2023. július 14.) - a fentivel azonos írásra reagál
- Herman János: „A magunk védelmében” (ÉS, LXVI. évfolyam, 22. szám, 2022. június 3.), melyben a szerző "Oroszhon védelmében" c írására reflektál.
A szerző művei közül a legolvasottabbak az alábbiak:
- Korszerű szövetkezeti ismeretek; szerk Pétervári Zsolt, 2016. (Jövőegyetem-könyvek)
- A korlátlan hatalom hálózata (a tanulmány a Magyar Bálint által szerkesztett, 2013 őszén megjelent Magyar polip című kötetben került közlésre).
- A körbezárt politika, szerk. Novák Zoltán, Csizmadia Ervin, Pétervári Zsolt; Méltányosság Politikaelemző Központ-L'Harmattan, Bp. 2009 (Méltányosság-könyvek)
- Konszenzus és küzdelem; szerk. Novák Zoltán, Pétervári Zsolt, Szentpéteri Nagy Richard; Méltányosság Politikaelemző Központ–L'Harmattan, Bp., 2008 (Méltányosság-könyvek)
Pétervári Zsolt neve szerepel a Kongresszusi Könyvtár (USA, Washington) szerzői adattárában. A szerző egyes műveit tartalmazza az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Országos Szèchenyi Könyvtár és az ELTE ÁJK doktori iskolájának adattára, valamint a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár. A szerző kutatási eredményeire,közleményeire tudományos forrásként hivatkozott már többek között az Óbudai Egyetem, a Fordulat Folyóirat révén másodközlésben a Corvinus Egyetem, az MTA, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), a Pécsi Tudományegyetem, az ELTE, valamint a lengyelországi Lodzi Egyetem szak folyóirata (Lodz University Press and The Department of International and Political Studies at the University of Lodz).
A szerző elemzéseinek többsége az ÈS, a Magyar Hang, valamint a Piac és Profit felületein jelenik meg, amely publikációkról más hazai hírforrások is rendszeresen tudósítanak. A társ-szerkesztőként és/vagy szerzőtársként jegyzett tanulmányköteteit a legnagyobb hazai könyvkereskedelmi hálózatok értékesítik.
A részben a jelen szócikk nemzetközi katalógusok részében is szerepeltetett alábbi nemzetközi tudományos adattárakban szerepel Pétervári Zsolt szerzőként a hozzá köthető valamely publikációval együtt (az alábbi teljes nemzetközi adatbázis-listát részben a Wikidata Pétervári Zsoltról szóló szócikke is forrásként jelöli másodközlésként):
ISNI (International Standard Name Identifier/Nemzetközi Szabványos Névazonosító - Nagy-Britannia), NACO (Name Authority Cooperative Program - Library of Congress/Kongresszusi Könyvtár, USA), IdRef (Identifiants et Référentiels - Agence Bibliographique de l'Enseignement Supérieur/Francia Felsőoktatási Bibliográfiai Ügynökség, Franciaország), VIAF (Virtual International Authority File/Virtuális Nemzetközi Autoritásjegyzék - USA) OCLC (WorldCat Entities, fenntartó szervezet: Online Computer Library Center - USA, Ohio).
Szépirodalmi tevékenysége