Az Európai Kutatók Éjszakája (angolul European Researcher's Night) az Európai Bizottság Marie Sklodowska-Curie Actions kezdeményezésére és támogatásával az EU-ban és azon túl megrendezett programsorozat minden év szeptember utolsó péntekén, melynek célja a kutatói életpálya bemutatása és vonzóvá tétele. A 2005-ben indult kezdeményezés 2006 óta Magyarországon is évente megrendezésre kerül.

2018-ban először az esemény kétnapos: szeptember utolsó pénteke-szombatja.

A kb. 30 országban, több mint 340 városban megszervezett Kutatók Éjszakáján több mint 21000 kutatóval lehet találkozni, személyes kapcsolatot teremteni, játszani, beszélgetni, sportolni, miközben bepillantást nyerünk a tudomány titokzatos világába.

2016 óta a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont a koordinátora az eseménynek.

Célja A fesztivál célja a tudomány közelítése a társadalomhoz, a tudományos eredmények népszerűsítése és elsősorban az, hogy növelje a tudományos karrier vonzerejét a fiatalok, elsősorban a 10-18 éves diákok körében, de természetesen a rendezvény keretében szervezett programok nemcsak ennek a korosztálynak szólnak. A Kutatók Éjszakája mára a legnagyobb hazai tudományos-ismeretterjesztő fesztivállá vált, ahol számos érdekességet tudhatunk meg a minket körülvevő világról a tudomány segítségével és megismerhetjük a magyar kutatók közösségét.

Programja Felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, kutatócsoportok, laboratóriumok, kutatással foglalkozó vagy azzal bármilyen kapcsolatban álló intézmények, szervezetek kínálnak tudományos, ismeretterjesztő, ugyanakkor szórakoztató programokat a rendezvény keretében. A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat az az évek során olyan népszerűségre tett szert országszerte, hogy sok új intézmény, szervezet csatlakozik évről évre az eseményhez programokkal. A 2006-ban még csak négy intézmény szervezésében megvalósuló rendezvény így 2013-ban már 72 programszervezőt számlált. A Kutatók Éjszakájának főszereplői a kutatók, maga a rendezvény pedig az ő nyilvános elismerésüket állítja a középpontjába. A cél annak bemutatása, hogy a kutatók, amellett, hogy különleges hivatásuk van, a magánéletben valójában ők is átlagos, hétköznapi emberek. 2013-ban 2231 kutató, oktató, programgazda gondoskodott a minőségi szórakoztatásunkról. 2017-ben 40 városban, 150 helyszínen szervezett több mint 2000 eseményt több mint 130 programszervező.

A Kutatók Éjszakája keretében szervezett rendezvényeken minden tudományterület képviselteti magát érdekes, tudományos programokkal. Érdeklődjön akár a természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, bölcsészettudományok, vagy akár a művészetek iránt biztos, hogy mindenki talál számára érdekes és vonzó programot.

Ami a programtípusokat illeti, az Kutatók Éjszakája folyamán laborlátogatások, előadások, kísérletek, beszélgetések, interaktív játékok, kiállítások, műhelyfoglalkozások, színielőadások és koncertek, éjszakai égbolt tanulmányozás és szabadtéri akadályverseny, fényképezés és még sok minden más között válogathatnak az érdeklődök. A programok szervezésekor szem előtt tartják „gyere be hozzánk, kimegyünk hozzád” elvet. Azaz a „gyere be hozzánk” égisze alatt szerveznek laborlátogatásokat, intézménylátogatásokat, ahol a látogatók különleges helyekre nyerhetnek bebocsátást. Ugyanakkor a koncepció „kimegyünk hozzád” felének megfelelően maguk a kutatók is feltűnnek olyan közterületeken, ahol egyébként nem nagyon számítanánk a megjelenésükre kutatói minőségükben: a részt vevő városok központjában, főterein és utcáin, közintézményeiben, kiállító- és koncerttermeiben, színházakban, buszon, vagy kávéházakban, egyéb közösségi helyszíneken rendezik. Pl. Budapesten volt már program a Millenárison, a Gödörben (ma Akvárium Klub), a Dürer Rendezvényházban, aluljárókban, a Keleti Pályaudvarnál, stb. A helyszín választással is hangsúlyozni kívánják a rendezvény fesztivál jellegét szórakoztató, laza, spontán, rugalmas karakterét, a tudományos elefántcsonttoronyba való betekintési lehetőséget, a tudománynak a mindennapi élethez való szoros kapcsolódását, a tudomány, és a tudományt művelő kutatók elérhetőségét.

Minden program ingyenesen látogatható.

Története Magyarországon A magyarországi Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat látogatottsága az évek során néhány ezerről több tízezerre emelkedett, a programok száma közel százszorosa a 2006-ban megrendezettnek, a konzorcium több mint háromszor annyi partnert számlál, mint a kezdetekben. Míg az első évben összesen két város rendezett Kutatók Éjszakáját, ma már az ország összes régiójában elérhetők a programok minden érdeklődő számára. A sajtómegjelenések folyamatos növekedésével együtt növekszik a rendezvény ismertsége, presztízse, így kiemelkedővé vált a tudományos kutatást népszerűsítő rendezvények között.

2005 A 2005-ös rendezvény még csak egyetlen programpontot foglalt magába, egy maratoni előadássorozatot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezésében.

2006 2006. szeptember 22-én már öt intézmény szervezett programokat két városban. Budapesten a Tempus Közalapítvány, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, és a Mindentudás Egyeteme, Győrben pedig a Széchenyi István Egyetem. E két helyszínen összesen közel 3000 látogató vett részt, és a sajtó 80 megjelenésben számolt be az eseményről.

Programok 2006-ból: látogatás a Műegyetem repülésszimulátor-laboratóriumába, Budapest föld alatti világa címmel a barlangok és a termálvizek létrejöttének titkai, természeti katasztrófák a médiában és a filmekben.

2007 2007. szeptember 28-án tíz város tizenkét intézményében zajlottak a programok. 2007-re az előző évi eredményeken felbuzdulva számos felsőoktatási intézmény jelezte részvételi szándékát a Tempus Közalapítvány felé, s így a magyarországi partnerség kétszeresére bővült. A koordinátor intézmény mellett a magyarországi programokat a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, az Eszterházy Károly Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem szervezte meg. A projekt zárásakor, több mint 22.000 látogatóról és 350 sajtómegjelenésről számoltak be.

2008 2008. szeptember 26-án a Kutatók Éjszakája meghaladta a 30 000 fős látogatói létszámot. Az érdeklődők közel 600 program közül választhattak 18 városban. A szervező intézmények száma 14-re bővült, csatlakozott a konzorciumhoz a Pécsi Tudományegyetem és a gödöllői Szent István Egyetem is. Ezzel a projekt konzorciumi szinten tulajdonképpen elérte az Európai Bizottság támogatási keretéből finanszírozható határait, több csatlakozó programot önköltséges alapon tudtak integrálni. A hivatalos partnerek mellett saját forrásból kapcsolódott a Bajai Csillagvizsgáló, a Nyíregyházi Főiskola, a kőszegi ISES Alapítvány és a Hotel Írottkő, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. 2008-ban népszerűsítették először a programot rádióban: a Kutatók Éjszakája reklámját a Civil Rádió és az MR2 Petőfi Rádió sugározta. Az eseménysorozat fővédnöke Dr. Kürti Sándor volt, aki sikereivel példaként áll a következő kutatói generáció előtt.

2009 A 2009. szeptember 25-én megrendezett Kutatók Éjszakája a Kreativitás és Innováció Európai Évének kiemelt rendezvénye volt. A Kutatók Éjszakája mottóját Albert Einsteintől kölcsönözték: „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi!” A rendezvények központi helyszíne a Millenáris Park volt. A rendezvény fővédnöke Losonczi Áron, a fényáteresztő beton feltalálója, a Kreativitás és Innováció Európai Évének magyar nagykövete volt. 2009-ben a felsőoktatási és kutató intézetek által bemutatott laboratóriumok és interaktív programok mellett, olyan események megrendezésére is vállalkoztak, ahol a kutatások gyakorlati hasznosítása kerül előtérbe, illetve az a kutató, aki üzletemberként és tudományos szakemberként egyaránt megállja a helyét napjaink világában. A partnerség fix keretei miatt a hivatalos konzorcium összetételén alig változtattak az előző évihez képest. Új programszervezők csatlakozhattak, amennyiben finanszírozni tudták a saját tevékenységeiket. Ilyen státuszban vett részt az eseménysorozaton a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet, a Kecskeméti Főiskola, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, a Nyíregyházi Főiskola, a Pannon Egyetem, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, valamint ebben az évben először a Semmelweis Egyetem.

Programok 2009-ből: BME repülésszimulátor és a szélcsatorna; Győrben akadályverseny várta a kiskutatókat; a Szegeden csillagparty-t tartottak a csillagászok és megtudhatta a nagyközönség, hogyan dolgozik a geológus terepen; Debrecenben különféle növényi eredetű anyagok orvosi felhasználásának legújabb eredményeiről lehetett hallani és megismerkedhettek a genomkutatás módszereivel is. 2009-ben országosan negyven-negyvenötezer látogatót mondhatott magáénak a Kutatók Éjszakája. A központi rendezvény több mint 3500 érdeklődőt vonzott.

2010 2010-ben két magyar pályázat nyerte el az Európai Bizottság által kiírt pályázaton. Az egyiket a Tempus Közalapítvány, a másikat a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány koordinálta. Különös hangsúlyt fektettek az UNESCO által 2010-re meghirdetett Biodiverzitás Nemzetközi Évének jegyében zajló programpontokra. Először vált lehetővé iskolás csoportok számára a regisztráció. A média érdeklődése ebben az évben lett először látványos: a kereskedelmi televíziókban és rádióban is jelent meg híradás az eseményről. A sajtómegjelenések száma 500 fölé emelkedett, s az esemény napján több tv stáb is tudósított az egyes helyszínekről. Ebben az évben csak a budapesti programokon közel tízezer látogató fordult meg az egyetemi campusokon és a Millenárison. Országszerte pedig 24 városban, 46 helyszínen villantak fel ismét a különböző tudományágak érdekességei. Összesen közel 50,000 látogató volt kíváncsi a programokra.

Programok 2010-ből: Egerben a legnagyobb sikere a Dobó téri Street Science akciónak volt, míg Szarvason a Halászati Kutatóintézetben egy 18 kilós vágótok, Berettyóújfaluban egy egyedülálló 5500 éves rézmaszk, Győrben pedig egy nyilvános videokonferencia kötötte le közönséget.

2011 2011-ben a lelkes kutatók, a kapcsolódó intézmények és az érdeklődő közönség száma tovább nőtt: 26 város 55 intézménye nyitotta meg kapuit, s becsléseink szerint több, mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tűnő munkájára. A budapesti programokon több, mint 10,000 látogató fordult meg. A látogatók összetételében a fiatalok aránya nőtt a korábbiakhoz képest, de 2011-ben is érkeztek egész családok és képviseltette magát az idősebb korosztály is. Az előzetes regisztrációt igénylő programok szinte minden helyszínen 100%-os részvétellel zajlottak. 2011-ben tudtak először beszámolni arról, hogy sokan előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresték a programokat. Új csatlakozóként érkezett a programhoz a Természettudományi Múzeum, vagy az MTA SZTAKI.

Programok 2011-ből: A Miskolci Egyetemen a tanbánya látogatás volt a legnépszerűbb, a gödöllői Szent István Egyetemen a Botanikus Kertben az elemlámpás éjszakai túra. A Corvinus Egyetemen a talaj- és vízminták elemzése és gyümölcsök a biokozmetikában voltak a legkedveltebb programok, míg a Bajai Csillagvizsgálóban a lézerpálcás csillagkép tanítás és a különleges felfújható mobil planetárium, Veszprémben pedig az informatikusok éjszakája.

2012