A Jézus másként Philip Yancey 1995-ben megjelent The Jesus I never knew című könyvének magyar fordítása. A könyv Jézus alakját mutatja be Máté, Márk, Lukács és János evangéliumából egy szokatlan megvilágításban. A borítón az a provokatív idézet áll, hogy: , ami akár a könyv mottója is lehetne. Hogy ez a bármeddig nemcsak üres szólam, azt az alábbi idézet is alátámasztja:
Tartalma Ebben a könyvében Yancey Jézus alakját veszi górcső alá, születésétől a feltámadásáig, s olyan kérdésekre keresi a választ, mint például ki is volt ez a Jézus, miért jött, s mit szeretett volna.
A könyv három részre van tagolva, az első rész Jézus személyéről szól, a második az eljöveteléről, a harmadik a hagyatékáról.
Az első részben Yancey elkezd arról a Jézusról beszélni akit a vallásosság szintjén megismert, s fokozatosan tárja az olvasó elé azt a személyt, aki az evangéliumok mélyebb olvasása és megértése után bontakozott ki.
Nagyon alaposan s érthetően veszi végig Jézus életét s szűztől való fogantatástól elkezdve a feltámadásig, megosztva saját gondolatait, kételyeit, tapasztalatait az olvasóval.
Elkezdi boncolgatni Jézus talán leghíresebb mondásait, a boldogmondásokat, először történelmi kontextusba helyezve azokat, ami még inkább rávilágít arra, hogy mennyire kirívóak voltak abban a korban ezek a mondások. Az író arra a kérdésre is elkezdi keresni a választ, hogy vajon a mai keresztyének eléggé komolyan veszik-e ezt a tanítást?
Magyarul
Jézus másként; ford. J. Füstös Erika; Harmat, Budapest, 2009, (eredeti címe: The Jesus I Never Knew) Jézus másként; ford. J. Füstös Erika; 3. jav. kiad.; Harmat, Budapest, 2018
Tartalom
Első rész - Személye
Jézus, akit ismerni véltem Születése: a föld meglátogatása Háttere: zsidó gyökerek, zsidó föld Megkísértése: erőpróba a pusztában Személyisége: jómagam mire lettem volna figyelmes?
Második rész - Eljövetele
A boldogmondások: jó annak, akinek rossz Tanítása: kemény szavak Küldetése: a kegyelem forradalma Csodái: pillanatképek a természetfölöttiről Halála: az utolsó hét Feltámadása: a reggel, amely minden képzeletet felülmúlt
Harmadik rész - Hagyatéka
Mennybemenetele: üres kék ég Országa: a gyom közt felnövekvő búza Hatása
Jegyzetek
Külső linkek Philip Yancey hivatalos honlapja Philip Yancey hivatalos életrajza a Zondervan Publishing-tól
Kategória:Vallási könyvek Kategória:1995 könyvei