Az FC Barcelona női labdarúgó csapata, melyet Fútbol Club Barcelona Femení néven alapítottak 1988-ban az anyaegyesület, FC Barcelona támogatásával. Ugyanezen évben alapító tagja volt a spanyol női labdarúgó ligának.
Történelem Az 1988-ban létrejött klub első sikereit a 90-es évek elején megszerzett 1991-es kupadöntő, az 1992-es bajnoki ezüstérem, az 1993-as, 1994-es harmadik helyezés és az 1994-es kupagyőzelem fémjelezte. Ezt követően hosszú éveken át nem sikerült kiugró eredményeket elérni.
2001-ben hivatalosan is elismerték, mint az FC Barcelona része. Az újjá alapított spanyol női bajnokságban nem indulhatott el az előző évek eredményei miatt. Két sikertelen rájátszásbeli szereplés után, 2004-ben végre a legmagasabb osztályban szerepelhetett a csapat. A következő két szezon végén a táblázat közepén tanyázott a klub, de 2007-ben kísértett a múlt sikertelensége, és kiestek az első osztályból.
A következő év végén azonban visszatért a Barcelona, majd 2009 és 2011 között megerősítette pozícióját a tabella elején. 2010–11-ben második spanyol kupagyőzelmüket ünnepelhették, a helyi rivális RCD Espanyol legyőzése után. A 2011–12-es szezonban a várva-várt első országos bajnoki cím is meglett, rekordot jelentő 94 bajnoki ponttal. Ennek köszönhetően első alkalommal lehettek ott a Bajnokok Ligájában, ahol az első fordulóban vereséget szenvedtek az Arsenal ellen.
Az utolsó fordulóban a listavezető Athletic Bilbao elleni idegenbeli győzelemmel 2013-ban is a Barcelona lett a spanyol bajnok. Pár héttel később a Prainsa Zaragoza elleni 4–0-s győzelemmel abszolválták harmadik Copa de La Reina győzelmüket.
thumb|jobbra|250px|A Barcelona csapata 2012. szeptember 2-án az Espanyol ellen. Felső sor, balról: Laura Ràfols, Marta Unzué, Melanie Serrano, Miriam Diéguez, Olga García, Alexia Putellas.Alsó sor, balról: Ana Escribano, Vicky Losada, Laura Gómez, Marta Corredera, Sonia Bermúdez.
thumb|jobbra|250px|A 2019-es Bajnokok Ligája ezüstérmes csapat.Felső sor, balról: Andrea Pereira, Vicky Losada, Aitana Bonmatí, Mapi León, Sandra Paños, Alexia Putellas.Alsó sor, balról: Marta Torrejón, Toni Duggan, Lieke Martens, Mariona Caldentey, Leila Ouahabi.
A 2020–2021-es szezonban a Chelsea-t legyőzve a döntőben a Bajnokok Ligáját is megnyerte a csapat, ezzel a katalán klub lett az első, amely mindkét nemnél elhódította a legrangosabb klubtrófeát.
Stadion A csapat a 2019. augusztus 27-én felavatott Johan Cruyff Stadionban játssza hazai mérkőzéseit, a San Juan Despíben található Joan Gamper sportközpontban. Az intézmény 6000 fő befogadására alkalmas. Több mérkőzésnek is a Camp Nou ad otthont a női csapat sikereinek köszönhetően. 2022. március 31-én az Real Madrid elleni BL-negyeddöntőt 91 553 néző tekintette meg, április 23-án pedig a VfL Wolfsburg elleni elődöntő, 91 648 szurkolóval minden idők leglátogatottabb női mérkőzése lett.
thumb|jobbra|250px|Teltház a Camp Nouban. 91 648 néző tekintette meg a VfL Wolfsburg elleni Bajnokok Ligája mérkőzést
Sikerlista TípusBajnokságGyőzelmek számaGyőztesMásodikHazaiLiga F112011–12, 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2022–23, 2023–24, 2024–25, 2025–261991–92, 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2018–19Spanyol női labdarúgókupa121994, 2011, 2013, 2014, 2017, 2018, 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2023–24, 2024–25, 2025–261991, 2016Spanyol női labdarúgó-szuperkupa62019–20, 2021–22, 2022–23, 2023–24, 2024–25, 2025–26Segunda División (3. csoport)42001–02, 2002–03, 2003–04, 2007–08KontinentálisUEFA Női Bajnokok Ligája42020–21, 2022–23, 2023–24, 2025–262018–19, 2021–22, 2024–25RegionálisCopa Catalunya Femenina112009, 2010, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2024–252005, 2006, 2007, 2008, 2013Copa Generalitat119851984, 1986
Megosztott rekord
Szezonról szezonra SzezonBajnokságSpanyol kupaSpanyol szuperkupaBajnokok LigájaLegjobb góllövő(k)A szerzett gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.Szint Név/Nevek 1988–891 1ª 4. 16 7 6 3 30 25 20 1989–901 1ª 5. 22 9 4 9 49 39 22 1990–911 1ª 6. 14 5 1 8 23 39 11Döntő 1991–921 1ª 2. 12 8 1 3 37 14 17Elődöntő 1992–931 1ª 3. 12 6 4 2 25 18 16Legjobb 32 1993–941 1ª 7. 17 13 1 3 43 14 40Győztes 1994–951 1ª 7. 18 4 8 6 27 38 20Első kör 1995–961 1ª 8. 16 5 1 10 24 34 16Első kör 1996–972 2ª4. 26 20 1 5 103 28 61 1997–982 2ª 2. 26 20 3 2 137 25 63Első kör 1998–992 2ª 5. 26 18 3 5 99 42 57 1999–002 2ª 6. 24 13 2 9 64 29 41 2001–022 2ª 4. 26 17 3 6 96 40 54 2001–022 2ª 1. 26 23 3 0 123 6 72 2002–032 2ª 1. 26 22 4 0 138 19 70 2003–042 2ª 1. 26 23 2 1 101 17 71 2004–051 1ª 9. 26 8 5 13 42 59 29 2005–061 1ª 8. 24 8 4 12 39 51 28Negyeddöntő 2006–071 1ª 14. 26 4 4 18 26 58 16 2007–082 2ª1. 26 22 2 2 128 17 68 2008–091 1ª 6. 30 14 7 9 48 32 49Elődöntő 2009–101 1ª 5. 26 13 4 9 42 29 43Elődöntő 2010–111 1ª 4. 28 15 5 8 53 26 50Győztes Olga García 16 2011–121 1ª 1. 34 31 1 2 119 19 94Elődöntő Sonia Bermúdez 38 2012–131 1ª 1. 30 24 4 2 91 12 76Győztes Legjobb 32 Sonia Bermúdez 20 2013–141 1ª 1. 30 25 4 1 82 11 79Győztes Negyeddöntő Sonia Bermúdez 28 2014–151 1ª 1. 30 25 2 3 93 9 77Elődöntő Nyolcaddöntő Sonia Bermúdez 22 2015–161 1ª 2. 30 24 5 1 98 12 77Döntő Negyeddöntő Jennifer Hermoso 24 2016–171 1ª 2. 30 24 3 3 98 13 75Győztes Elődöntő Jennifer Hermoso 35 2017–181 1ª 2. 30 24 4 2 98 12 76Győztes Negyeddöntő Andressa Alves 12 2018–191 1ª 2. 30 25 3 2 94 15 78Elődöntő Döntő Alexia Putellas 16 2019–20 1 1ª 1. 21 19 2 0 86 6 59 Győztes Győztes Elődöntő Jennifer Hermoso 23 2020–21 1 1ª 1. 34 33 0 1 167 15 99 Győztes Elődöntő Győztes Jennifer Hermoso 31 2021–22 1 1ª 1. 30 30 0 0 159 11 90 Győztes Győztes Döntő Asisat Oshoala 20 2022–23 1 1ª 1. 30 28 1 1 118 10 85 NyolcaddöntőGyőztes Győztes Asisat Oshoala 21 2023–24 1 1ª 1. 30 29 1 0 137 10 88 Győztes Győztes Győztes Caroline Graham Hansen 21 2024–25 1 1ª 1. 30 28 0 2 128 16 84 Győztes Győztes Döntő Ewa Pajor 25 2025–26 1 1ª 1. 30 29 0 1 130 9 87 Győztes Győztes Győztes Clàudia Pina 21
UEFA Bajnokok Ligája Szezon Forduló Csapat Otthon Idegenben Össz.2012–13 Legjobb 32 Arsenal 0–3 0–4 0–72013–14 Legjobb 32 Brøndby IF 0–0 2–2 2–2 (i.g.) Nyolcaddöntő FC Zürich 3–0 3–1 6–1 Negyeddöntő VfL Wolfsburg 0–2 0–3 0–52014–15 Legjobb 32 Slavia Praha 3–0 1–0 4–0 Nyolcaddöntő Bristol City 0–1 1–1 1–22015–16 Legjobb 32 Kazygurt Shymkent 4–1 1–1 5–2 Nyolcaddöntő Twente 1–0 1–0 2–0 Negyeddöntő Paris Saint-Germain 0–0 0–1 0–12016–17 Legjobb 32 Minszk 2–1 3–0 5–1 Nyolcaddöntő Twente 1–0 4–0 5–0 Negyeddöntő FC Rosengård 2–0 1–0 3–0 Elődöntő Paris Saint-Germain 1–3 0–2 1–52017–18 Legjobb 32 Avaldsnes IL 2–0 4–0 6–0 Nyolcaddöntő Gintra Universitetas 3–0 6–0 9–0 Negyeddöntő Olympique Lyon 0–1 1–2 1–32018–19 Legjobb 32 BIIK Kazygurt 3–0 1–3 4–3 Nyolcaddöntő Glasgow City 5–0 3–0 8–0 Negyeddöntő LSK Kvinner 3–0 1–0 4–0 Elődöntő Bayern München 1–0 1–0 2–0 Döntő ( Budapest) Olympique Lyon 1–42019–20 Legjobb 32 Juventus 2–1 2–0 4–1 Nyolcaddöntő Minszk 5–0 3–1 8–1 Negyeddöntő Atlético Madrid 1–0 Elődöntő VfL Wolfsburg 0–12020–21 Legjobb 32 PSV Eindhoven 4–1 4–1 8–2 Nyolcaddöntő Fortuna Hjørring 4–0 5–0 9–0 Negyeddöntő Manchester City 3–0 1–2 4–2 Elődöntő Paris Saint-Germain 2–1 1–1 3–2 Döntő ( Göteborg) Chelsea 4–02021–22Csoportkör Arsenal 4–1 4–0 8–1 HB Køge 5–0 2–0 7–0 TSG Hoffenheim 4–0 5–0 9–0 Negyeddöntő Real Madrid 5–2 3–1 8–3 Elődöntő VfL Wolfsburg 5–1 0–2 5–3 Döntő ( Torino) Olympique Lyon 1–32022–23Csoportkör Benfica 9–0 6–2 15–2 Rosengård 6–0 4–1 10–1 Bayern München 3–0 1–3 4–3 Negyeddöntő Roma 5–1 1–0 6–1 Elődöntő Chelsea FC 1–1 1–0 2–1 Döntő ( Eindhoven) VfL Wolfsburg 3–22023–24Csoportkör Benfica 5–0 4–4 9–4 Eintracht Frankfurt 2–0 3–1 5–1 Rosengård 7–0 6–0 13–0 Negyeddöntő Brann 3–1 2–1 5–2 Elődöntő Chelsea FC 0–1 2–0 2–1 Döntő ( Bilbao) Olympique Lyonnais 2–02024–25Csoportkör Manchester City 0–2 3–0 3–2 Hammarby 3–0 9–0 12–0 St. Pölten 4–1 7–0 11–1 Negyeddöntő VfL Wolfsburg 4–1 6–1 10–2 Elődöntő Chelsea 4–1 4–1 8–2 Döntő ( Lisszabon) Arsenal 0–1 2025–26 Alapszakasz Bayern München 7–11. Roma 4–0 OH Leuven 3–0 Chelsea 1–1 Benfica 3–1 Paris FC 2–0 Negyeddöntő Real Madrid 6–0 6–2 12–2 Elődöntő Bayern München 4–2 1–1 5–3 Döntő ( Oslo) Olympique Lyon 4–0
Játékoskeret
Utolsó módosítás: 2026. március 18. A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek. A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál. *A Barcelona B csapatában is pályára lépő játékos.
Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési év (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejárta Kapusok1Gemma FontTagamanentUtánpótlásból került fel50 0002027.06.30.13Cata CollPórtol UD Collerense240 0002029.06.30. Védők2Irene ParedesLegazpi Paris Saint-Germain FC275 0002027.06.30.4Mapi LeónZaragoza Atlético de Madrid725 0002026.06.30.5Laia AleixandriSanta Coloma de Gramenet Manchester City WFC750 0002029.06.30.8Marta TorrejónMataró RCD Espanyol50 0002026.06.30.22Ona BatlleVilassar de Mar Manchester United WFC800 0002026.06.30.23Aïcha CámaraSabadellUtánpótlásból került fel100 0002028.06.30.24Esmee BrugtsHeinenoord PSV Eindhoven550 0002027.06.30. Középpályások6Sydney SchertenleibZürichUtánpótlásból került fel450 0002027.06.30.11Alexia Putellas Mollet del Vallès Levante UD1 200 0002026.06.30.12Patri GuijarroPalma de Mallorca UD Collerense1 250 0002027.06.30.14Aitana BonmatíVilanova i la GeltrúUtánpótlásból került fel1 600 0002028.06.30.16Clara SerrajordiLlinars del VallèsUtánpótlásból került fel150 0002028.06.30.18Kika NazarethLisszabon SL Benfica700 0002028.06.30.19Vicky LópezMadridUtánpótlásból került fel800 0002028.06.30. Csatárok7Salma ParallueloZaragoza Villarreal CF750 0002026.06.30.9Clàudia PinaMontcada i ReixacUtánpótlásból került fel1 100 0002029.06.30.10Caroline GrahamOslo VfL Wolfsburg1 200 0002026.06.30.17Ewa PajorUniejów VfL Wolfsburg1 200 0002027.06.30.Kölcsönadott játékosok Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejártaGiulia DragoniközéppályásMilánó AS Roma150 0002027.06.30.
Híres játékosok Legtöbb gólt szerzőjátékosok(2026. május 31.)JátékosGól Alexia Putellas 232 Jennifer Hermoso 181 Sonia Bermúdez 123 Aitana Bonmatí 118 Asisat Oshoala 117
Legtöbb mérkőzésenpályára lépő játékosok(2026. május 31.)JátékosMérk. Melanie Serrano17px 517 Alexia Putellas17px 508 Marta Torrejón17px 491 Patri Guijarro17px 377 Vicky Losada17px 376
Sonia Bermúdez Mariona Caldentey Laia Codina Marta Corredera Ana Escribano Andrea Falcón Carolina Férez Olga García Ruth García Gemma Gili Jennifer Hermoso Bárbara Latorre Vicky Losada Adriana Martín Melisa Nicolau Leila Ouahabi Sandra Paños María Pérez Nuria Rábano Emma Ramírez Andrea Pereira Laura Ràfols Ana Romero Elixabete Sarasola Melanie Serrano Virginia Torrecilla Mari Paz Vilas Marta Unzué Lucy Bronze Toni Duggan Florencia Quiñones Andressa Alves Fabiana Geyse Ferreira Giovana Queiroz Line Røddik Élise Bussaglia Perle Morroni Stefanie van der Gragt Lieke Martens Nataša Andonova Maribel Domínguez Pamela Tajonar Kenti Robles Asisat Oshoala Ana-Maria Crnogorčević Andreia Norton Simona Vintilă Jelena Čanković
A klub edzői Ramon Carrión (1988–89) Luis de la Pena (1989–1998) Salvador Casals (1998–2001) Natalia Astrain (2002–2006) Xavi Llorens (2006–2017) Fran Sánchez (2017–2019) Lluís Cortés (2019–2021) Jonatan Giráldez (2021–2024) Pere Romeu (2024–)
Jegyzetek
Források
A spanyol nyelvű Wikipedia szócikke
További információk Hivatalos oldal (Hozzáférés: 2023. 01. 28.) UEFA.com, Women's football (Hozzáférés: 2023. 01. 28.)
Kategória:FC Barcelona Kategória:Spanyol női labdarúgócsapatok Kategória:1988-ban alapított labdarúgócsapatok