Alexandra Anna Daddario (New York, 1986. március 16. –) amerikai színésznő.

Ismert filmszerepe Annabeth Chase a Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak (2010) és a Percy Jackson: Szörnyek tengere (2013) című fantasyfilmekben. Szerepelt A texasi láncfűrészes – Az örökség (2013), a Törésvonal (2015) és a Baywatch (2017) című filmekben is.

Számos televíziós szereplése is volt: az HBO A Fehér Lótusz című sorozatának 1. évadjában nyújtott alakítását Primetime Emmy-jelöléssel honorálták. Emellett feltűnt A nagy svindli (2009–2011), a Vásott szülők (2011–2012) és a True Detective – A törvény nevében (2014) epizódjaiban is. Magyar/szlovák származású nem cseh.Nagyaanyja felvidéki származású és amerikai születésű volt.

Fiatalkora

Alexandra Anna Daddario 1986. március 16-án született New Yorkban, Christina ügyvéd és Richard Daddario ügyész, valamint a New York-i Rendőrkapitányság terrorelhárítási egység egykori vezetőjének idősebbik lányaként. Olasz, ír, angol és felvidéki magyar származású. Van egy öccse, Matthew Daddario, és egy húga, Catharine Daddario, akik mindketten színészek. Apai nagyapja Emilio Q. Daddario volt, a Connecticut-i amerikai képviselőház demokrata párti tagja 1959 és 1971 között.

Daddario a Manhattan-i Upper East Side-on nevelkedett. A Brearley iskolába és a Professional Children's iskolába járt. Daddario elárulta, tizenegy évesen úgy döntött, hogy színésznő lesz. "Mindig is szerettem a történetmesélést" – jelentette ki 2019-ben. "Ez csak valami, amit valóban meg akartam csinálni – és megtehettem volna bármit, tényleg. Minden lehetőségem megvolt a földkerekségen." A Marymount Manhattan Főiskolára járt, mielőtt teljes munkaidejében folytatta volna színészi tevékenységeit. Évek óta tanulmányozza a Meisner-technikát.

Pályafutása

Magánélete 2020 óta Andrew Form producer párja. 2021 decemberében jelentették be eljegyzésüket, 2022 júniusában házasodtak össze.

Filmográfia Film

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2005 A tintahal és a bálna The Squid and the Whale csinos fiatal lány 2006 Mi a gond velem? The Hottest State Kim 2007 The Attic Ava Strauss Bébiszitterek The Babysitters Barbara Yates 2010 Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief Annabeth Chase Csifó Dorina Bereavement Allison Miller 2011 Elhajlási engedély Hall Pass Paige Németh Borbála 2013 Percy Jackson: Szörnyek tengere Percy Jackson: Sea of Monsters Annabeth Chase Csifó Dorina A texasi láncfűrészes – Az örökség Texas Chainsaw 3D Heather Miller / Edith Rose Sawyer Gáspár Kata 2014 Burying the Ex Olivia 2015 Törésvonal San Andreas Blake Gaines Györfi Anna 2016 Válaszúton The Choice Monica Andrusko Marcella Baked in Brooklyn Kate Winston 2017 Baywatch Baywatch Summer Quinn Csifó Dorina A szerencse háza The House Corsica (törölt jelenet) Sipos Eszter Anna Terápiás csajok The Layover Kate Jeffries 2018 Éjjeli ragadozó Night Hunter Rachel Chase Hámori Eszter Rampage – Tombolás Rampage búvár (törölt jelenet) We Have Always Lived in the Castle Constance Blackwood When We First Met Avery Martin 2019 Tudsz titkot tartani? Can You Keep a Secret? Emma Corigan Csifó Dorina Lost Transmissions Dana Lee We Summon the Darkness Alexis Butler 2020 Elveszve Tokióban Lost Girls & Love Hotels Margaret Csifó Dorina 1 Night in San Diego Kelsey Kanári Songbird May Csifó Dorina Superman: Man of Tomorrow Lois Lane (hangja) 2021 Die in a Gunfight Mary Rathcart 2022 Wildflower Joy 2024 Az Igazság Ligája: Végtelen Világok Válsága Justice League: Crisis on Infinite Earths Lois Lane (hangja) Sipos Eszter Anna I Wish You All the Best Hannah

Rövidfilmek Pitch (2006) – Alex Life in Text (2013) – Haley Greene Faces Without Eyes (2015) – Iris

Televízió bélyegkép|jobb|180px|A Baywatch premierjén, 2017-ben Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2002–2003 All My Children Laurie Lewis visszatérő szereplő (43 epizód) 2004-2006 Esküdt ellenségek Law & Order Samantha Beresford / Felicia 2 epizód 2005 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Lisa Wellesley / Susie Armstrong 2 epizód 2006 Kötelező ítélet Conviction Vanessa 1 epizód Maffiózók The Sopranos másik nő 1 epizód 2009 A hatalom hálójában Damages Lily Arsenault 1 epizód Life on Mars Emily "Rocket Girl" Wyatt 1 epizód Jackie nővér Nurse Jackie fiatal nő 1 epizód 2009–2011 A nagy svindli White Collar Kate Moreau visszatérő szereplő (1-2. évad) 2011–2012 Vásott szülők Parenthood Rachel visszatérő szereplő (3. évad) 2012 Felhőtlen Philadelphia It's Always Sunny in Philadelphia Ruby Taft 1 epizód 2014 Married Ella a pincérnő 1 epizód Új csaj New Girl Michelle 2 epizód True Detective – A törvény nevében True Detective Lisa Tragnetti 2015 Amerikai Horror Story: Hotel American Horror Story: Hotel Natacha Rambova 3 epizód Az utolsó ember a Földön The Last Man on Earth Victoria 1 epizód 2016 Robotcsirke Robot Chicken Theresa Johnson / Lena (hangja) 1 epizód A munka hősei Workaholics Donna 1 epizód 2019 Miért ölnek a nők? Why Women Kill Jade / Irene Tabatchnick főszereplő (1. évad) 2021 Barátnő rendelésre The Girlfriend Experience Tawny visszatérő szereplő (3. évad) A Fehér Lótusz The White Lotus Rachel Patton 2023– Mayfair Witches Dr. Rowan Mayfair főszereplő 2023 A Koalaember Koala Man önmaga (hangja) 1 epizód

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:New York-iak