Petrás János (Budapest, 1968. február 1. –) magyar énekes, dalszerző, szövegíró, basszusgitáros, a Kárpátia együttes frontembere. Az Artisjus Egyesület tagja, 2004 óta A Vitézi Rend Nemzetvédelmi Tagozatának tagja, 2009-től A Szent György Lovagrend tagja.

Pályafutása Korábban alapító tag volt a Jaguár, Griff, Vértestvérek és a Cool Head Klan zenekarokban. Utóbbiból 2003-ban lépett ki, amikor Csiszér Leventével és Bankó Attilával együtt megalapította a Kárpátiát.

A mai napig 60 hanglemezhez adta nevét szerzőként, előadóként.

2013. március 15-én az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. Nagy port kavart Petrás János kitüntetése, de a minisztériumban megerősítették: valóban neki szánták a díjat.

Nős, három gyermek (Zsófia, Mátyás és Panna) édesapja.

Díjai Állami kitüntetés Magyar Arany Érdemkereszt (2013) Egyéb elismerés

A Vitézi Rend Ezüst Nemzetvédelmi Keresztje Vitézi Ékítményekkel (2010) Magyarországi Jogsértettekért Egyesület Emlékplakett (2012) Szent György Lovagrend Szent Koronával Ékesített Lovagkeresztje (2012) Horthy Miklós Társaság Emlékérem (2016) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja (2023)

Diszkográfia Kárpátia Hol vagytok székelyek? (2003) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Így volt! Így lesz! (2003) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Tűzzel, vassal (2004) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Hősi énekek (2005) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Piros fehér zöld (2006) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Istenért, hazáért (2007) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Idők szava (2008) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Regnum Marianum (2009) – zeneszerző Szebb jövőt! (2009) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Utólsó percig (2010) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Bujdosók (2011) – zeneszerző, szövegíró Justice for Hungary (2011) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Rendületlenűl (2012) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Legio (2013) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének A száműzött (2013) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Bátraké a szerencse (2014) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Tartsd szárazon a puskaport (2015) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Territórium (2016) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Isten kegyelméből (2018) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Egyenes gerinccel (2019) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Bujdosók II. (2019) – zeneszerző, szövegíró 1920 (2020) – basszusgitár, ének Csatazaj (2021) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Koncert (2022) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Napkelettől napnyugatig (2023) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Legendárium (2024) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Hazafi (2025) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének

Europica Part One (2017) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár Part Two (2024) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár

Cool Head Clan Kikapod a szart (1999) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál Baz.+ (2000) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál Szeresd a testem baby (2000) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál Isten hozott kistestvérem (2001) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál Koncert (2001) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál Harc (2002) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál

Vértestvérek Más idők (1996) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, vokál

Griff Live (1991) – zeneszerző, basszusgitár

Válogatáslemezeken Motormánia 1. (2005) – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének: Szárnyaszegett Reményadók (2009) – zeneszerző, szövegíró: Magyarnak születtem… – basszusgitár – ének: Fegyver a kézben Kalapács – Kikalapált dalok (2020) – Angyal c. dal – basszusgitár, ének Az utolsó szó jogán – Molics Zsolt emléklemez (2022) – Lement a Nap c. dal – zeneszerző, szövegíró, basszusgitár, ének Thököly Vajk – Csak hittel, csak szívvel (Megzenésített versek, 2024) – zeneszerző, basszusgitár, ének: Hej, tulipán!

Zene- és szövegíróként Cool Head Klan – Best of (2007) – zeneszerző, szövegíró /2-3-4-6-7/ Kusztura Sándor: Hol vagytok székelyek? (2007) – zeneszerző – Hol vagytok székelyek?, zeneszerző, szövegíró: Mesélj még nekem Stampedli – Jövünk Az Útra (2008) – zeneszerző, szövegíró: Más A Szabály Cool Head Klan – Pofa befogva (2010) – zeneszerző, szövegíró: Pofa befogva / Ahány fűszál / Ha tudnám Cool Head Klan – Ister-gam (2012) – zeneszerző, szövegíró: Harc Cool Head Klann – Benzin és vér (2016) – zeneszerző, szövegíró: Bye-bye Rudán Joe – Még egy tárral (2017) – zeneszerző, szövegíró: Veled vagyok / Ütni kell Rudán Joe – Akusztik (2022) – zeneszerző, szövegíró: Veled vagyok

Zeneszerzőként Griff – 1000 szent ígéret (1990) – zeneszerző: 1000 szent ígéret / Ennyi jutott Stress – Kisértetkastély (1991) – zeneszerző: Neo lovagok Végvár – Vándorének (2015) – zeneszerző: A kivéreztetett / Magyarének Szijártó Zsolt – Stoppos a galaxisban (2019) – zeneszerző: Már elégtünk volna – basszusgitár: Szabadesés a nyárba

Ének / Vokál Rómeó Vérzik – Életöröm (2002) – Növesztem a hasat – vokál Egészséges Fejbőr – Nem adjuk fel! (2003) – vokál Sámán – Sámán (2005) – vokál Magozott Cseresznye – Ébred már az oroszlán (2009) – ének: Nemzeti dal Alcohol – Remélem zavarok (2013) – Rockhimnusz – ének Végvár – Jóreménység (2013) – vokál Romer – Betyár balladák (2018) – ének: Betyár ballada

Forrás Vértestvérek Zenekar Griff Zenekar – Rokkbook Griff Zenekar – Metálmnuzeum

Jegyzetek

További információk Kárpátok zengjetek! Petrás Jánossal beszélget Benkei Ildikó; Kairosz, Bp., 2010 (Magyarnak lenni)

Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Magyar basszusgitárosok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei