Az 1998-as Fiatal Zenészek Eurovíziója volt a kilencedik Fiatal Zenészek Eurovíziója, melyet Ausztria fővárosában, Bécsben rendeztek meg. A helyszín a Wiener Konzerthaus volt. Az elődöntőre 1998. június 2-án, a döntőre június 4-én került sor. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. Az 1996-os verseny a német Julia Fischer győzelmével zárult, aki hegedű-versenyművét adta elő Lisszabonban.
A helyszín és a verseny A verseny pontos helyszíne az Ausztria fővárosában, Bécsben található Wiener Konzerthaus volt, melynek legnagyobb előadóterme 1840 fő befogadására alkalmas.
300px|link=bélyegkép|right|300px|A verseny helyszíne, a Wiener Konzerthaus
A résztvevők Először vett részt a versenyen Szlovákia, valamint egy év kihagyás után visszatért Horvátország és Svédország.
Összesen húsz ország szerepelt az elődöntőben, melyből nyolcan jutottak a döntőbe, így tizenkét ország esett ki.
A húsz részt vevő országból tizennyolc ismert, Belgium, Franciaország és Oroszország szereplése kérdéses.
Zsűri Yehudi Menuhin (Zsűrielnök) Eric Kushner Frederick Duligal Vadim Brodszkij Gérard Caussé Jack Martin Händler Nana Jasvili Alekszej Ljubimov
Elődöntő Az elődöntőt 1998. június 2-án rendezték meg húsz ország részvételével. A végső döntést a nyolctagú szakmai zsűri hozta meg. Nyolc ország jutott tovább a döntőbe.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Eredmény Ausztria Lidia Baich hegedű Továbbjutott Ciprus Nikólasz Melísz zongora Kiesett Egyesült Királyság Adrian Spillett ütősök Továbbjutott Észtország Hando Nahkur zongora Kiesett Finnország Kalle Toivio zongora Továbbjutott Görögország Kiesett Horvátország Monika Leskovar cselló Továbbjutott Írország Cora Venus Lunny hegedű Kiesett Lengyelország Kiesett Lettország Lauma Skride zongora Továbbjutott Németország Korbinian Altenberger hegedű Kiesett Norvégia Kristian Lindberg zongora Kiesett Portugália Kiesett Spanyolország Leticia Muñoz Moreno hegedű Kiesett Svájc Francesco Piemontesi zongora Kiesett Svédország David Sjögren hegedű Violin Sonata No. 2 Perpetuum mobile. Allegro (sol majeur) (Maurice Ravel) Továbbjutott Szlovákia Michal Sťahel cselló Továbbjutott Szlovénia Borut Zagoranski harmonika Továbbjutott Ismeretlen ország Kiesett Ismeretlen ország Kiesett
Döntő A döntőt 1998. június 4-én rendezték meg nyolc ország részvételével. A végső döntést a nyolctagú szakmai zsűri hozta meg.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Helyezés 01 Egyesült Királyság Adrian Spillett ütősök Concerto for Percussion and Orchestra, mov. 3 (Joseph Schwantner) 3. 02 Finnország Kalle Toivio zongora Concerto for Piano and Orchestra, no. 2, 1st Mov. (Szergej Prokofjev) — 03 Lettország Lauma Skride zongora Concerto for Piano and Orchestra, no. 2, 3rd Mov. (Camille Saint-Saëns) — 04 Szlovénia Borut Zagoranski harmonika Concierto para bandoneon presto (Astor Piazzolla) — 05 Szlovákia Michal Sťahel cselló Concerto for Violoncello and Orchestra, adagio (Edward Elgar) — 06 | Ausztria Lidia Baich | hegedű Violin Concerto no. 5, 1st Mov. (Henri Vieuxtemps) | 1. 07 Horvátország Monika Leskovar cselló Concerto for Violoncello and Orchestra, adagio (Edward Elgar) 2. 08 Svédország David Sjögren hegedű Violin Concerto 3rd Mov. (Pjotr Csajkovszkij) —
Közvetítő csatornák – ORF 2 (élőben) – TVP2
Visszatérő előadók Előadó Ország Előző év(ek) Lidia Baich Ausztria 1996
Térkép 600px|középre|bélyegkép|
Források Az 1998-as verseny profilja a youngmusicians.tv-n
További információk Fiatal Zenészek Eurovíziója – Hivatalos honlap
2000 Eurovizio