Juan Gelman (Buenos Aires, 1930. május 3. – Mexikóváros, 2014. január 14.http://www.ma.hu/kulturport.hu/198842/Elhunyt_Juan_Gelman_kolto Elhunyt Juan Gelman költő. MTI/Ma.hu. 2014. január 15.): Cervantes-díjas argentin költő, író, nyelvész. 1956-tól haláláig több mint húsz verseskötetét adták ki. 2007-ben megkapta a spanyol irodalom legjelentősebb díját, a Cervantes-díjat. Műveiben az életet ünnepelte, de társadalmi és politikai természetű kommentárok is szerepelnek műveiben, melyek hazájának politikájáról alkotott fájdalmas tapasztalatait tükrözik.

Pályafutása

Buenos Airesben Villa Crespo kerületében ukrán zsidó emigráns család harmadik fiaként született. Apja, José Gelman, társadalmi forradalmár volt, aki részt vett az 1905-ös orosz forradalomban, majd Argentínába emigrált. A bolsevik forradalom után nem sokkal visszatért Oroszországba, majd csalódottan végleg visszament Argentínába.

Juan Gelman háromévesen tanult meg olvasni, gyerekkorát olvasással és focizással töltötte. Érdeklődése már nagyon fiatalon a költészet felé fordult, ebben befolyásoló szerepe volt testvérének, Borisznak, aki oroszul felolvasott néhány verset neki, olyan nyelven, amit Juan nem értett. Nyolcéves korában Dosztojevszkij Megalázottak és megszomorítottak olvasmányélménye mély benyomást tett rá.

Fiatal korában több jelentős irodalmi csoportnak volt tagja, később jelentős újságíró lett belőle. Az ENSZ-nél is dolgozott tolmácsként. Egész életében lelkes politikai aktivista volt. 1975-ben bekapcsolódott a Montoneros baloldali gerillacsoport tevékenységébe, bár később elhatárolódott a csoport tevékenységétől. Az 1976-os argentin katonai puccs után kénytelen volt Argentínából száműzetésbe menni.

Fiát és várandós menyét – húsz és tizenkilenc évesen – a katonai diktatúra alatt saját otthonából elrabolták, így ők lettek a katonai junta 30 000. nyom nélkül eltűnt emberei. 1990-ben Gelman azonosította fia maradványait, akit előbb kivégeztek, majd homokkal és cementtel töltött hordóban temettek el. Menye maradványai továbbra sem kerültek elő.

2000-ben viszont a költőnek sikerült felkutatnia lányunokáját, aki anyja fogságának idején született, majd egy uruguayi kormánypárti család fogadta örökbe. Amikor unokája, Macarena megtudta valódi származását, felvette a Gelman családnevet.

Hosszú száműzetése alatt Gelman 1988-ig Európában élt, majd az Egyesült Államokba költözött, később Mexikóba ment feleségével, Mara La Madrid argentin pszichológussal.

1997-ben Juan Gelman argentínai nemzeti költészeti díjat kapott életműve elismeréseként, 2000-ben spanyol irodalmi kitüntetést, a Juan Rulfo-díjat kapta meg. 2007-ben megkapta a spanyol írók legfontosabb díját, a Cervantes-díjat. Haláláig a Pagina/12 újságírója volt.

Költeményeiről

Egyes költeményei magyarul is megjelentek folyóiratokban és antológiákban a 60-as évek végétől (Che Guevaráról szóló verse viszont politikai okból nem jelenhetett magyarul a Kádár-rendszerbenKárpáti Sándor: Miért adtuk föl?: tanúvallomások a Kádár-korszakról. Magánkiadás, 1999. 165. p.), sőt József Attiláról és Jiří Wolkerről Barátok címen verset is írt, melyet Simor András fordított le.http://ezredveg.vasaros.com/html/2005_04/05044.html

Művei

Verseskötetek Violín y otras cuestiones. Buenos Aires: Gleizer, 1956 El juego en que andamos. Buenos Aires: Nueva Expresión, 1959 Velorio del solo. Buenos Aires: Nueva Expresión, 1961 Gotán (1956-1962). Buenos Aires: La Rosa Blindada, 1962 (új kiadás: 1996) Cólera Buey. La Habana: La Tertulia, 1965 (új kiadás: 1994) Los poemas de Sidney West. Buenos Aires: Galerna, 1969 (új kiadás: 1995) Fábulas. Buenos Aires: La Rosa Blindada, 1971 Relaciones. Buenos Aires: La Rosa Blindada, 1973 Hechos y Relaciones. Barcelona: Lumen, 1980 Si dulcemente. Barcelona: Lumen, 1980 Citas y Comentarios. Madrid: Visor, 1982 Hacia el Sur. México: Marcha, 1982 Com/posiciones (1983-1984). Barcelona: Ediciones del Mall, 1986 Interrupciones I. Buenos Aires: Libros de Tierra Firme, 1986 Interrupciones II. Buenos Aires: Libros de Tierra Firme, 1988 Anunciaciones. Madrid: Visor, 1988 Carta a mi madre. Buenos Aires: Libros de Tierra Firme, 1989 Dibaxu. Buenos Aires: Seix Barral, 1994 Salarios del impío. Buenos Aires: Libros de Tierra Firme, 1993 Incompletamente. Buenos Aires: Seix Barral, 1997 Valer la pena. Buenos Aires: Seix Barral, 2001 País que fue será. Buenos Aires: Seix Barral, 2004 Mundar. Buenos Aires: Seix Barral, 2007 De atrásalante en su porfía. Madrid: Visor; Buenos Aires: Seix Barral, 2009 El emperrado corazón amora. Barcelona: Tusquets; Buenos Aires: Seix Barral, 2011

Antológiák Poemas. La Habana: Casa de las Américas, 1960 Obra poética. Buenos Aires: Corregidor, 1975 Poesía. La Habana: Casa de las Américas, 1985 Antología poética. Montevideo: Vintén, (1993) Antología personal. Buenos Aires: Instituto Movilizador de Fondos Cooperativos, 1993. (Desde la Gente sorozat) En abierta oscuridad. México: Siglo XXI, 1993 Antología poética. Buenos Aires: Espasa Calpe, 1994 De palabra (1971-1987) (Julio Cortázar előszavával). Madrid: Visor, 1994 Oficio Ardiente. Patrimonio Nacional y la Universidad de Salamanca, (2005) Fulgor del aire. Santiago del Chile: Lom Ediciones, (2007) De palabra: Poesía III (1973-1989). Madrid: Visor Libros, (2008) Bajo la luvia ajena. Barcelona: Seix Barral, (2009)

Prózai művek Prosa de prensa. España: Ediciones B, 1997 Ni el flaco perdón de Dios/Hijos de desaparecidos (Mara La Madriddal közösen). Buenos Aires: Planeta, 1997 Nueva prosa de prensa. Buenos Aires: Ediciones B Argentina, 1999 Afganistan/Iraq: el imperio empantanado. Buenos Aires, 2001 Miradas. Buenos Aires: Seix Barral, 2005 Escritos urgentes. Buenos Aires: Capital Intellectual, 2009 Escritos urgentes II. Buenos Aires: Capital intellectual, 2010 El ciempiés y la araña (ill. Eleonora Arroyo). México: Capital intellectual, 2011

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Argentin költők, írók