A Banánköztársaság (eredeti cím: Bananas) 1971-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, amelyet Woody Allen írt és rendezett. A főbb szerepekben Allen, Louise Lasser és Carlos Montalbán látható.
Cselekmény Az abszurd helyzetekben, a bohózati komikumban bővelkedő film főszereplője a frissen kifejlesztett eszközök kipróbálásából élő Fielding Mellish. A fiatalember megismerkedik egy emberi jogi aktivistával, Nancyvel, amikor az aláírásokat gyűjt a San Marcos-i forradalom támogatására. Kapcsolatuk során Fielding elkíséri a különböző tiltakozó megmozdulásokra, majd szakításuk után San Marcosba utazik. A banánköztársaságot irányító Emilio Molina Vargas tábornok úgy dönt, a lázadók egyenruhájába öltöztetett embereivel meggyilkoltatja Fieldinget, hogy így szerezzék meg az Amerikai Egyesült Államok anyagi támogatását rendszerüknek. Az akció balul sikerül, Fielding a lázadók közé kerül. Kiképzést kap és részt vesz kormányellenes, fegyveres akciókban. A felkelők megdöntik Vargas uralmát, a tábornok Floridába menekül. Fielding elnök lesz, majd álszakállban Amerikába utazik, hogy támogatást szerezzen az új rezsimnek. New Yorkban bíróság elé állítják hazaárulás miatt. Elítélik, de a büntetést nem kell letöltenie. Ismét összemelegszik Nancyvel, akit feleségül vesz. Nászéjszakájukat, csakúgy mint a film elején Vargas hatalomátvételét, egyenesben közvetíti a televízió.
Szereplők SzínészSzerepMagyar hang Woody Allen Fielding Mellish Karácsonyi Zoltán Szokol Péter Louise Lasser Nancy Für Anikó Zborovszky Andrea Carlos Montalbán Emilio Molina Vargas tábornok Natividad Abascal Yolanda Jacobo Morales Esposito Lélek Sándor Tibor Miguel Ángel Suárez Luis
Érdekesség, hogy Louise Lasser 1966 és 1970 között Woody Allen felesége volt. A filmben egy szöveg nélküli szerepben feltűnik Sylvester Stallone.
Jegyzetek
További információk
Kategória:1971 filmjei Kategória:United Artists-filmek Kategória:Woody Allen-filmek Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Dél-Amerikában játszódó filmek