Ivánka Katalin designer, vállalkozó, az Ivanka márka illetve az Ivanka Factory Zrt. alapítója, tulajdonosa és kreatív igazgatója.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Férjével és üzlettársával, Ivánka Andrással 2003-ban alapították az Ivanka Stúdió és Beton Üzemet.Ember Zoltán: A szexi magyar beton világsikere - IVANKA Beton Design. Player.hu, 2012. július 13. Url: Letöltve: 2014. január 16. A vállalkozást azzal a céllal indították, hogy bebizonyítsák, a beton az építőipari alapanyag funkciójából kilépve a tárgykultúrában, esztétikus design tárgyak anyagaként is megállja a helyét.Ivánka Katalin, a betonbűvölő milliomos. Interjú a TV2 Az első millióm című műsorában, 2013. december 4. Url: Letöltve: 2014. január 16. A designer-beton cég 2021-ben zavaros körülmények között felszámolás alá került.
Az Ivanka
Az Ivánka András és Ivánka Katalin által alapított designer-beton cég, az Ivanka Stúdió egyedülálló technológiát alkalmazva burkolatokat, bútorokat, design tárgyakat és divattermékeket állított elő. A vállalkozás minden projektje újjáértelmezte a betont, a cég kreatív műhely és egyben építőipari gyár volt. Az Ivanka első jelentős nemzetközi sikerét a Seeyou síremlékkel vívta ki magának. Keresett terméke volt a Flaster, a színezett beton lapokból álló kül- és beltéri burkolatcsalád, valamint a ConcreteGenezis névre keresztelt, különleges eljárással készült cement-textil ruhakollekció. Ügyfeleik közt olyan nevek szerepeltek, mint a Vodafone, a londoni Liberty áruház, a Levi’s, az Yves Saint-Laurent vagy a G-Star Raw.A magyar Ivanka ruhák nemzetközi sikere. Mtro.hu, 2013. április 1. Url: (Letöltve: 2014. január 16.)
Idézetek
„Mindkettőnk számára adódott egy lehetőség, hogy Amerikában kezdjük meg karrierünket, de mi szerettünk volna Magyarországon maradni. Mivel megvolt bennünk az ambíció, hogy saját vállalkozásba kezdjünk, folyamatosan ötleteltünk, hogy mibe is fogjunk, mi az a terület, ami nemcsak kihasználható piaci rést kínál, de amit kellő elhivatottsággal is művelhetünk. Arra jutottunk, hogy a beton építészeti, belsőépítészeti új felhasználása, az anyag rehabilitációja komoly kihívás és fontos feladat ebben az országban.” (2011)Egy nő, aki répát csinál a betonból. Nlcafé, 2011. július 19. Url: (Letöltve: 2014. január 16.)
„A beton ma már egy olyan anyag, amiből folyamatosan új innovációk jönnek ki. Azokból az építőipari alkalmazásokból, amikből épített környezetünk nagy része felépül, a beton bekerült a belsőépítészet, a design tárgyak és különböző meglepő felhasználási területek világába, mint a divat, vagy akár a gasztronómia. Egyre kisebb léptékű, egyre részletgazdagabb tárgyakat tudunk belőle formálni.” (2012)Divatban a cement. Interjú Ivánka Katalinnal. WeLoveBudapest.com, 2012. április 10. Url: (letöltve: 2014. január 16.)
Jegyzetek
Források
Fritz, Susanne: Designer Portrait: Studio IVANKA Concrete Works. Architonic.com, dátum nélkül. Url: Letöltve: 2014. január 16. Ginter Zsófi: A magyar beton világuralomra tör! Hg.hu, 2011. december 15. Url: Letöltve: 2014. január 16. IVANKA Concrete Design. Retaildesignblog, 2013. április 19. Url: Letöltve: 2014. január 16. Kópis Benedek: A szerethető beton – Ivanka Beton Design. Interjú. Ágy Asztal Tv blog, 2010. október 22. Url: Letöltve: 2014. január 16.
További információk Az Ivanka Factory Zrt. honlapja
Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar formatervezők Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek