Prosser Dániel (Budapest, 1994. június 15. –) magyar labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatokban 2007-ben került a Budapest Honvéd labdarúgó akadémiájára. Az első csapatban később, 2013. augusztus 4-én debütált a Lombard Pápa ellen. 2017. január 9-én három és fél éves szerződést írt alá a másodosztályú Puskás Akadémia FC csapatával. 2018 nyarán a román élvonalbeli a Sepsiszentgyörgy csapatához került kölcsönbe. Két bajnokin és két kupatalálkozón szerepelt a csapatban, 2019 januárjában visszatért a Puskás Akadémiához. 2019 februárjában az idény hátralevő részére a Diósgyőri VTK vette kölcsön, Tizenkét bajnokin háromszor volt eredményes és bennmaradáshoz segítette a miskolci csapatot. 2019 nyarán a DVTK végleg megvásárolta a Puskás Akadémiától. A 2019-2020-as bajnoki idény első felében 16 bajnokin egy gólt szerzett az élvonalban, majd 2020. január 7-én a másodosztályban listavezető MTK Budapest igazolta le. Az ezt követő másfél évben 40 bajnokin, közte 33 alkalommal az élvonalban, viselte a kék-fehérek mezét, majd 2021 nyarán a dán élvonalbeli SønderjyskE csapatához került kölcsönbe. Augusztus 29-én mutatkozott be a Viborg FF ellen a 65. perben csereként, majd egy perccel később megszerezte első bajnoki gólját. Szeptember 1-jén a Hillerød Fodbold elleni kupa találkozón egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. Szeptember 13-án az Odense ellen 2–1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen megszerezte csapata egyetlen gólját a 43. percben. 2022 nyarán szerződést bontott az MTK-val, majd 2023 telén a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatához szerződött. A 2025–26-os szezonra a Kazincbarcikához igazolt, majd a téli átigazolási időszakban a Tatabánya szerződtette. 2026 szeptember 2-án klubja bejelentette visszavonulását.

Sikerei, díjai Budapest Honvéd NB I Győztes (1): 2016–17

Jegyzetek

Források Prosser Dániel adatlapja az MLSZ oldalon Prosser Dániel adatlapja a HLSZ oldalon Prosser Dániel adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1994-ben született személyek Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A SønderjyskE labdarúgói Kategória:A Szeged 2011 labdarúgói Kategória:A Kazincbarcikai SC labdarúgói Kategória:Az FC Tatabánya labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Az NB III labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:Élő személyek