Vadai Ágnes (Karcag, 1974. február 11. –) magyar politikus, volt országgyűlési képviselő, korábban a DK alelnöke.
Élete Szolnokon érettségizett 1992-ben. 1997-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2003-ban doktorált az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon. 1997-ben tanársegéd volt az egyetemen, majd 2000-2005 között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanított. 2007 óta címzetes egyetemi tanár.
Hat nyelven beszél (angol, francia, orosz, spanyol, norvég, német).
1999-óta politikusként tevékenykedik. A Fiatal Baloldal alapító tagja, a karcagi szervezet elnöke, az országos elnökség tagja volt. 1999-ben belépett az MSZP-be. 2004-ben az MSZP országos elnökségének tagja lett. 2002 és 2026 között parlamenti képviselő; a Honvédelmi Bizottság és az Európai Ügyek Bizottságának tagja volt. 2006-ban a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja lett.
2007. júliusától 2009 áprilisáig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.
2009. áprilisában a Bajnai-kormány megalakulásakor ismét a HM államtitkári posztjára nevezték ki.
A Demokratikus Koalíció (DK) alapító tagja; alelnöke.
Jegyzetek
Források Dr. Vadai Ágnes
Parlamenti választások 2002. A 2002. április 7-én és 21-én megválasztott 386 országgyűlési képviselő életrajza. A Ki Kicsoda szerkesztőség kiadványa. Szerk. Hermann Péter. Bp., Poligráf Kiadó, 2002. Biográf ki kicsoda 2004. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Abonyi Réka et al. Bp., Poligráf, 2003.
Kategória:Demokratikus Koalíció-tagok Kategória:Magyar nők a politikában Kategória:Magyar poliglottok Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Az MSZP korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZP) Kategória:Országgyűlési képviselők (Demokratikus Koalíció) Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006) Kategória:Országgyűlési képviselők (2006–2010) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Élő személyek Kategória:Radnóti Miklós antirasszista díjasok Kategória:Karcagiak