Abu Iszhák Ibráhím ibn Jahja az-Zarkáli (neve ismert még Al-Zarqali és Ibn Zarqala formában is) (1029–1087) arab csillagász.

Neve latinosított formában Arzachel vagy Arsechieles.

Többnyire Toledóban élt, majd Córdobába költözött. Munkái jelentős hatást gyakoroltak a kor arab csillagászaira, elsősorban Andalúziában.

A Holdon az Arzachel kráter őrzi a nevét.

Élete Vizigót családból származott, akik áttértek az iszlám hitre. Fémművesnek tanult, az Arzachel is az arab al-Zarqali al-Naqqash kifejezésből ered, aminek jelentése a vésnök. Tehetséges volt a geometriában és a csillagászatban. Mialatt Toledóban élt, többször járt Córdobában, ahol csillagászati ismereteket tanított.

1085-ben Toledót elfoglalta VI. Alfonz kasztíliai király, így Toledo keresztény irányítás alá került. Az-Zarkálinak és kollégáinak, köztük Al‐Waqqashi-nak (1017–1095) menekülniük kellett.

A 12. században Gerardus Cremonensis lefordította az-Zarkáli munkáit latin nyelvre. Regiomontanus a 15. században egy könyvet írt, amiben kedvezően nyilatkozott az-Zarkáliról. 1530-ban Jacob Ziegler német tudós megjegyzéseket fűzött az-Zarkáli egyik munkájához. Kopernikusz a De Revolutionibus Orbium Coelestium című művében, ami 1530-ban jelent meg, idézi az-Zarkáli és al-Battani munkáit.

Tudományos munkái Két könyvet is írt egy csillagászati műszer, az equatorium elkészítéséről.Az equatorium olyan műszer, ami számítások elvégzése nélkül, geometriai modell alapján alkalmas rá, hogy megállapítsa a Hold, a Nap vagy a bolygók pozícióját. A 13. században X. Alfonz kasztíliai király parancsára a művet spanyol nyelvre fordították. Tökéletesítette az asztrolábiumot, amihez táblázatokat is készített, amik Európában Saphaea. néven váltak ismertté.M. T. Houtsma and E. van Donzel (1993), "ASṬURLĀB", E. J. Brill's First Encyclopaedia of Islam, Brill Publishers,

Feljegyzések szerint olyan vízórát készített, ami egész nap mutatta az időt és a holdhónap napjait is.John David North, Cosmos: an illustrated history of astronomy and cosmology, University of Chicago Press, 2008, p. 218 "He was a trained artisan who entered the service of Qadi Said as a maker of instruments and water-clocks."

Pontosította a Klaudiosz Ptolemaiosz által megadott földrajzi adatokat. Például a Földközi-tenger hosszát Ptolemaiosz tévesen 62 fokban adta meg, a korrekt érték az az-Zarkáli által megállapított 42 fok.

A Nap éves útjával foglalkozó munkájában megállapította a pálya apszispontjainak elmozdulását az állócsillagokhoz képest. Mérései alapján ez 12,9 szögmásodpercnek adódott, ami igen közel van a ma pontosnak tartott 11,6-os értékhez., at pp. 314–17.

Az-Zarkáli hozzájárult a később híressé vált Toledói táblázatok létrehozásához. A mű egyrészt korábbi megfigyelési adatok adaptációja volt, másrészt új adatokat is tartalmazott.s.v. "al-Zarqālī", Julio Samsó, Encyclopaedia of Islam, New edition, vol. 11, 2002. Az-Zarkáli ismert volt a saját maga által összeállított táblázatairól is. Akkoriban sok táblázat készült, de az-Zarkáli táblázatai például lehetővé tették a kopt, a római, a perzsa vagy a holdhónap kezdő napjának megállapítását. Más táblázatai a bolygók pozícióit adták meg tetszőleges időpontban, vagy a napfogyatkozások vagy holdfogyatkozások dátumát jelezték előre.

Jegyzetek

Források Astronomy Encyclopedia - A comprehensive & authoritative A-Z guide to the Universe, 2002, p. 12

További információk (PDF version)

E. S. Kennedy. A Survey of Islamic Astronomical Tables, (Transactions of the American Philosophical Society, New Series, 46, 2.) Philadelphia, 1956.

Fordítás

Kategória:Arab csillagászok Kategória:1029-ben született személyek Kategória:1087-ben elhunyt személyek