thumb|Észak-Korea címere thumb|Koreai Munkapárt propaganda hirdetése thumb|Vonszan,Szongdovon Hotel homlokzatán lévő plakát thumb|Propaganda plakát Keszongban thumb|Boldog dolgozó, középső kaszthoz tartozó nők - kultúrpropaganda Észak-Korea az egyik aláírója a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. Ennek ellenére panasszal élt az ENSZ,United Nations Human Rights Council: The Situation of Human Rights in the DPRK, 24. Februar 2009 (PDF; 100 kB) az Európai ParlamentEntschließung des Europäischen Parlaments zu Nordkorea, 15. Juni 2006 és számos emberi jogi szervezet az országban tapasztalt emberi jogok tömeges megsértése miatt.
2003 áprilisában az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága Genfben megtartott ülésén első ízben, majd többször is elmarasztalta Észak-Koreát az emberi jogok súlyos, rendszeres és széles körű megsértése miatt.
Az ENSZ 2014. február 17-én tette közzé az észak-koreai emberi jogsértéseket vizsgáló jelentését, amit azonban az ország visszautasított.
Az Emberi Jogokért Észak-Koreában elnevezésű washingtoni székhelyű szervezet "Észak-Korea rejtett gulágjai" című 2013-as jelentése részletesen mutatja be az emberi jogok megsértését a börtöntáborokban.
Nemzetközi összevetésben, mint a sajtószabadság, a mozgás szabadsága terén Észak-Korea következetesen az utolsó helyezést foglalja el. Az Amnesty International azon országok közé sorolja, mint "rezsimeket, amelyek megsértik az emberek alapvető egyetemes jogait".
Az emberi jogok helyzetéről kevés információs forrás áll rendelkezésre, mivel Észak-Korea az egyéni turizmus elől elzárt, csak szervezett csoportok kereshetik fel, az állami propaganda pedig a valósnál jobb körülményekről ad tájékoztatást. Hiteles forrásoknak a sikeres szökési kísérleteket követően született vallomások, beszámolók, kiszivárgott információk, beépített személyek által készített titkos videofelvételek, valamint a fényképek és a műhold felvételek tekinthetők.
Történelmi - politikai háttér Az okok között a jelenlegi politikai rendszert és annak létrejöttét mozgató történelmi események láncolatát egyben és összességében kell vizsgálni. A korábban csak "Remete királyságnak" nevezett országban nagy hagyománya van az elzárkózó, önálló utas politikának. A koreai elit a rendszeres japán és kínai támadások össztüzében elzárkózást hirdetett meg. A japán megszállást követően az ENSZ határozata alapján Koreát a 38. északi szélességi fok mentén kettéosztották egy szovjet és egy amerikai megszállási zónára. 1945 augusztusában szovjet fennhatóságú ideiglenes kormányzatot hoztak létre Phenjanban, amely a szovjetbarát Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1948-as megalapításáig állt fenn. Észak-Korea vezetője Kim Ir Szen lett. Északon a Szovjetunió és Sztálin iránymutatása, a Sztálinizmus jelentette a hatalmi rendszer alapját. A japán uralom végével Észak-Korea lakói továbbra sem gyakorolhatták a polgári és politikai jogokat. A személyi kultuszra épülő rendszert, a szovjet modellt vette alapul, melyhez Moszkva tanácsadókat küldött. Őket az 1950-es években az észak-koreai belügyminisztérium alkalmazta. Az 1950-es években, Kim Ir Szen küzdeni kezdett az állítólagos ellenségeivel szemben, hogy a változó állású háborúban megerősíthesse helyzetét a pártban. Ekkortól jelent meg gyanús, ellenséges emberek felkutatása, a lakosság elnyomása. A folyamatokra jelentős hatást gyakorolt a szövetséges USA-val és Dél-Koreával szembeni konfliktus, amely végül a koreai háborúban teljesedett ki. Az észak-koreai társadalom militarizálódott és folyamatos éberséget követelt az állítólagos nyugati ügynökök kiszűrésére. A Kim Ir Szen és fia, Kim Dzsongil vezetőkkel szembeni kémkedés vádja gyakran szolgált ürügyként a politikai ellenfelek eltávolítására. Az ország vezetése ügyesen manőverezett, hogy elkerülje a keleti blokkra jellemző korabeli szovjet és kínai befolyást. Fontos volt ugyanakkor, hogy szakítottak a sztálinizmussal és egy új típusú személyi kultuszra épített totalitárius rendszert hoztak létre. Ez az emberi jogok elnyomásán alapul, és a hadseregre épült államgépezet működteti a gazdasági nehézségek ellenére. A teljes hatalmi és politikai, ideológiai elszigeteltség következtében az országot elkerülte az 1989-ben lezajlott világméretű rendszerváltási hullám. Egyes 2011-ben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentések alapján úgy tűnt, hogy egyetlen szövetségese - Kína - is egyre inkább kihátrál az észak-koreai vezetés mögül és Észak-Koreát, "romlott gyermekként" nevesíti. Az elnyomó rendszer alapja Kim Ir Szen halála után a dzsucse és a dzsucse-ideológia, mint politikai rendszer és terrorvallás lett.
Az emberi jogok megsértése Állami diszkrimináció és a politikailag megbízhatatlan polgárok helyzete Az észak-koreai társadalom három rétegű kasztrendszerre osztható: A legfelső osztályt a jószívű erők, a pártkáderek, a hatalommal nyerészkedők (korrupt hivatalnokok), a feketegazdaság üzletemberei, az állami vállalatok vezetése, valamint családjaik alkotják. Az elitbe tartoznak még a japán és a koreai háború veteránjai, illetve az áldozatok családjai.Mészáros R. Tamás - De miért nem halt még mindenki éhen Észak-Koreában? (Index.hu, 2016.05.21.) A középső réteget alkotják a semleges erők, a hétköznapok emberei. Akik önellátóan dolgoznak és gondoskodnak a mindennapi életükről. A társadalmi ranglétra legalján az ellenséges elemek találhatók. közéjük tartoznak a disszidálók családtagjai, a korábbi korszak meghatározó vállalkozói és miniszterei, a japán gyarmati kor alkalmazottai, (a korábbi) foglyok és családtagjaik, valamint azok a párttagok, akik ellenzik Kim Ir Szen és családjának hatalmát vagy a rendszer működését kritizálják, bírálják. Az ebben nyomorgó tömeg létszámát 200 000-re teszik. Évente a halálozás mértéke - az emberjogi szervezetek szerint - mintegy 10 000 főre tehető. A legalacsonyabb osztályt már korábban korlátozták. Már az 1950-es években rendelkezés született arra, hogy ezen személyek a nagyobb városokban, az államhatár közelében és a partvidékek mentén nem tartózkodhatnak. Kiszivárgott információk szerint ez a csoport nem részesülhet az élelmiszer-jegyekben és egyéb juttatásokban. Az élelmiszerhiány erősödésének következtében a csoporthoz tartozók ellátása drasztikusan romlott az 1990-es években.
A szólásszabadság korlátozása A személyi kultusz a két korábbi vezető, Kim Ir Szen, Kim Dzsongil és a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun feltétlen tiszteletét jelenti. Már a vezérek arcképének gondatlan kezelése is büntetőjogi következményeket von maga után ugyanúgy, mint bármilyen kritikus véleménynyilvánítás, esetleg a Koreai Munkapárt irányításának megkérdőjelezése.
Az információ szabadságának korlátozása Tájékozódásra a lakosság nem használhat mást, mint az észak-koreai állami média csatornáit, amely természetes módon az állami propaganda legfőbb eszköze. 2013. november 3-án többek között 80 embert végeztek ki a dél-koreai televízió adásának nézéséért összesen hét észak-koreai városban. Észak-Koreában súlyos bűncselekménynek számít a rezsim által nem engedélyezett külföldi - elsősorban a kapitalista Dél-Koreából származó - filmek nézése. Ugyanakkor jelentések szerint a hatóságok drákói szigora ellenére egyre több külföldi mozgóképet és zenét csempésznek be az elzárkózó kommunista országba DVD-ken, memóriakártyákon és más adathordozó eszközökön. Állítólag egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongótáborral bír Észak-Koreában. Hasonlóan súlyos bűncselekmény a pornográfia terjesztése, amelynek vádjával 2013-as jelentések szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető volt barátnőjét is kivégezték, ám ez, mint később kiderült, hamis információ volt.
Az országban a vezetékes telefon is kiváltságnak számít, többnyire az állami hivatalnokok igényelhetik.
Néhány éve még súlyos bűncselekmény volt a mobil internet. 2004-től egészen 2008-ig betiltották a mobiltelefonokat, mert állítólag az országot vezető diktátort, Kim Dzsong Il-t szállító vonat ellen egy mobiltelefonnal távvezérelt bombával hajtottak végre sikertelen merényletet. Ezután akit rajtakaptak azon, hogy illegálisan használ mobiltelefont - általában Kínából átcsempészett, csak a két ország határa közelében használható mobilokkal próbálkoztak -, akár munkatáborba is küldhették. Az azóta eltelt néhány évben az ország mobiltelefon-piacán robbanásszerű növekedés ment végbe. 2009-ben kevesebb mint hetvenezer ember használt ilyen készüléket, 2012-re az egymilliomodik felhasználó készüléke is felcsatlakozott a nagyjából 24 milliós népességű országból.
Egy a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó kiküldetésben lévő tanácsadó tudomása szerint a legtöbben a fővárosban használnak mobiltelefont. Az ország gazdasági elitje ugyanis Phenjan-ban él, ahol a húsz és ötven év közötti korú lakosok hatvan százalékának van mobiltelefonja. A korábban borsos összegekbe kerülő készülékek ára és a percdíjak csökkentek: bár a mobil még mindig nem kifejezetten olcsó. A beszámolók szerint már nemcsak tehetős üzletemberek, hanem a fővárosi kávézókban dolgozó pincérnők is rendelkeznek saját rádiótelefonnal. Rajtuk hívást persze csak belföldre lehet lebonyolítani. A harmadik generációs hálózat 94 százalékos lakossági lefedettséggel bír. Észak-Korea az elszigeteltsége következtében az egyik legtitokzatosabb és legfelfedezetlenebb ország a külföldi média számára. A hatóságok nem adnak sajtó vízumot. A kulturális és sporteseményeken, a külföldi vezetők hivatalos látogatásai során a riportereket folyamatosan követik és megfigyelik. A hatóság tisztviselői éberen ügyelnek rá, hogy megakadályozzanak mindennemű kapcsolatfelvételt a helyi lakossággal.
Vallásszabadság korlátozása Az országban a 2010-ben módosított alkotmány 68. paragrafusa szerint hivatalosan továbbra is vallásszabadság van. Ugyanezen paragrafus szerint senki sem használhatja a vallást idegen hatalom céljaira vagy az állam, illetve a társadalmi rend kárára. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma Észak-Koreát a világ vallásszabadság szempontjából különösen aggasztó helyzetű 8 országa közé sorolja. A Nemzetközi Vallásszabadság Bizottság 2013-as jelentése szerint a kormány szigorúan ellenőriz minden vallási tevékenységet és a Kim családot dicsőítő, vallásos jellegű szélsőséges személyi kultuszt tart fenn. Minden más vallást a dzsucse ideológia vetélytársának tekintenek. A nem engedélyezett vallási tevékenységet tiltják, a jóváhagyottat felügyelet alatt tartják.
1988-ban az állam országos szervezeteket hozott létre a buddhisták, a cshondoisták, a protestánsok és a katolikusok számára. Ezek azonban csak a nemzetközi nyomás enyhítését célozzák. A buddhista szentélyeket a kulturális örökség részeként tartják fenn, vallási tevékenység nélkül. Bizonyos buddhista szertartások engedélyezettek. Phenjanban az 1990-es évek óta egy katolikus, két protestáns és egy orosz ortodox templom épült, ezek viszont kontroll alatt állnak. Lényegében a külföldi vallásos segélyszervezetek és a látogatók felé szolgálnak kirakatként. Az utóbbi az országban élő orosz közösséget szolgálja. Az országban katolikus papság nincsen jelen. A titkos protestáns vallási életben, illetve a jövendőmondásban részt vevőkre bebörtönzés, kínzás és kivégzés vár. Ezreket tartanak fogva hitükért a büntető kényszermunkatáborokban. Az állam tart a vallásosság Kínából való beszivárgásától, ezért az onnan visszatelepülőket részletesen kivallatják, a rendőrség és a nemzetbiztonság emberei beépülnek kínai protestáns közösségekbe, sőt ál-összejöveteleket is szerveznek, hogy lebuktassák a hívőket. A nyílt elnyomás ellenére növekszik a föld alatti vallási tevékenység.