A magyarországi civil – vagyis munkaszolgálatra be nem hívott – vidéki zsidóságot 1944. május 15-étől kezdve tömegesen deportálták, túlnyomó többségben az auschwitzi koncentrációs táborba. Azért, mert zsidók voltak (vagy annak minősültek). Előzőleg országszerte a nagyobb városokban kialakított gettókba, gyűjtőtáborokba kényszerítették őket. Százezrek várták vagyontárgyaiktól, szabadságuktól, emberi méltóságuktól megfosztva, hogy mit tesznek még velük.
Rövid áttekintés Miután megszületett a döntés, a lépcsőzetes lebonyolításról pontos terv készült. A deportálást a külföldön már „tapasztalatot” szerzett német Eichmann-csoportnak és a magyar belügyminisztérium néhány „illetékesének”, köztük Endre László államtitkárnak irányításával, a magyar hatóságok és zömmel a csendőrség alakulatai hajtották végre.
Amikor eljött az idő, az embereket a gettóból egy közeli vasútállomásra hajtották, tehervagonokba zsúfolták, majd alapvető higiéniai lehetőségek és ellátás biztosítása nélkül, lezárt vagonokban indították el a több napos vonatútra. Vagononként legalább 70 embert, szerelvényenként gyakran több mint 3000 embert, naponta akár 3–4 vonatot, hét hét alatt 136 vonatot (majd egyet július 20-án). A szerelvényeket az akkori országhatárig, Kassáig csendőrök kísérték, onnan a német hatóságok vitték tovább Auschwitz felé.
Az alábbi lista az 1944. május 15. és július 9. között (valamint július 20-án) Kassán áthaladt deportálóvonatok adatait tartalmazza.A listában 137 szerelvény adatai találhatók, kettővel többé, mint Randolph L. Braham könyvének első magyarországi, "A magyar holocaust" című 1988. évi kiadásának listájában (2. kötet, 514–515. oldal). Abban a listában nem szerepel a június 25-én Debrecenből és a június 3-án Nagyváradról indított vonat. Az adatok a kassai vasútállomás parancsnokától származnak, eredetileg Mikulas Gaskó Halálvonatok című munkájában (Torontó, 1984) jelentek meg. Előfordulhatnak a listában téves adatok, néhol talán a Kassára érkezés helyett az indulás napját tüntették fel. (Ilyen lehet például az első két, május 14-i sor is).
Ez a lista az 1944 más időpontjában indított vagy másik határállomáson áthaladt deportálóvonatokat nem tartalmazza.
A Kassán 1944-ben áthaladt deportálóvonatok Időpont Eredetállomás Utasszám május 14. Nyíregyháza 3200 május 14. Munkács 3169 május 16. Kassa 3055 május 16. Beregszász 3818 május 16. Máramarossziget 3007 május 16. Munkács 3629 május 16. Kassa 3629 május 17. Kassa 3352 május 17. Ungvár 3455 május 17. Ökörmező 3052 május 17. Munkács 3306 május 18. Máramarossziget 3248 május 18. Beregszász 3569 május 18. Sátoraljaújhely 3439 május 18. Munkács 3025 május 19. Felsővisó 3032 május 19. Mátészalka 3299 május 19. Szatmárnémeti 3000 május 19. Munkács 3222 május 20. Máramarossziget 3104 május 20. Nagyszőlős 3458 május 20. Munkács 3026 május 21. Felsővisó 3013 május 21. Nyíregyháza 3274 május 21. Sátoraljaújhely 3290 május 21. Munkács 2861 május 22. Máramarossziget 3490 május 22. Ungvár 3335 május 22. Szatmárnémeti 3300 május 22. Mátészalka 3298 május 23. Felsővisó 3023 május 23. Nyíregyháza 3272 május 23. Munkács 3269 május 23. Nagyvárad 3110 május 24. Beregszász 2602 május 24. Kassa 3172 május 24. Huszt 3328 május 24. Munkács 3080 május 25. Ungvár 3334 május 25. Nagyvárad 3148 május 25. Kolozsvár 3130 május 25. Aknaszlatina 3317 május 25. Felsővisó 3006 május 26. Huszt 3249 május 26. Szatmárnémeti 3336 május 27. Sátoraljaújhely 3325 Időpont Eredetállomás Utasszám május 27. Nagyszőlős 3415 május 27. Nyíregyháza 2708 május 27. Ungvár 2988 május 27. Marosvásárhely 3183 május 28. Técső 2208 május 28. Dés 3150 május 28. Nagyvárad 3227 május 29. Beregszász 860 május 29. Mátészalka 3299 május 29. Kolozsvár 3417 május 29. Szatmárnémeti 3306 május 29. Nagyvárad 3166 május 30. Kisvárda 3475 május 30. Marosvásárhely 3203 május 30. Nagyvárad 3187 május 30. Szatmárnémeti 3300 május 31. Ungvár 3056 május 31. Kolozsvár 3270 május 31.Nagybánya3073 május 31. Szilágysomlyó 3106 június 1. Mátészalka 3299 június 1. Kisvárda 3421 június 1. Nagyvárad 3059 június 1. Szatmárnémeti 2615 június 2. Huszt 2396 június 2. Beszterce 3106 június 2. Kolozsvár 3100 június 3. Nagyszőlős 2967 június 3. Kassa 2499 június 3. Nagyvárad 2972 június 3. Szilágysomlyó 3161 június 4. Szászrégen 3149 június 4. Sátoraljaújhely 2567 június 5. Nagyvárad 2527 június 5. Mátészalka 3100 június 5. Nyíregyháza 2253 június 5. Nagybánya 2844 június 6. Huszt 1852 június 6. Dés 3160 június 6. Beszterce 2875 június 6. Szilágysomlyó 1584 június 8. Dés 1364 június 8. Kolozsvár 1784 június 8. Marosvásárhely 1163 június 9. Kolozsvár 1447 június 11. Maklár 2794 Időpont Eredetállomás Utasszám június 12. Diósgyőr 2675 június 12. Balassagyarmat 2810 június 12. Diósgyőr 2941 június 12. Érsekújvár 2899 június 12. Diósgyőr 3051 június 13. Hatvan 2961 június 13. Komárom 2790 június 13. Salgótarján 2310 június 14. Miskolc-Diósgyőr 3968 június 14. Balassagyarmat 1867 június 15. Léva 2678 június 15. Miskolc 2829 június 15. Érsekújvár 1980 június 16. Győr 2985 június 16. Komárom 2673 június 16. Dunaszerdahely 2969 június 25. Debrecen 2286 június 26. Szeged 3199 június 27. Debrecen 3842 június 27. Kecskemét 2642 június 27. Nagyvárad 2819 június 27. Békéscsaba 3118 június 28. Bácsalmás 2737 június 29. Kecskemét 2790 június 29. Szolnok 2038 június 29. Debrecen 3026 július 5. Sárvár 3105 július 5. Szombathely 3103 július 6. Kaposvár 3050 július 6. Pécs 3100 július 6. Kaposvár 2066 július 7. Sopron 3077 július 7. Pápa 2793 július 7. Paks 1072 július 7. Monor 3549 július 7. Óbuda 3151 július 7. Sárvár 2204 július 8. Pécs 2523 július 8. Óbuda 2997 július 9. Monor 3065 július 9. Óbuda 3072 július 9. Budakalász 3072 július 9. Monor 3079július 9. Békásmegyer 1924 július 20. Rákoscsaba 1230
Jegyzetek
Források A Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható változat (634–638. és 1357–1360. oldal) forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).
További információk
Kategória:Holokauszt Magyarországon Kategória:Kassa Kategória:1944 a második világháborúban Kategória:Auschwitz Kategória:1944 a vasúti közlekedésben Kategória:Magyarországi vonatok