Heidi Hudson Leick (Cincinnati, Ohio, 1969. május 9. –) amerikai színésznő, jógaoktató.
Legismertebb szerepe Callisto a Xena: A harcos hercegnő című televíziós sorozatban. A színészet mellett hivatásos jógaoktató és intuitív tanácsadó a New York-i Healing Heart Yoga Centernél.
Élete és pályafutása Az Ohio állambeli Cincinnatiben született.
Középiskolás évei alatt elköltözött a New York állambeli Rochesterbe, ahol a Neighborhood Playhouse Acting Schoolba járt. Pályafutását modellként kezdte Japánban, de úgy döntött, hogy inkább a színjátszásra koncentrál és színészkurzusokat vesz. 1992-ben a CBS Schoolbreak Special című sorozatának egyik epizódjában tűnt fel, a következő évben az Esküdt ellenségek vendégszereplője volt. 1994-ben a Mentőangyalokban játszott ápolónőt, majd a virtuális valóságtervező Hannah szerepében jelent meg a Knight Rider 2010 című televíziós filmben.
Nagy áttörése 1995-ben jött el, amikor szerepet nyert a Melrose Place tíz epizódjában. Néhány kisebb szerep után (A 285-ös járat, Dangerous Cargo) Robert Tapert kiválasztotta Callisto szerepére a Xena: A harcos hercegnő című sorozatba. Szintén Callistót alakította három epizód erejéig a Herkulesben, két epizódban Liz Friedman forgatókönyvírót játszotta el.
2000-ben bejelentette, hogy nem szerepel több Xena- és Herkules-epizódban, mert más karaktereket is szeretett volna elvállalni. 1999-től több filmben és sorozatban is feltűnt , valamint számítógépes játékokhoz kölcsönözte hangját.
A Kaliforniai Jógaoktatók Szövetségének (California Yoga Teacher Association) tagja, a Healing Heart Yoga Center tanácsadója.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Dangerous Cargo Carla 1997 Ne add fel! After the Game Grace 1998 Szex a lelke mindennek Denial Deborah 1999 Robbanáspont Chill Factor Vaughn Horváth Lili Agócs Judit 2001 A jégszívű Cold Heart Julia Solecki Janka 2007 Míg felkel a nap Hallowed Ground Sarah Austin 2008 One, Two, Many Darla Unconditional (rövidfilm) Alice 2010 Paris Connections Coco De Ville 2013 Mid Life Gangster Alexis 2018 Blood Type Tiffanie
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1992 CBS Schoolbreak Special Stephanie 1 epizód 1993 Esküdt ellenségek Law & Order Kathy Rogers 1 epizód 1994 Knight Rider 2010 Knight Rider 2010 Hannah Tyrie 1995 Mentőangyalok University Hospital Tracy Stone 9 epizód Melrose Place Melrose Place Shelly Hanson 10 epizód 1996 A 285-ös járat Hijacked: Flight 285 Shayna Loring 1996–2000 Xena: A harcos hercegnő Xena: Warrior Princess Callisto visszatérő szerep (12 epizód) 1997 Angyali érintés Touched by an Angel Celeste 2 epizód 1997–1999 Herkules Hercules: The Legendary Journeys Callisto / Liz Friedman 5 epizód 1998 Hetedik mennyország 7th Heaven Ms. Hunter 1 epizód 1999 Safe Harbor Delores 1 epizód 2003 Fastlane – Halálos iramban Fastlane Randi 1 epizód Tru Calling – Az őrangyal Tru Calling Rebecca Morgan 1 epizód 2005 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Dr. Jeri 'Buffy' Cohen 1 epizód 2006 Támadás a harci robotok szigete ellen A.I. Assault Tiffany Smith tévéfilm 2007 Kés/Alatt Nip/Tuck ál-Wendy 1 epizód 2008 Shark – Törvényszéki ragadozó Shark Cindy Broyles 1 epizód (törölt jelenetek) 2010 Esküdt ellenségek: Los Angeles Law & Order: LA Carly öltözködési tanácsadója 1 epizód
Videójátékok Év Cím Szerep 2003 Primal Jennifer „Jen” Tate (hangja) Lords of Everquest Lady Leisen (hangja)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Hudson Leick's Healing Heart Yoga Center
Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Cincinnatiek