A Super Bowl XLVIII a 2013-as NFL-szezon döntője. A mérkőzést a MetLife Stadiumban játszották, New Jersey-ben, 2014. február 2-án. A Super Bowlt a Seattle Seahawks nyerte, története során először.

A mérkőzést a Fox televízió társaság közvetítette. A félidei showban Bruno Mars, és a Red Hot Chili Peppers lépett fel.

A döntő résztvevői

A mérkőzés egyik résztvevője a Denver Broncos, amely az alapszakaszból az AFC első kiemeltjeként jutott a rájátszásba 13–3-as mutatóval. Erőnyerőként csak a konferencia-elődöntőben játszott először. Itt hazai pályán a San Diego Chargerst győzte le. A konferenciadöntőben szintén hazai pályán győzött a New England Patriots ellen. A Denver korábban hatszor játszott Super Bowlt, ebből kettőt nyert meg (1997, 1998).

A másik résztvevő a Seattle Seahawks, amely az alapszakaszból az NFC első kiemeltjeként jutott a rájátszásba 13–3-as mutatóval. Erőnyerőként csak a konferencia-elődöntőben játszott először. Itt hazai pályán a New Orleans Saints-et győzte le. A konferenciadöntőben szintén hazai pályán győzött a San Francisco 49ers ellen. A Seattle korábban egyszer játszott Super Bowlt, amelyet elvesztett (2005). A mérkőzés Az alábbi Super Bowl-rekordokat döntötték meg: Leggyorsabb pontszerzés: 12 másodperc Legtöbb elkapás: 13, Demaryius Thomas, Denver Legtöbb sikeres passz: 34, Peyton Manning, Denver Legtöbb elveszített döntő: 5, Denver Legnagyobb félidei nullázás: 22, Seattle

Az alábbi Super Bowl-rekordokat állították be: Legtöbb safety egy csapattól: 1, Seattle Legtöbb kezdőrúgás utáni visszahordást követő touchdown: 1, Percy Harvin, Seattle Legkevesebb punt: 1, Seattle Legkevesebb futott touchdown: 0, Denver Legkevesebb fumble: 0, Seattle Legkevesebb mezőnygól: 0, Denver

Érdekességek: A Seattle lett az első csapat, amely 5–0-ra vezetett a Super Bowlon (safety és mezőnygól után). A Seattle lett az első csapat, amely a Super Bowlon safety-vel, interception utáni, valamint kickoff utáni visszahordással is pontot szerzett. A Seattle 59 perc 48 másodpercen át vezetett, amely új rekord a Super Bowl történetében. Ez volt az első Super Bowl, amelyen az első pontokat safety-ből szerezték.

A találkozót az Egyesült Államokban 111,5 millióan látták a televízióban, ezzel az addigi legnézettebb televíziós műsor lett.

Drive Csapat Play leírása PontPlayYardIdőtartamSeahawksBroncos114:48 – – – SeahawksSafety. M. Ramirez fumble, K. Moreno szerezte vissza a saját end zone-ban, ahol földre vitték.20110:21 9 51 4:27 SeahawksMezőnygól. S. Hauschka 31 yardról.5012:16 13 58 6:10 SeahawksMezőnygól. S. Hauschka 33 yardról.80212:00 7 37 3:59 SeahawksTouchdown. M. Lynch 1 yardos futás, S. Hauschka jutalomrúgás.15023:21 – – – SeahawksTouchdown. M. Smith 69 yardos interception visszahordás, S. Hauschka jutalomrúgás.220314:48 – – – SeahawksTouchdown. P. Harvin 87 yardos kezdőrúgás utáni visszahordás, S. Hauschka jutalomrúgás.29032:58 6 58 2:57 SeahawksTouchdown. J. Kearse 23 yardos átadás R. Wilsontól, S. Hauschka jutalomrúgás.36030:00 6 80 2:58 BroncosTouchdown. D. Thomas 14 yardos átadás P. Manningtől. Sikeres kétpontos kísérlet, W. Welker átadás P. Manningtől.368411:45 5 48 3:15 SeahawksTouchdown. D. Baldwin 10 yardos átadás R. Wilsontól, S. Hauschka jutalomrúgás.438

Jegyzetek

Források

További információk Az NFL hivatalos honlapja

Super Bowl 0048 Kategória:2014 a sportban