bélyegkép|A 16. század elejéről származó kínai kert városából A kínai kert tájképkertészeti stílusa a kínai kultúra ősi ága, ami három évezredes fejlődésen ment keresztül. Nagy hatással volt a japán és koreai kertkultúra kialakulására is. Az uralkodói családok palotáihoz csatlakozó kerteken kívül magába foglalta a tudósok, költők, művészek, kormánytisztviselők otthonai melletti kerteket is. Ezek a fallal körülvett, a házak belső terét kiszélesítő lakóterületek lehetőséget nyújtottak a szemlélődésre, a külvilágtól való elzárkózásra. A tipikus kínai kertben dombok, sziklák, tavak adják a növényzet környezetét, miniatűr, idealizáltan romantikus tájat alkotva, és kisebb épületek szolgálják a pihenést és szemlélődést.
A kertművészet Kínában szoros összefüggésben fejlődött más művészeti ágazatokkal, elsősorban a tájképfestészettel, a kalligráfiával és a költészettel. A kertkultúra egyik csúcspontját ban érte el, ahol csaknem egy évezreden át, a 11. és a 19. század közötti virágzott ez a művészeti ágazat. A máig megmaradt 69 ottani kertből kilencet a világörökség részévé nyilvánítottak Szucsou klasszikus kertjei néven.
Története bélyegkép|jobbra|A Nyolc halhatatlan legendás hegye, a kínai kertek egyik gyakori részlete, középkori festményen Kezdetei A kínai kertkultúra első igazi alkotásai a feljegyzések szerint a Sárga-folyó völgyében, a (i. e. 1600–1046) idején készültek el. Ezekben a kertekben az uralkodó és udvarának tagjai vadásztak is, valamint gyümölcsöt és zöldséget is termeltettek.
A kínai jóslócsontokon megőrződött feliratokból kitűnik, hogy ebben a korszakban háromféle karaktert alkalmaztak a kert kifejezésre: a , a pu és a jelet. A olyan kertet jelentett, amiben állatokat tartottak, a pu ezzel szemben a növények számára szolgált. A idején a vált minden kert jelévé. A régi karakter – 園 – tulajdonképpen egy kis kert rajza, a keret jelképezi a körülvevő falat, benne egy kis négyzet egy tavat, további szimbólumok jeleznek egy épületet valamint egy gránátalmafát vagy ültetvényt.
A késői egyik híres kertje volt a Szellem terasza, tava, parkja (), amit király építtetett. Ez a kert a Dalok könyvében is szerepel.
Egy másik korai királyi kert volt a Homokdűnék kertje, amit az utolsó uralkodó (i. e. 1075–1046) építtetett. Egy döngölt teraszról lehetett áttekinteni a parkot, amiben kikövezett medence is volt, elég nagy kisebb csónakok számára. A történetíró feljegyzései című művében, csaknem egy évezreddel később írja erről a kertről, hogy a medencét borral töltötték meg, a benne lévő szigetecskén lévő fáról sülthús-darabok lógtak, az uralkodó pedig ágyasaival a bor-tavon hajókázott (Bor-tó és hús-erdő, 酒池肉林). Ez a jelenet a kínai történetírásban az elpuhultság és a hanyatlás szimbólumává vált, és a bukott dinasztiákat a rákövetkező éra ideológusai gyakran konkrétan is ugyanezzel a kicsapongással vádolták meg.
A Tavasz és ősz korszak (i. e. 722 – i. e. 481) idején is több, azóta is híres kert épült. I. e. 505-ben hozták létre a teraszokat a Taj-tóra néző hely oldalában. A parkban tavat is kialakítottak, amin kék sárkányokat formázó hajók úsztak. A legmagasabban fekvő teraszról csodálatos kilátás nyílt a Taj-tóra.
A halhatatlanok szigetének legendája A Hegyek és vizek könyve című műben, az i. e. 4. században rögzítettek először egy ősi legendát, miszerint a en egy szigeten él a nyolc halhatatlan. (A legendát később jelentősen továbbfejlesztették, átalakították.) Ezen a szigeten a paloták aranyból és platinából voltak, a fákon ékkövek lógtak. Lakóik nem ismerték a fájdalmat, a telet, a borospohár és a rizses csésze mindig tele volt, és az ott termő gyümölcsök fogyasztása biztosította az örök életet.
, a Kínát egyesítő első császár a legenda alapján küldöttséget menesztett a -tengerre, hogy kutassák fel az örök élet elixírjét. Amikor sikertelenül tértek vissza, a császár építtetett egy parkot egy nagy tóval, amit az Orchideák tavának neveztek el. Ezen a tavon felépítették a nyolc halhatatlan szigetének és az azon lévő hegynek a „másolatát” a legenda alapján. A császár halála után birodalma is hamarosan széthullott, kertjét lerombolták, de a legenda fennmaradt és tovább inspirálta a kertek építőit. A kínai kertekhez ma is gyakran tartozik egy vagy néhány sziget egy tavacskán, a nyolc halhatatlan hegyével.
A Han-dinasztia kora A Han-dinasztia korában, i. e. 206 – i. sz. 220 között új birodalmi fővárost építtetett ban, a mai területén. Az itt kialakított hatalmas kert a mai botanikus, illetve állatkertekhez hasonlatos részeket is tartalmazott, valamint hagyományos vadasparkokat vadászat céljaira. Egy nagy mesterséges tóban három szigetet emeltek a nyolc halhatatlan számára. A park később elpusztult, de emléke fennmaradt.
A korszak másik nevezetes kertje volt tábornok kertje császár (125–144) korából. Ez a tábornok az udvarban eltöltött húsz év alatt szerzett vagyonából hatalmas tájkép-parkot építtetett mesterséges hegyekkel, szurdokokkal, erdőkkel, amibe ritka madarakat és vadállatokat helyezett el. Ez volt az egyik első olyan kert, ami a természetet próbálta meg utánozni, a kor nézeteinek megfelelő idealizált módon.
Költők és tudósok kertjei (221–618) bélyegkép| kalligráfus a kertjében a ludakat figyeli festményén A Han-dinasztia bukása után a politikai instabilitás hosszú korszaka következett Kínában. Már császár (i. sz. 57–75) bevezette a buddhizmust, ami ekkoriban gyorsan terjedt. 495-re ban, az Északi -dinasztia fővárosában már több mint 1300 buddhista templom volt, általában a hívők házaiból átalakítva. Ezek mindegyikéhez tartozott egy kisebb kert.
Ebben a bizonytalan korban sok korábbi tisztviselő elhagyta az udvart és a kertjeibe vonult vissza a világ zajától, hogy a természetnek és az irodalomnak szentelje életét. Egyikük, az arisztokrata (249–300) építtette 296-ban az Arany völgy kertjét, 10 kilométerre tól és meghívott oda harminc híres költőt. Az eseményt maga alkotta versben örökítette meg, ami aztán egy híres versgyűjtemény, az Arany völgy versei kiindulópontja lett. Ezzel indult meg a kertekről írt költészet gazdag kínai hagyománya.Chen Congzhou and Jiang Qiting (Editors), Yuanzong, Shanghai, 2004, "You Jingyu yuan xu," pg. 39.
költő és kalligráfus (307–365) kitűnő kalligráfiájával örökítette meg a saját kertjében, az Orchidea pavilonban rendezett költői összejövetelt, amiből szintén versgyűjtemény született. A költőket egy patakocska mellé ültette, amelyen boroscsészéket úsztatott le. Aki előtt a csésze megállt, az köteles volt kiinni tartalmát, majd verset rögtönözni. Ez az esemény divatba hozta az úszó csészék patakjának motívumát a kertekben. A császára (604–617) szintén építtetett császári parkjában, a Nyugati kertben, közelében egy kanyargó patakot a csészék úsztatására, valamint pavilonokat a költők számára. A patakon a rendezvények alkalmával kis csónakokat is leúsztattak a kínai történelmet illusztráló figurákkal. A parkban színházi előadásokat is rendeztek.
A Tang-dinasztia (618–907), a klasszikus kínai kert első aranykora A Tang-dinasztia idejét tekinti az utókor az első aranykornak a kínai kertépítészetben. császár csodálatos kertet építtetett a Fenséges tiszta tó kertje néven ban, a mai közelében, és ott élt híres ágyasával, jel, aki tulajdonképpen a hatalmat gyakorolta a palota és maga a császár felett.
A festészet és a költészet korábban soha nem látott színvonalat ért el. Új kertek, kicsik és nagyok, töltötték meg a fővárost. Kialakításukhoz a klasszikus legendák adták az ötleteket, mint a Halhatatlanok szigete, vagy a kis kilátó-pavilonok a mesterséges hegyeken. Még a középosztály házaihoz is tartoztak kis kertek, terrakotta hegyekkel és kis tavacskákkal.
Az egyik híres kertet (701–761) tisztviselő, festő és költő építtette. Megvásárolta egy költő romos házát, ami egy tóba torkolló folyónál állt. Húsz különböző tájképi jelenetet hozott létre, mint a Magnóliák kertje, a Hullámzó füzek, vagy a Bambuszok szívének kioszkja. Mindegyik kertrészletről írt egy költeményt, valamint festményt készíttetett róla a háza belső falára.Patrick Carré, Le Jardin de Lettré, Musée Albert Kahn, Besançon, Éditions de l'imprimeur, 2004, pg. 97-109.
A Tang-dinasztia korában a kertművelés magas szakmai színvonalra emelkedett. Különleges növényeket hozattak be távoli vidékekről, szaporították, nemesítették azokat oltással, szemzéssel. A növények esztétikai tulajdonságait helyezték előtérbe. Számos könyv is született ebben a korban a növénytermesztésről. A nyüzsgő, komoly nemzetközi forgalmat bonyolító fővárosból ezek az ismeretek Ázsia-szerte elterjedtek. A gazdasági virágzás azt is elősegítette, hogy a kertépítés divatja egész Kínában meggyökeresedett.
A Tang-dinasztia korának utolsó híres kertje volt a Falucska a derűs tavasz hegyén (), amit városától keletre építtetett birodalmi főminiszter. A hatalmas kertben több mint száz pavilon, épület emelkedett, de a leghíresebb különleges alakú szikláiról a tudósok szikláinak, „tudós-szikláknak” is neveztek, ekkor váltak különösen divatossá; ezekkel jelképezték a hegyeket, hegyláncokat egy-egy kompozícióban.
-dinasztia (960–1279) bélyegkép|Az arany tisztaságának tava császár udvarában bélyegkép|A Hálók mesterének kertje (1141) sok későbbi kert mintája lett A mindkét korszakában, az északiban és a déliben egyaránt magas színvonalú volt a kertépítészet. császár (1082–1135), aki az utókor által is elismert festő volt (ellentétben uralkodói teljesítményével, amivel nem tudta megakadályozni birodalma bukását) a kertészetben is jelentőset alkotott. Első kertje, az Arany tisztaságának medencéje, egy teraszokkal és pavilonokkal körülvett mesterséges tó volt. A meghívottak csónakversenyeket és más jeleneteket tekinthettek meg a tavon. 1117-ben személyesen felügyelte következő kertje építését. Egzotikus növényeket és festői sziklákat helyeztetett el benne, ezúttal is nagy szerepet kaptak a Taj-tó kövei. Néhány szikla akkora volt, hogy a szállítása érdekében a Nagy-csatornán minden hidat le kellett bontani. A kert közepén száz méter magas mesterséges domb állt, a Stabilitás hegye néven, sziklákkal és szakadékokkal. A kert 1122-re készült el, néhány évvel később a dzsürcsi hadai elfoglalták és kifosztották a fővárost és a parkot, csak a domb maradt meg belőle.
A császári parkok mellett számos kisebb kert is nagy hírnévre tett szert, így ban Az égi uralkodó monostorának kertje különösen bazsarózsáiról volt nevezetes, amiket virágzásukkor az egész város közönsége megtekintett. A Többszöri tavasz kertje a hegyek látképéről volt híres. A legismertebb kert azonban a városban a Magányos öröm kertje volt, amit a költő és történész (1021–1086) hozott létre. A másfél hektáros terület közepén állt a Tanulmányok pavilonja az ötezer kötetes könyvtárával. Az északon elhelyezkedő mesterséges tavon, kis szigeten, halászkunyhó állt. Keleten gyógynövényeket termesztett, míg a nyugati oldalon mesterséges domb állt, tetején kilátóval. A kert csekély díj ellenében megnyílt a látogatók előtt.