Zsombok Zoltán (Budapest, 1903. február 2. – Budapest, 1981. január 18.) magyar író, meseíró. A meseírás mellett grafológus, a matematikával is szenvedélyesen foglalkozó, számtalan sakk és logikai feladvány, rejtvény megalkotója.

Életpályája

Írói tevékenysége mellett az egyik első rádiós szereplő volt. 1926-tól a Magyar Rádióban Bergengóc bácsiként olvasta fel meséit a gyerekeknek. Ezt követte grafológiai szakkönyvének, majd első mesekönyvének, a Bundás Barna a Hargitában című regényes meséjének a megjelenése 1926-ban. Hosszú eltiltás után, halála előtt 3 évvel, 1978-ban adták ki újabb önálló kötetét, az Éneklő Kakas című mesekönyvét, amely nem sokkal később, finn fordításban, Finnországban is a könyvesboltok polcaira került. Meséi még számos gyűjteményben, mese antológiákban, valamint újságokban – Nők Lapja, a szlovák Kisépítő, Füles – jelentek meg. A 2013-ban kiadott - A Nagypapa meséi - új kötet anyaga korábban még nem publikált gyűjteményéből való, mivel az évtizedek során közel 3000 önálló történetet írt. Írásai a gyermekekhez szóló tiszta, gyakran megható, vagy éppen játékos történetei, őszinteségével a felnőtteket is megérinti. 1981-ben, 78 éves korában hunyt el Budapesten.

Munkái Önálló kötetek Bundás Barna a Hargitában - (Nánay Árpád rajzai) Uránia Könyvkiadó Vállalat (1926) Az éneklő kakas - (Szenes Zsuzsa rajzai) Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1978) Laulava kukko - unkarilaisia satuja - (Elisha Oesch rajzai) Helsinki: Librum (1981) A nagypapa meséi (Szűcs Richárd rajzai) Playon Magyarország (2013) Macóka meséi; Storyteller Kft., Bp., 2014 Peti meséi; Storyteller Kft., Bp., 2014 Senki és Valaki; Storyteller Kft., Bp., 2016

Antológiák Egyszer volt... Mesék - Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1969) A mesélő kert - Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1972) A mesélő kert-Félszáz mai magyar mese - Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1975) Csupa új mese-Negyvenkilenc új magyar mese - Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (1976) Anyukám képeskönyve - Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (1984)

Rádió felvételek Elveszett a király koronája – mese, Magyar Rádió (1971) Öreg kutya, cirmos macska – mese, Magyar Rádió (1976) Nagyotmondó öreg huszár – mese, Magyar Rádió (1979) A mátkát kereső királyfi – mese, Magyar Rádió (1979) A kék rózsák – mese, Magyar Rádió (1979) Az aranylabda – zenés mese, Magyar Rádió (1979) Jancsi bohóc – mese, Magyar Rádió (1979) Mese a kópé diákról – mese, Magyar Rádió (1980)

Források Az éneklő kakas (1978) - borító Magyar Rádió hangarchívuma Külső hivatkozások https://web.archive.org/web/20140112171117/http://85ev.radio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1711&Itemid=166 https://web.archive.org/web/20140112170811/http://www.napocska.hu/23-eves-nagypapa-evszazados-mesei/ https://web.archive.org/web/20140112170719/http://www.mimicsoda.hu/print.php?id=814

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Magyar sakkfeladványszerzők Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek