Pierre Emile Kordt Højbjerg (Koppenhága, 1995. augusztus 5. –) dán válogatott labdarúgó, az Olympique Marseille játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Bayern München 2012. júliusában csatlakozott a müncheni együtteshez. 2013. március 16-án nevezték először a Bayer 04 Leverkusen ellen, a bajnokság 2012/13-as szezonjának 26. fordulójában. Április 13-án, 17 évesen és 251 naposan debütált a német élvonalban az 1. FC Nürnberg elleni hazai 4–0-s győzelem alkalmával. Csereként Xherdan Shaqirit váltotta. Ezzel a Bayern történetének legfiatalabb játékosaként lépett pályára a Bundesligában. Május 4-én, a Borussia Dortmund elleni 1–1-s találkozón egy perc játékidőt kapott, David Alaba helyett lépett pályára. Ebben az idényben ez volt az utaló mérkőzése a felnőtt csapatban. December 4-én játszott először a Német Kupában az FC Augsburg ellen, amelyen idegenben kétgólos győzelmet arattak. Ez év decemberében tagja volt a csapatnak, amely megnyerte a 2013-as FIFA-klubvilágbajnokságot, de egyszer sem lépett pályára a tornán.

2014. május 17-én kezdőként szerepelt a 2013-14-es DFB-Pokal döntőjében, amelyen a Borussia Dortmund volt az ellenfél, 102 percet játszott, a mérkőzés 2–0-ra végződött, így Német Kupa-győztes lett.

A 2014-15-ös idényben az első mérkőzése az augusztus 13-i, 2–0-re elveszett Német Szuperkupa találkozója volt, a Borussia Dortmund ellen. 60 percet töltött a pályán, helyére Mario Götze állt be.

2014. november 5-én lépett először pályára a Bajnokok Ligájában, az ellenfél az AS Roma együttese volt. Philipp Lahm cseréjeként két percet játszott. A soron következő csoportmérkőzéseken, a Manchester City, és a CSZKA Moszkva ellen is végigjátszotta a mérkőzéseket.

Augsburg (kölcsön) 2015. január 7-én kölcsönvette a szintén élvonalbeli Augsburg a Bayern München csapatától a 2014-15-ös szezon végéig. Február első napján debütált új csapatában a TSG 1899 Hoffenheim elleni bajnokin. Az első Bundesliga-gólját április 11-én szerezte az SC Paderborn 07 elleni 2–1-s idegenbeki találkozón. Összesen 16-szor lépett pályára, ezeken kétszer volt eredményes.

Schalke 04 (kölcsön) 2015. augusztus 25-én csatlakozott kölcsönben a hétszeres német bajnok gelsenkircheni együtteshez. Szeptember 17-én az Európa Liga csoportkörének első mérkőzésén mutatkozott be az csapatban, idegenbeli környezetben az APOEL Nicosia (0–3) ellen. 30 mérkőzést játszott összesen, ebből hatszor lépett pályára az EL-ben, és egyszer a kupában.

Southampton FC

2016. július 11-én 12,8 millió fontért igazolták le, és ötéves szerződést kötöttek vele a Southampton FC. Augusztus 13-án debütált hazai környezetben a Watford FC elleni 1–1-es bajnokin, a mérkőzés utolsó 35 percében, James Ward-Prowset váltotta. Szeptember 15-én szerepelt először az Európa-ligában, egy 3–0-s csoportmérkőzésen debütált, a Sparta Praha ellen hazai környezetben. Hat nappal később, szeptember 21-én a Crystal Palace ellen mutatkozott be az Angol Ligakupában. 2017. január 7-én az FA-kupában is bemutatkozott a Norwich City elleni 2–2-s idegenbeli találkozón. Február 26-án a Manchester United elleni 3–2-re elvesztett Ligakupa-döntőre nevezték a csapatba, de végig a kispadon fgolalt helyet. 2018. március 18-án az 54. meccsén volt először eredményes, az FA-kupa hatodik fordulójában, a Wigan Athletic elleni 2–0-s idegenbeli mérkőzésen.

2020 júniusában Hojbjerget megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól, miután nyilvánosan kijelentette, hogy el akarja hagyni a klubot, és csapattársát, James Ward-Prowset nevezték ki utódjának.

Összesen 134 mérkőzésen szerepelt a csapatban és öt gólt szerzett. Ebből hatszor az Európa Ligában, tízszer a Ligakupában, és kilencszer a FA-kupában, ahol egy gólt jegyzett.

Tottenham Hotspur

2020. augusztus 11-én igazolták le az akkor 25 esztendős, dán válogatott középpályást. A Spurs egybehangzó brit források szerint 15 millió fontot fizetett a Southamptonnak. Öt idényre kötöttek szerződést.

Szeptember 13-án José Mourinho rögtön kezdőként számított rá a bajnokság első fordulójában, az Everton elleni 1–0-ra elvesztett találkozón. A mérkőzést végigjátszotta, és az utolsó 5 percben a csapatban megkapta az első sárgalapját. Gyorsan a klub meghatározó tagja lett védekező középpályás poszton, és sok dicséretet kapott a játékban való teljesítménye miatt. Novemberben a hónap játékosának választották. 2021. január 28-án szerezte első gólját az együttesben, egy 20-yardos lövéssel a Liverpool elleni 3–1-re elveszített hazai bajnokin.

Olympique Marseille (kölcsön) 2024. július 22-én jelentették be, hogy a francia Olympique Marseille a szezon végéig kölcsön vette.A TOTTENHAM DÁN KÖZÉPPÁLYÁSÁVAL ERŐSÍTETT A MARSEILLE – HIVATALOS

A válogatottban Højbjerg Dániában született dán apától és francia anyától. 2014. májusában hívták meg először a keretbe, a Magyarország és Svédország elleni barátságos mérkőzésekre. Utóbbi csapat ellen debütált, kezdőként végigjátszotta az 1–0-s hazai találkozót. Szeptember 7-én szerezte első találatát, Örményország elleni 2–1-es hazai találkozón, a 2016-os Európa bajnokság selejtezőkörében.

Statisztika 2022. január 24-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokság KupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBayern München II2012–13Regionalliga Bayern308————3082013–14144———00144Összesen4412———004412Bayern München2012–13Bundesliga2000—0000202013–147020—0000902014–158010—30101302015–160010—00—10Összesen17040—3010250FC Augsburg (kölcsön)2014–15Bundesliga16200———162Összesen16200———162Schalke 04 (kölcsön)2015–16Bundesliga23010—60—300Összesen23010—60—300Southampton2016–17Premier League220205060—350 2017–182305100——2812018–193140020——3342019–203302030——380Összesen10949110060—1345Tottenham Hotspur2020–21Premier League382204090—5322021–22192005051—293Összesen574209014100825Karrier összesen266221611902911033124

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól20145120158020168020182020191022020502021141202211120231022024134202570202640Összesen9711

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2014. szeptember 7. Parken Stadion, Koppenhága, Dánia 1–1 2–1 2016-os EB-selejtező 2 2019. március 21. Fadil Vokrri Stadion, Pristina, Koszovó 2–2 2–2 Barátságos mérkőzés 3 2019. június 7. Parken Stadion, Koppenhága, Dánia 1–0 1–1 2020-as EB-selejtező 4 2021. március 31. Ernst Happel Stadion, Bécs, Ausztria 3–0 4–0 2022-es VB-selejtező 5 2022. június 6. 1–0 2–1 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája (A liga)

Sikerei, díjai Bayern München Német bajnok (2): 2012–13, 2013–14 Német kupa-győztes (2): 2012–13, 2013–14 UEFA-bajnokok ligája-győztes (1): 2012–13 FIFA-klubvilágbajnokság-győztes (1): 2013

Jegyzetek

Források

További információk

Pierre-Emile Højbjerg adatlapja a Tottenham Hotspur FC hivatalos weboldalán

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Dán labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az FC Bayern München II labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:Az FC Augsburg labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Southampton labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek