Urbánszki László (Alberttelep, 1954. augusztus 7. – 2021. december 6. ) magyar faműves, író.
Élete 1954-ben született Alberttelepen egy bányászcsalád második gyermekeként.
Kazincbarcikán a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. Sokat köszön irodalomtanárának (és osztályfőnökének) Hunyady Józsefnének , akinek jókora része volt abban, hogy Urbánszki László olvasásszeretete irodalomírássá nemesedett.
Tíz évet hajózott a Dunán, közben hajózó üzemmérnöki diplomát szerzett. 1985-től vállalkozó (batikoló, faműves, író).
Kisiskolás korától olvasott szenvedélyesen, de az írással csak 2008-tól kezdett el komolyabban foglalkozni a Karcolat Műhelyben, akkor még De Profundis Clamavi írói néven.
2010 elején jelent meg először nyomtatásban, azóta több, mint harminc novellája, elbeszélése került kiadásra különféle kiadványokban. 2011-ben Bíró Szabolcs és a Historium Kiadó támogatásával jelent meg első önálló kötete.
2014 és 2017 között a Gold Book Kiadó jelentette meg a műveit (hat kötet). 2017-ben a Helikon Kiadóval kötött szerződést (négy kötet). 2019-ben a Metropolis Media jelentetett meg két regényt, 2019-ben a Zrínyi, a Főnix Astra és a Lazi kiadók is szerződést kötöttek vele, és 2020 elején három regényét kívánják megjelentetni.
Elkötelezett író, céljait így fogalmazza meg: „az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha, ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös.”
Közel állt a természethez, élete során volt dunai hajós és batikoló, faműves. Tatárszentgyörgy közelében élt, egy erdei tanyán három gyermekével.
Művei Odakint, a pusztában. Történetek a középkor mélyéről – elbeszélésekAz íj, Odakint, a pusztában, A vacsora, Szilaj legények, A fogadó, Apródélet, Az íjász, Egymásra utalva, Tűzben égsz majd, Boszorkány volt (Historium Kiadó, Dunaszerdahely, 2011) Nyugat őrei – antológia,Három novellája jelent meg a kötetben: A sár szülötte, A vödör, Sohasem fogja látni… szerzőtársak: Nagy Attila – Marcellus Mihály – Bíró Szabolcs (Historium Kiadó, Dunaszerdahely, 2012) Nemtelen nemesek (Historium Kiadó, Dunaszerdahely, 2013) Nemtelen nemesek. Magyar vadnyugat sorozat 1. (átdolgozott új kiadás) (Historycum, Budapest, 2018) Karacs. Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai (Zrínyi Kiadó, 2020) A nyughatatlan. Egy lusta kiskamasz kalandjai a zord világban (Főnix Könyvműhely, 2020) Munkát keresek! Szex kizárva! – kisregény és elbeszélések (URBIS Könyvkiadó, 2021)
Anno Domini sorozat Vérszagra gyűl. Anno Domini 1241 (Gold Book Kiadó, 2014) Fegyver csörög. Anno Domini 1242 (Gold Book Kiadó, 2014) A lándzsa nemesei. Anno Domini 1242 (Gold Book Kiadó, 2015) A dalmát háború. Anno Domini 1243 (Gold Book Kiadó, 2015 október) Az Arany Horda árnyékában. Anno Domini 1245 (Gold Book, Debrecen, 2016) A nyugat ura. Anno domini 1246 (Gold Book Kiadó, 2016)
A magyarok nyilaitól sorozat
Ördögfattyú. A magyarok nyilaitól... 1 (Helikon Kiadó, 2017) A felderítő. A magyarok nyilaitól... 2 (Helikon Kiadó, 2017) Ördöglovas. A magyarok nyilaitól... 3 (Helikon Kiadó, 2018) A nemzetségfő. A magyarok nyilaitól... 4 (Helikon Kiadó, 2018)
A vége után sorozat Sápadtak (Metropolis Media, 2019) Újvérűek (Metropolis Media, 2019)
Honfoglalás sorozat
Vérszerződés (Lazi Könyvkiadó 2020) ISBN 9789632674698 Régi-Új hazában (Lazi Könyvkiadó 2020) Árpád és Kurszán (Lazi Könyvkiadó 2021) A megérkezés (Lazi Könyvkiadó 2021) ISBN 9789632675374
E-könyv Nyugat őrei antológia – A sár szülötte, A vödör, Sohasem fogja látni… (2012 február) Apokrif történelmi antológia – Éhség (elbeszélés) (2012 december) Jordan ébredése sci-fi antológia – Nyugat vége, Lehet vad az ember sci-fi-történelmi elbeszélések (2013 január) Amíg felkel a nap antológia – Nyugat vége Sorsok és évszázadok antológia – Odalent született (Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2014)
Antológiában, novelláskötetben Ígéretek 2 – A kocsmában (novella), (2010) Vándorok – CsöviFater (elbeszélés), (2010) Héttorony Antológia – Az íj (elbeszélés), (2010) Ígéretek 3 – Félúton (novella), (2010) Jelenkor üzenete – Odakint, a pusztában (elbeszélés), (2010) Oltár, kard, legenda – A puszták vadjai (Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2015) Mítoszok és legendák – Angyalarcú (Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2016) Oratores, Bellatores, Laboratores – Tímár fia (Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2017) Száznevű város – Íjász (SpiritArt, Budapest, 2017) Évszázadok ösvényein – A viadal (Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2018) A jádekoponyák szigeteA jádekoponyák szigete Moly.hu – Friss levegő (Metropolis Media, Budapest, 2019) A történettudomány és a történelmi regény – IV. Béla hamis megítélése a történelemoktatásban (Historycum, Budapest, 2019) Galaktika 353 – Más volt (Metropolis Media, Budapest, 2019) Harcosok, vértanúk, boszorkányok – Fogadó a visongó disznóhoz (Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2019) Átok, bosszú, erény – Gizella és a vadkan (Történelmiregény-írók Társasága Budapest 2021)
Magazinokban, folyóiratokban Holnap Magazin Az íjász (2010. 10.) A rém (2010. 11.) Odakinn, a pusztában 1. rész (2010. 12.) Odakinn, a pusztában 2. rész (2011. 01.) Kis LANT Irodalmi FolyóiratKis LANT (2011/1. - 83. szám) - Országos Széchényi KönyvtárKis LANT (2011/2. - 84. szám) - Országos Széchényi Könyvtár Egymásra utalva (2011. 01.) Kívül hamu (2011. 02.) Képes Ifjúság – A vacsora (2010. 12.) Meztelen Ügynök Sórakoztató Irodalmi Magazin Tűzben égsz majd, Az íjász (01. szám) A vödör (02. szám) Nyugat vége (03. szám)
Online megjelenések Penna Irodalmi Magazin (21 alkalommal) Napiász Online oldal (40) Napiász Online/Korzó (16 alkalommal)
Díjai, elismerései Monolit-díj – Közönségdíj (2020, a novella kategória éve) – Friss levegő (A jádekoponyák szigete – Metropolis Media)Monlit-díj – Az Avana Egyesület sci-fi irodalmi díja
Jegyzetek
Források
További információk
Montázsmagazin: Urbánszki László író-faműves 2016. július 15. Puliwood:„Ha kiéltem magam, bármi előfordulhat” – Interjú Urbánszki László íróval 2017. március 16. Libellum: Soron kívül: Interjú Urbánszki László íróval 2017. június 10. Kulturpara: Cél az Új Föld meghódítása 2019. november 20.
Kategória:1954-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar történelmiregény-írók