A Közép-Európa Táncszínház (KET) Progresszív. Stílusos. Kortárs.

A KET Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata. Egyedülálló repertoárjának darabjai aktualitásra és reflektivitásra törekszenek. A mindennapokban felmerülő problémák felvetéséhez és az arra adott válaszok megfogalmazásához a kortárs tánc változatos nyelvét választották. A KET, ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést, a Kárpát-medence és régiója nemcsak a működésének fő területét, hanem az egyedi mozgásvilágot, témaválasztást is meghatározza.

Története

A KET nagy múltra tekint vissza: Magyarország elsőként alakult táncszínháza, mely a kortárs táncegyüttesek között a legismertebbek közé tartozik hazánkban és külföldön egyaránt. Jogelődjét 1978-ban alapította a Művelődési Minisztérium a 25. Színházból és a Déryné Színházból egyesített Népszínház tagozataként a Várszínházban. A Népszínház Táncegyüttes sajátos színt képviselt a hazai táncművészetben: a társulat művészi munkájának alapját a folklór jelentette, törekvéseik mégis a korszerű színházi irányzatokhoz közelítettek. A repertoár arcélét Györgyfalvay Katalin művészeti vezető alkotói munkássága határozta meg.

A Népszínház Táncegyüttes vezetését 1988-ban Énekes István és Szögi Csaba vette át. 1989-ben új nevet adtak a Népszínház Táncegyüttesnek, így született meg a Közép-Európa Táncszínház, amely 1991-ig a Népszínház, majd 1996-ig a Budapesti Kamaraszínház tagozataként működött, 1997-ben önállósulva közhasznú egyesületté alakult.

Az együttes 1989 óta, az alapító-igazgató Szögi Csaba vezetésével nyitott műhelyként működik. Fennállása óta több mint 40 koreográfus dolgozott a folyton megújuló társulattal. Olyan művészeket hívnak meg, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben, kliséinek keretében vagy kliséibe burkolózva valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva bátor, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre előadásainkat. Az alkotók közül hárman művészeti vezetőként is részt vettek a munkában. Énekes István, Köllő Miklós és Horváth Csaba a táncszínház egy-egy korszakát fémjelezték egyedi stílust képviselő előadásaikkal.

1996 szeptemberére a kulturális tárca döntése alapján a volt Bethlen moziba költözött a társulat. 1997-től újra játszóhellyé avatták az addig csak próbahelyként üzemelő Bethlen tér 3. szám alatt működő egykori színházat. Azóta sok-sok bemutató, felejthetetlen színházi este bizonyította, hogy jól döntöttek. 2001-től az általuk alapított Bethlen Galéria havi rendszerességgel fogad be fotókiállításokat. Színház-rehabilitáló, otthonteremtő munkájuk eredményei immár széles körben – külföldön és belföldön egyaránt – ismertek. A hely 2012 januárjától visszanyerte régi elnevezését és újra Bethlen Téri Színház néven működik, melyben oroszlán szerepet vállalt és vállal a táncszínház.

A Közép-Európa Táncszínház 2006 szeptemberében új felállásban kezdte meg szakmai munkáját. Szögi Csaba igazgató új társulatot hívott össze, elsősorban a MU Terminálban frissen végzett fiatal táncosokból, a produkciók elkészítését pedig több alkotóra bízta. Az első évad három markáns koreográfusa (Gergye Krisztián, Duda Éva és Hámor József) többször visszatért a KET műhelyébe, hogy újabb és újabb előadásokat alkosson. Rajtuk kívül lehetőséget kapott az alkotásra a társulattal táncosként induló Katonka Zoltán, Mádi László, Katona Gábor és Virág Melinda is (ez utóbbi kettő immár visszatérő koreográfusa a társulatnak), továbbá Pataky Klári, Réti Anna, Jónás Zsuzsa, Maday Tímea Kinga, Vlad'ka Malá és Kun Attila.

2013 szeptemberétől 2018 augusztusáig Kun Attila a társulat művészeti vezetője,

2018 szeptemberétől Feledi János a művészeti vezető, aki kidolgozza a következő három év programját, mellette Sóthy Virág lesz a társulat menedzsere,

2019 szeptemberétől Szögi Csaba igazgató tölti be a művészeti vezetői pozíciót is, aki Mádi Lászlót választja művészeti munkatársának, majd kinevezi művészeti vezetőnek. Mádi 2009 óta a társulat tagja, 2010 óta készít koreográfiákat és előadásokhoz zenéket. As stáb tagjai: Sóthy Virág művészeti menedzser, Fodor Katalin művészeti munkatárs és Horváth Adrienn képzésvetető.

A Közép-Európa Táncszínház az Egyesült Államoktól Örményországig, Finnországtól Egyiptomig 23 ország 45 városában lépet fel, 160 ősbemutatót tartottak, amelyeket több mint 80 alkotó készített. A KET az első magyar társulat, amely fellépett New Yorkban a Broadway-n.

Vezetők

Külföldi utak

2025

Lengyelország, Krakkó; Cricoteca; Four Seasons Németország, Frankfurt; Four Seasons Szlovénia, Ljubljana; Four Seasons Horvátország, Zágráb; Four Seasons

2024

Románia, Arad; Aradi Kamara színház Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme; Agless Generation Románia, Temesvár; Csiky Gergely Állami Színház,; Agless Generation Románia, Sepsiszentgyörgy; M Stúdió; Agless Generation Lengyelország, Gdansk; Klub Żak; Agless Generation Szlovénia, Városi Park, Park Theatre; Agless Generation

2023

Románia, Temesvár; Csiky Gergely Állami Magyar Színház; Midsummer Night Szerbia, Újvidék; Novi Sad Theater Festival; Midsummer Night

2022

Szerbia, Magyarkanizsa; Regionalni Kreativni Atelje/Regionális Kreatív Műhely; Effigy // Képmás

2021

Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház Nagyvárad; Térfalók Norvégia, Bergen; JOIN IN – international conference on interactive theatre, Cornerteateret; Igaz történet alapján Dél-Korea, Szöul; Monotanz Korea; Harslet Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház Nagyvárad; Verso Horvátország, Zágráb; 39. Dance Week Festival, Histrionski Dom; Verso

2019

Dél-Korea, Szöul; Monotanz Korea, Sogang University; InSoundOut Lengyelország, Krakkó; Roller Coaster Festival, Cricoteca; Special Society Románia, Sepsiszentgyörgy; flow fesztivál, M-studio; InSoundOut Románia, Sepsiszentgyörgy; flow fesztivál, M-studio; Special Society Románia, Sepsiszentgyörgy; M-studio, Háromszék Táncstúdió; Poly Románia, Sepsiszentgyörgy; M-studio, Háromszék Táncstúdió; InSoundOut Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; Poly Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; Metamorfózis

2018

Románia, Székelyudvarhely; Tomcsa Sándor Színház; CINEGEKIRÁLYFI Románia, Székelyudvarhely; Tomcsa Sándor Színház; COL-LAB

2017

Szlovákia, Kassa; Thália Színház; KI VAGY TE KORTÁRSTÁNC? Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; LILITH Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; InSoundOut Románia, Székelyudvarhely; Tomcsa Sándor Színház; PEREGRINUS Románia, Székelyudvarhely; Tomcsa Sándor Színház; KODÁLY-DIALÓGOK Románia, Gyergyószentmiklós: Figura Stúdió; URAIM Románia, Gyergyószentmiklós: Figura Stúdió; InSoundOut Románia, Gyergyószentmiklós: Figura Stúdió; KI VAGY TE KORTÁRSTÁNC? Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; BARTÓK-SZTAVINSZKIJ EST Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN (ITA) Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; HORDA2 Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház;STABAT MATER

2016

Románia, Sepsiszentgyörgy; ROSSINI: STABAT MATER Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; ROSSINI: STABAT MATER Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; ROSSINI: STABAT MATER Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; K-ARCOK Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; K-ARCOK Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; ROSSINI: STABAT MATER Románia, Kolozsvár; Fabrica de Pensule; K-ARCOK Románia, Kolozsvár; Fabrica de Pensule; K-ARCOK

2015

Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; HORDA, VÁNDORNAPLÓK Románia, Marosvásárhely; Marosvásárhelyi Nemzeti Színház; HORDA, VÁNDORNAPLÓK Románia, Nagyvárad; Szigligeti Színház; HORDA

2014

Románia, Sepsiszentgyörgy; Tamási Áron Színház; HORDA Románia, Csíkszereda; Csíki Játékszín; HORDA Románia, Székelyudvarhely; Tomcsa Sándor Színház, HORDA Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; HORDA

2013

Románia, Temesvár; Csiky Gergely Állami Magyar Színház; PYRAMIDON Románia, Gyergyószentmiklós; Figura Stúdió Színház; PYRAMIDON és LEVITÁCIÓ Oroszország, Veliki Novgorod; XII. Kingfesztival; ALTERA PARS Bulgária, Szófia; Dance Week Festival; MONOCROSSING Bulgária, Plovdiv; Galleries Night; MONOCROSSING Bulgária, Várna; Summer Fest; MONOCROSSING Szlovénia, Murska Sobota; FRONTA Festival of Contemporary Dance; MONOCROSSING

2012 Szerbia, Szabadka; Kosztolányi Dezső Színház; ALTERA PARS Románia, Gyergyószentmiklós; Dance.movement.theatre Festival; DANSE MACABRE Ausztria, Bécs; Theater Brett; Mitteleuropäisches Theaterkaroussel; DANSE MACABRE

2011 Franciaország, Párizs; Párizsi Magyar Intézet; Café de la Danse; IO SONO Németország, Hannover; Nemzetközi Koreográfus Verseny; OCEAN'S FIVE

2010 USA, Houston; Cullen Theater; Dance Salad Festival; CARNEVAL Németország, Dortmund; Theater im Depot; Scene Ungarn in NRW; T.E.S.T. Németország, Hannover; Nemzetközi Koreográfus Verseny; T.E.S.T. (Virág Melinda szóló) Macedonia, Skopje; Dramski Teatar; Magyar Táncestek; ARÉNA Horvátország, Zágráb; Dance Week Festival; ARÉNA Szlovákia, Pozsony; Meteorit Theatre Bratislava; ARÉNA Olaszország, Cividale del Friuli; Mittelfest; ARÉNA

2009 Franciaország, Lille; Lille 3000-Europe XXL, Maison Foile de Vazemmes; T.E.S.T. Oroszország, Veliki Novgorod; X. Kingfesztival; AZ ISMERETLEN Ciprus, Limassol; Rilato Theatre, XII. European Dance Festival; AZ ISMERETLEN

2008 Oroszország, Kostroma; Diversion Kortárs Tánc Duettek Nemzetközi Fesztiválja; KÁIN-ÁBEL Lengyelország, Łódź; XII. Christian Culture Festival; KÁIN-ÁBEL Egyiptom, Kairó; CIFET – Kísérleti Színházak 19. Nemzetközi Fesztiválja; ARÉNA Ausztria, Bécs; Theater Brett; Mitteleuropäisches Theaterkaroussel; T.E.S.T.

2007 Oroszország, Veliki Novgorod; IX. Kingfestival; KÁIN-ÁBEL

2006 Csehország, Prága; Duncan Center Conservatory; KÁIN-ÁBEL Lengyelország, Varsó; Direction; Budapest-Warsawa dance Festival; KÁIN-ÁBEL

2005 Finnország, Kajaani; Kaukametsän kongressi- ja kulttuurikeskus; SZINDBÁD Lengyelország, Cieszyn; XXI. No Frontiers International Theatrical Festival; NÉGY ÉVSZAK Örményország, Jereván; High Fest International Performing Arts Festival; NÉGY ÉVSZAK

2004 Lettország, Riga; National Opera House; International Baltic Balett Festival ORFEUSZ TEKINTETE

2003 Lengyelország, Cieszyn; XIX. No Frontiers International Theatrical Festival; BARBÁROK Olaszország, Capistrano; Sylvio Piccolomini Castello; ORFEUSZ TEKINTETE

2002 Románia, Sepsiszentgyörgy; Szent György Napok; NERO SZERELMEM Szlovákia, Rozsnyó; Rozsnyói Nemzetközi Színházi Fesztivál; NERO SZERELMEM Románia, Kolozsvár; Tranzit House; BARBÁROK Dánia, Koppenhága; EU-csatlakozási ünnepség; TÁNCAINK

2001 Bosznia-Hercegovina, Szarajevó; IV. Teaterfest; TŰZUGRÁS Lengyelország, Krakkó; Państwowa Wyższa Szkoła Teatralna; TŰZUGRÁS Ausztria, Bécs; Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC

2000 Németország, Heidelberg; Unterwegs Theater; ŐS K. Bosznia-Hercegovina, Szarajevó; III. Teaterfest; ŐS K. Lengyelország, Bytom; VII. Nemzetközi Tánckonferencia és Előadói Fesztivál; ŐS K. Lengyelország, Krakkó; Krakow 2000 Nemzetközi Táncfesztivál; Państwowa Wyższa Szkoła Teatralna; ŐS K. Románia, Turné: Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely; SZÉP CSENDESEN

1999 Egyiptom, Kairó; CIFET – Kísérleti Színházak 11. Nemzetközi Fesztiválja; SZÉP CSENDESEN Ausztria, Bécs; Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC

1998 Csehország, Cesky Tesin; XIV. No Frontiers International Theatrical Festival; TŰZUGRÁS Ausztria, Bécs; Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC Ausztria, Graz; Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC

1997 Románia, Bukarest; Bulandra Theatre; LAKODALOM Ausztria, Bécs, Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC

1996 Ausztria, Bécs; Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC Ausztria, Graz; Technische Universität; MEGFAGYOTT TÁNC

1995 USA, Turné: St. Louis; The Center of Contemporary Arts (COCA); NAPKÖZEL New Jersey; YMHA in Wayne; NAPKÖZEL