Az Egy komisz kölyök naplója 2013-ban indult magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelyet Gyulai Líviusz rendezett. A sorozatot – mely az NMHH Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában, a Macskássy Gyula-pályázaton kapott több ízben támogatástAz Egy komisz kölyök naplója című sorozat epizódjainak adatlapjai ; a Magyar Média Mecenatúra program honlapja – Magyarországon az M2 tűzte műsorra. A történet az Egy komisz kölök naplója (A Bad Boy's Diary) című amerikai humoros regény alapján készült, amelynek írója Metta V. Victor és 1918-ban jelent meg először magyar nyelven. A mű eredete sokáig rejtély volt, mivel nem tüntette fel a szerzőjét az Uránia Könyvkiadó. A könyvet Karinthy Frigyes fordította.Egy komisz kölök naplója; Metta V. Victor (Metta Victoria Fuller) regénye
Ismertető Élnek kisgyerekek, akik nagyon szegények és az életük emiatt nagyon nehezen megy. A kisgyerekek szobafogságra lettek ítélve és ezért nagyon unatkoznak. Csupán a tavaly karácsonyra kapott játékaikkal játszanak egymagukban. De a komoly szerencse az, hogy nem tart semmi sem örökké, így tehát természetesen a szobafogság sem. Komisz kis barátunk így hát eljut még a cirkuszba is.
Epizódok Naplót kap Fifi A szökés Betty néninél A léghajó Sam bácsi Niagara Az intézetben Mikulás-csapda Költözés Az új otthonban Zűrös ünnepek Bolhacirkusz
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Egy komisz kölök naplója
Kategória:2013-ban bemutatott magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok Kategória:Magyar rajzfilmsorozatok Kategória:Az MTVA saját gyártású műsorai Kategória:2013-ban befejezett magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok