Alexia Putellas Segura (Mollet del Vallès, 1994. február 4. –) aranylabdás spanyol válogatott labdarúgó, aki jelenleg az FC Barcelona játékosa. 2021-ben és 2022-ben női aranylabdás.

Pályafutása

Kezdetek Karrierjét a CE Sabadellben kezdte, ahol négy évet töltött, majd 2005-ben Barcelonába került a Barça utánpótlásbázisára. Egy esztendő után azonban a városi rivális RCD Espanyol leigazolta.

A felnőtt csapatban A 2010-11-es szezonban már Alexia is tagja volt az RCD Espanyol felnőtt csapatának. Mivel azonban a teljesítménye nem győzte meg a vezetőket, a következő évben már nem tartottak igényt a szolgálataira. Így aztán pályafutása következő állomása a valenciai Levante lett, ahol már sikerült egy remek szezont produkálnia. Ennek a remek teljesítménynek köszönhetően 2012-ben visszatérhetett a katalán fővárosba, az FC Barcelonához. Itt már a sikerek is jöttek, magasba emelhette a spanyol bajnoki trófeát és a spanyol kupát is.

A válogatottban A spanyol U17-es válogatott tagjaként két Európa-bajnoki címnek is örülhetett. 2010-ben büntetőpárbajban győzött Spanyolország Írország ellen. A következő évben Franciaország volt a döntőbeli ellenfél, a spanyolok 1-0 arányban megnyerték a döntőt, és ezzel sorozatban második Európa-bajnoki címüket. A felnőtt válogatottban egy Dánia elleni barátságos mérkőzésen mutatkozhatott be. Majd részt vehetett a 2013-as svédországi Európa-bajnokságon, ahol Anglia ellen csereként beszállva ő lőtte a győzelmet jelentő gólt a 93. percben. Magabiztos fölénnyel jutottak ki a 2019-es világbajnokságra, a selejtezőn két góllal vette ki részét csapata sikeréből és részt vett a Franciaországban rendezendő eseményen.https://www.elconfidencial.com/deportes/futbol/2019-06-07/seleccion-espanola-mundial-francia-femenino-plantilla_2050866/

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Spanyol bajnok (10): Barcelona (10): 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2022–23, 2023–24, 2024–25, 2025–26 Spanyol kupagyőztes (11): RCD Espanyol (1): 2010 Barcelona (10): 2013, 2014, 2017, 2018, 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2023–24, 2024–25, 2025–26 Spanyol szuperkupa-győztes (4): Barcelona (4): 2019–20, 2021–22, 2024–25, 2025–26 Copa Catalunya győztes (7): Barcelona (7): 2012, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019 Bajnokok Ligája győztes (4) Barcelona (4): 2020–21, 2022–23, 2023–24, 2025–26 Bajnokok Ligája döntős (3) Barcelona (3): 2018–19, 2021–22, 2024–25

A válogatottban Spanyolország Világbajnoki aranyérmes (1): 2023 Európa-bajnokság ezüstérmes (1): 2025 Nemzetek Ligája aranyérmes (1): 2023–24, 2025 U17-es Európa-bajnok (2): 2010, 2011 Algarve-kupa győztes: 2017 Ciprus-kupa győztes: 2018 SheBelieves-kupa ezüstérmes (1): 2020 Arnold Clark-kupa ezüstérmes (1): 2022 U17-es világbajnoki bronzérmes: 2010

Egyéni elismerései Aranylabda (2): 2021,Women's Ballon d'Or: Alexia Putellas wins award for being best female footballer in 2021, BBC, 2021. november 29. 2022 Az év női labdarúgója a FIFA szavazásán: 2021, 2022Putellas wins Best FIFA Women's Player award for second year running, FIFA, 2023. február 27. Az év női labdarúgója az UEFA szavazásán: 2020–2021, 2021–2022

Jegyzetek

További információk

Alexia Putellas El primer equip de futbol femení del FC Barcelona Fotók és történet

Kategória:Spanyol női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol nők Kategória:A Sabadell női labdarúgói Kategória:Az RCD Espanyol női labdarúgói Kategória:A Levante női labdarúgói Kategória:Az FC Barcelona női labdarúgói Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2015-ös női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2023-as női világbajnokság labdarúgói