A ceruza és a radír 1960-ban bemutatott magyar rajzfilm, amelyet Macskássy Gyula írt és rendezett. Az animációs játékfilm zenéjét Ilosvay Gusztáv szerezte. A mozifilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült.

A rajzfilm több díjat is nyert, például 1960-ban a Karlovy Vary Rajzfilmfesztivál díját, ugyancsak 1960-ban Budapest Kisfilm szemle I. díját, 1961-ben az Oberhauseni filmfesztiválon oklevelet kapott. # Macskássy Gyula fesztiváldíjai

Történet A film szereplői: egy ceruza és egy radír, akik üres papírlapokat hódítanak meg – ki-ki a maga módján. A ceruza önfeledten rajzol hol ezt. hol azt, madarat, kiskutyát, hajóskapitányt. Ha a radír nem segítene rajta, olykor bajban lenne. A néha találomra firkált vonalakat törli. És átalakulnak a rajzok.

Amikor aztán egy autón összevitatkoznak, hogy merre menjen, a ceruza már rajzolhat bármit, a radír megsértődik és nem törli a hibásan rajzoltakat. A ceruza erre összevissza firkálni kezd, a radír pedig ész nélkül radírozni. Ez az őrjöngés végül oda vezet, hogy a filmszalagról a lehetetlen semmibe kerülnek át.

Nem lehetnek meg egymás nélkül.

Alkotók Írta és rendezte: Macskássy Gyula Zenéjét szerezte: Ilosvay Gusztáv Operatőr: Harsági István, Jávorszky László Vágó: Czipauer János Hangmérnök: Vargányi László Tervezte: Várnai György Rajzolták: Bátai Éva, Borsoti Istvánné, Dr. Székely Gáborné, Egresi Erzsébet, Kiss Bea, Máday Gréte, Mata János, Spitzer Kati, Szabó Szabolcs, Szemenyei András, Vörös Gizella Asszisztensek: Henrik Irén, László Andor, Neményi Mária, Török László Gyártásvezető: Bártfai Miklós Készítette a Pannónia Filmstúdió

Jegyzetek

Források – Macskássy Gyula (1912-1971) – Gerencsér Péter „A kiskakas gyémánt félkrajcárja és más mesék” c. DVD-kiadványról; benne több helyen is ír „A ceruza és a radír” rajzfilmről

További információk A ceruza és a radír a Filmkereso.Filmarchiv.hu-n A ceruza és a radír az NFI.hu-n

Kapcsolódó szócikkek Macskássy Gyula

Kategória:1960 filmjei Kategória:Magyar rajzfilmek Kategória:Magyar rövidfilmek Kategória:Macskássy Gyula-filmek