Az 1988-as Fiatal Zenészek Eurovíziója volt a negyedik Fiatal Zenészek Eurovíziója, melyet Hollandia fővárosában, Amszterdamban rendeztek meg. A helyszín a Concertgebouw volt. Az elődöntőre 1988. május 26-án és 27-én, a döntőre május 31-én került sor. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára. Az 1986-os verseny a francia Sandrine Lazarides győzelmével zárult, aki zongora-versenyművét adta elő Koppenhágában.
A helyszín és a verseny A verseny pontos helyszíne a Hollandia fővárosában, Amszterdamban található Concertgebouw volt, melynek legnagyobb előadóterme 1 974 fő befogadására alkalmas.
230px|link=bélyegkép|right|270px|A verseny helyszíne, a Concertgebouw
Az előző évvel ellentétben ezúttal újból csak egy zsűrije volt az elődöntőnek és a döntőnek.
Első alkalommal egy királyi vendég is megtekintette a műsort: Beatrix holland királynő is jelen volt az eseményen.
A résztvevők Először vett részt a versenyen Ciprus és Spanyolország, Izrael pedig visszalépett. Így tizenhat ország indult a megmérettetésen, mely az akkori legnagyobb létszám volt.
A szakmai zsűri hat országot juttatott tovább a döntőbe, így tíz ország esett ki az első fordulóban. Hollandia kiesésével sorozatban másodszor fordult elő, hogy a házigazda ország versenyzője nem szerepelt a döntőben.
Zsűri Roberto Benzi (Zsűrielnök) Marco Riaskoff Pascal Rogé Anette Faaborg Herman Krebbers William Pleeth Sören Hermansson Osmo Vänskä Elmar Weingarten
Elődöntő Az elődöntőre két fordulóban került sor, 1988. május 26-án és 27-én. A továbbjutókról a szakmai zsűri döntött. Összesen hat ország jutott tovább a döntőbe.
Első rész Az elődöntő első részét 1988. május 26-án rendezték meg tíz ország részvételével. A nemzetközi, szakmai zsűri a két legjobb versenyzőt jutotta tovább a május 31-i döntőbe.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Eredmény 01 Belgium Eliane Reyes zongora Concerto for piano and orchestra in D, op. 21 (Joseph Haydn) Kiesett 02 Svájc David Riniker cselló Variations on a Rococo theme for cello and orchestra, op. 23 (Pjotr Iljics Csajkovszkij) Kiesett 03 Dánia Nikolaj Szeps-Znaider hegedű Concerto for violin and orchestra no. 5 in G (Henri Vieuxtemps) Kiesett 04 Ciprus Plotinos Micromatis zongora Concert piece for piano and orchestra in F, op. 79 (Carl Maria von Weber) Kiesett 05 Németország Nikolai Schneider cselló Concerto for cello and orchestra no. 1 in A, op. 23 (Camille Saint-Saëns) Továbbjutott 06 Ausztria Julian Rachlin hegedű Concerto for violin and orchestra no. 2 in D, op. 22 (Henryk Wieniawski) Továbbjutott 07 Írország Dearbhla Collins zongora Concerto for piano and orchestra no. 3 in C, op. 26 (Szergej Szergejevics Prokofjev) Kiesett 08 Svédország Henrik Peterson hegedű Concerto for violin and orchestra no. 5 in G (Henri Vieuxtemps) Kiesett 09 Franciaország Henri Demarquette cselló Variations on a Rococo theme for cello and orchestra, op. 23 (Pjotr Iljics Csajkovszkij) Kiesett 10 Spanyolország José Ramón Mendez zongora Concerto for piano and orchestra no. 1 in E flat (Liszt Ferenc) Kiesett
Második rész Az elődöntő második részét 1988. május 27-én rendezték meg hat ország részvételével. A nemzetközi, szakmai zsűri a négy legjobb versenyzőt jutotta tovább a május 31-i döntőbe.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Eredmény 11 Finnország Jan Söderblom hegedű Concerto for violin and orchestra no. 5 in A, KV 219 (Wolfgang Amadeus Mozart) Továbbjutott 12 Hollandia Wibi Soerjadi zongora Concerto for piano and orchestra no. 2 in C (Sergey Rachmaninov) Kiesett 13 Olaszország Domenico Nordio hegedű Concerto for violin and orchestra in B, op. 47 (Jean Sibelius) Továbbjutott 14 Egyesült Királyság David Pyatt kürt Concerto for French horn and orchestra no. 1 in E flat, op. 11 (Richard Strauss) Továbbjutott 15 Jugoszlávia Violeta Smailović hegedű Concerto for violin and orchestra no. 3 in C, op. 61 (Camille Saint-Saëns) Kiesett 16 Norvégia Leif Ove Andsnes zongora Concerto for piano and orchestra no. 3 in C, op. 26 (Szergej Szergejevics Prokofjev) Továbbjutott
Döntő A döntőt 1988. május 31-én rendezték meg hat ország részvételével. A végső döntést a szakmai zsűri hozta meg.
# Ország Zenész Hangszer Darab (Szerző) Helyezés 01 Finnország Jan Söderblom hegedű Concerto for violin and orchestra no.5 in A, KV 219 (Wolfgang Amadeus Mozart) — 02 Egyesült Királyság David Pyatt kürt Concerto for French horn and orchestra no.1 in E flat, op.11 (Richard Strauss) — 03 Olaszország Domenico Nordio hegedű Concerto for violin and orchestra in d, op.47 (Jean Sibelius) 3. 04 Németország Nikolai Schneider cselló Concerto for cello and orchestra no.1 in a, op.33 (Camille Saint-Saëns) — 05 | Ausztria Julian Rachlin | hegedű Concerto for violin and orchestra in d, op.22 (Henryk Wieniawski) | 1. 06 Norvégia Leif Ove Andsnes zongora Concerto for piano and orchestra no.3 in C, op.26 (Szergej Szergejevics Prokofjev) 2.
Közvetítő országok – ZDF
Térkép 600px|középre|bélyegkép|
Források Az 1988-as verseny profilja youngmusicians.tv-n
További információk Fiatal Zenészek Eurovíziója – Hivatalos honlap
1988 Eurovizio