Ez a szócikk a Liverpool FC 2014–2015-ös szezonjáról szól, mely a 123. a csapat fennállása óta, sorozatban 52. az angol első osztályban. A szezon 2014. július 16-án kezdődött a Brøndby IF ellen Dániában (2–1), és a Stoke City FC elleni bajnoki mérkőzéssel fejeződött be (1–6).
A Premier League-ben 18 győzelemmel, 8 döntetlennel és 12 vereséggel a 6. helyen zártak (62 pont, gólkülönbség: 52–48=+4), 2 ponttal lemaradva a londoni Tottenham Hotspur FC-től, és 2 ponttal megelőzve a Southampton FC-t. Ezzel a helyezéssel a 2015–16-os szezonban az Európa-liga csoportkörébe kerültek (a 3. selejtezőkör helyett, ugyanis az előttük végző Arsenal FC nyerte meg az FA-kupát).
Az FA-kupa küzdelmeibe a harmadik körben kapcsolódott be a Liverpool FC a negyedosztályú AFC Wimbledon ellen. Az 1–2-es idegenbeli siker után a negyedik fordulóban a másodosztályú Bolton Wanderers FC ellen mérkőztek meg, a döntetlenre végződött meccset (0–0) a kupa szabályainak megfelelően újrajátszották, ez 1–2-es győzelem lett a Liverpool szempontjából, így az ötödik körbe jutottak. Ebben a fordulóban a londoni Crystal Palace FC otthonában értek el 1–2-es sikert, következő ellenfelük pedig a Blackburn Rovers FC lett a 6. körben (negyeddöntő). A liverpooli 0–0 után egy hónappal később játszották újra a párharcot, ahol a Liverpool 0–1-re győzött és ezzel bekerült az elődöntőbe. A Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen alulmaradtak az Aston Villa FC-vel szemben (1–2), így a birminghami csapat jutott az FA-kupa döntőjébe.
Az angol ligakupában ebben a szezonban a harmadik körben játszottak először 2014. szeptember 23-án a másodosztályú Middlesbrough FC ellen (hosszabbítás után 2–2, majd tizenegyesekkel 14–13). A negyedik körben a walesi Swansea City AFC volt az ellenfél (2–1), a negyeddöntőben pedig az AFC Bournemouth (1–3). A kétmérkőzéses elődöntőt a Chelsea FC ellen vívták: a liverpooli mérkőzés 1–1 lett, majd a londoni visszavágón a rendes játékidő 0–0-ra végződött. A Ligakupa szabályainak megfelelően hosszabbítás következett, melyben a Chelsea megszerezte a találkozó egyetlen, győztes gólját, ezzel a Liverpool nem jutott be a Wembley Stadionban rendezett döntőbe.
A csapat az előző, 2013–14-es szezonban a 2. helyen végzett a bajnokságban, így 5 év elteltével ismét bejutott a Bajnokok Ligájába, a csoportkörbe. "A Vörösök" a B csoportba kerültek a spanyol bajnoki 3. és BL-címvédő Real Madrid CF, a svájci bajnok FC Basel és a bolgár bajnok PFK Ludogorec Razgrad társaságában. A találkozókat szeptember 16. és december 9. között játszották, s az angol csapat végül csak a harmadik helyen végzett ebben a kvartettben, így az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytathatták európai kupaszereplésüket. Az Európa-ligában a török Beşiktaş JK ellen otthon 1–0-ra nyertek, majd a visszavágón Isztambulban 1–0-ra kikaptak. Hosszabbítás után, tizenegyes-párbajban (4–5) a Liverpool elveszítette a párharcot, így nem jutott a legjobb 16 csapat közé.
Mezek
Játékosok Felnőtt keret A feltüntetett játékosok szerepeltek a keretben a szezon első (2014.08.17.) és utolsó (2015.05.24.) tétmérkőzése között. A dőlt betűvel jelölt játékosokat nevezték tétmérkőzésre, a félkövérrel jelöltek pedig pályára is léptek ilyen találkozókon. Azon labdarúgók, akik csak a "Kölcsönbe adott játékosok" között vannak felsorolva, azok kölcsönszerződéses átigazolása a fenti két dátumon kívül került hivatalos bejelentésre.
Kölcsönbe adott játékosok
Átigazolások Távozók Dátum Játékos Nemzetiség Poszt Hova Átigazolási összeg 2014.07.11. Luis Suárez uruguayi csatár FC Barcelona £ 75 000 000 2014.08.06. Conor Coady angol védekező középpályás Huddersfield Town FC £ 500 000 2014.08.08. José Manuel ReinaReina joins Bayern Munich - Liverpool FC spanyolkapus FC Bayern München £ 2 000 000 2014.08.14. Martin Kelly angol jobbhátvéd Crystal Palace FC £ 1 500 000 2014.08.27. Kristoffer Peterson svéd csatár FC Utrecht 2014.08.28. Jack RobinsonDefender completes QPR switch - Liverpool FC angol hátvéd Queens Park Rangers FC £ 1 000 000 2014.08.30. Daniel Agger dán középhátvéd Brøndby IF £ 3 000 000 2014.09.01. Adorján Krisztián magyar támadó Novara Calcio 2015.01.17. Suso spanyol támadó középpályás AC Milan
Távozó játékosok után kapott összeg: kb. £ 83 000 000 10px
Érkezők Dátum Játékos Nemzetiség Poszt Honnan Átigazolási összeg 2014.06.02. Rickie Lambert angol csatár Southampton FC £ 4 500 000 2014.07.01. Adam Lallana angol balszélső középpályás Southampton FC £ 25 000 000 2014.07.03. Emre Can német középpályás Bayer 04 Leverkusen £ 9 750 000 2014.07.15. Lazar MarkovićReds complete Markovic deal - Liverpool FC szerb szélső középpályás SL Benfica £ 19 800 000 2014.07.27. Dejan Lovren horvát középső hátvéd Southampton FC £ 20 000 000 2014.07.29. Divock OrigiReds complete Origi deal - Liverpool FC belga csatár Lille OSC £ 9 800 000 2014.08.16. Alberto Moreno spanyol hátvéd Sevilla FC £ 12 000 000 2014.08.25. Mario BalotelliReds complete Balotelli deal - Liverpool FC olasz csatár AC Milan £ 16 000 000
Érkező játékosok után fizetett összeg: £ 116 850 000 10px Összes átigazolás utáni mérleg: kb. £ 33 850 000 10px
Mérkőzések Barátságos találkozók Felkészülési mérkőzések ElőszezonFelállás: B. Jones (Ward ), Kelly (Wisdom ), Ilori (Stewart (L. Jones )), Agger (Škrtel ), Smith (Flanagan ), Teixeira (Phillips ), Lucas (Allen ), Rossiter (Coady ), Coutinho (Adorján ), Borini (Peterson ), Suso (Ibe ). Fel nem használt cserék: –.
Felállás: B. Jones, Wisdom (Coates ), Škrtel (L. Jones ), Kelly (Robinson (José Enrique )), Flanagan (Stewart ), Allen (Rossiter ), Lucas (Coady ), Borini (Peterson ), Can (Ibe ), Coutinho (Adorján (Phillips )), Lambert (Suso ). Fel nem használt cserék: Ward, Smith.
Az Egyesült Államok-beli felkészülési turné kerete: Agger, Allen, Borini, Can, Coady, Coates, Coutinho, Flanagan, Gerrard, Henderson, Ibe, Ilori, Johnson, B. Jones, José Enrique, Kelly, Lallana, Lambert, Lucas, Marković, Mignolet, Phillips, Reina, Robinson, Sakho, Škrtel, Sterling, Sturridge, Suso, Teixeira, Touré, Ward, Wisdom.
Felállás: B. Jones, José Enrique (Robinson ), Coates (Agger ), Škrtel, Kelly (Coady ), Coutinho (Phillips ), Allen (Henderson ), Lucas, Ibe (Suso ), Borini (Can ), Lambert (Peterson ). Fel nem használt cserék: Ward.
Felállás: B. Jones, José Enrique (Robinson ), Touré (Coates ), Škrtel, Johnson (Kelly ), Henderson, Can (Allen ), Gerrard (Lucas ), Sterling (Ibe ), Marković (Coutinho ), Sturridge (Lambert ). Fel nem használt cserék: Ward, Coady, Peterson.
Felállás: B. Jones (Mignolet ), José Enrique (Robinson ), Coates (Sakho ), Touré, Kelly (Johnson ), Coutinho, Allen (Can ), Gerrard (Lucas ), Henderson, Sturridge, Lambert (Sterling ). Fel nem használt cserék: Ward, Suso, Ibe, Coady, Peterson.
Felállás: Mignolet, Robinson (José Enrique ), Coates (Sakho ), Touré (Škrtel ), Kelly (Johnson ), Ibe (Can ), Allen (Coutinho ), Lucas (Gerrard ), Henderson (Coady ), Sterling (Suso ), Lambert (Peterson ). Fel nem használt cserék: B. Jones.
Felállás: Mignolet, Johnson, Sakho (Touré ), Škrtel, Kelly, Sterling, Coutinho (Peterson ), Allen (Can ), Gerrard (Lucas ), Henderson, Lambert (Ibe ). Fel nem használt cserék: B. Jones, Coates, Robinson, Phillips, Suso, Coady.
Felállás: Mignolet, Johnson (José Enrique ), Lovren, Škrtel, Manquillo (Kelly ), Sterling, Coutinho (Ibe ), Can (Lucas ), Gerrard, Henderson, Sturridge (Lambert ). Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Sakho, Coates, Allen, Suso.
Bajnokság Premier League Augusztus (1–3. forduló)Felállás: Mignolet, Johnson, Lovren, Škrtel, Manquillo , Coutinho (Lambert ), Lucas (Allen ), Gerrard, Henderson, Sterling, Sturridge. Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Sakho, Can, Ibe.
Felállás: Mignolet, Johnson, Lovren, Škrtel, Moreno, Coutinho (Marković ), Allen (Can ), Gerrard, Henderson, Sterling (Lambert ), Sturridge. Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Sakho, Manquillo.
Felállás: Mignolet, Moreno , Sakho, Lovren, Škrtel, Manquillo , Sterling (José Enrique ), Allen (Can ), Gerrard, Henderson, Balotelli (Marković ), Sturridge. Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Coutinho, Lambert. Szeptember (4–6. forduló)Felállás: Mignolet, Moreno , Sakho, Lovren, Manquillo, Lallana (Sterling ), Coutinho, Gerrard, Henderson, Marković (Borini ), Balotelli (Lambert ). Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, José Enrique, Lucas.
Felállás: Mignolet, Moreno, Lovren, Škrtel, Manquillo (Sakho ), Sterling, Lucas (Lallana ), Gerrard, Henderson, Borini (Lambert ), Balotelli . Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, José Enrique, Marković.
Felállás: Mignolet, Moreno , Lovren, Škrtel, Manquillo, Sterling, Lallana, Gerrard , Henderson, Marković (Coutinho ), Balotelli (Lambert ). Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, José Enrique, Lucas, Suso. Október (7–9. forduló)Felállás: Mignolet, Moreno, Lovren, Škrtel , Manquillo (Johnson ), Coutinho (Lucas ), Lallana, Gerrard , Henderson, Sterling, Lambert (Balotelli ). Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Marković, Borini.
Felállás: Mignolet, José Enrique, Lovren, Škrtel , Johnson , Can (Allen ), Lallana (Coutinho ), Gerrard, Henderson, Sterling (Touré ), Balotelli. Fel nem használt cserék: B. Jones, Manquillo, Marković, Lambert.
Felállás: Mignolet, Moreno, Lovren, Škrtel, Manquillo, Lallana (Lambert ), Can (Henderson ), Gerrard, Allen (Coutinho ), Sterling , Balotelli . Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Johnson, Marković. November (10–13. forduló)Felállás: Mignolet, Moreno, Lovren , Škrtel , Johnson, Henderson , Allen (Borini ), Coutinho (Lambert ), Gerrard, Sterling, Balotelli. Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Manquillo, Can, Lallana.
Felállás: Mignolet, Moreno, Lovren, Škrtel, Johnson, Sterling , Can (Allen ), Gerrard, Henderson, Coutinho (Borini ), Balotelli (Lambert ). Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Lucas, Lallana.
Felállás: Mignolet, Johnson, Lovren, Škrtel , Manquillo , Coutinho, Allen (Can ), Gerrard, Lallana (Borini ), Sterling, Lambert. Fel nem használt cserék: B. Jones, Touré, Moreno, Lucas, Marković.
Felállás: Mignolet, José Enrique, Touré, Škrtel, Johnson, Sterling, Allen, Coutinho (Lovren ), Lucas (Gerrard ), Henderson, Lambert. Fel nem használt cserék: B. Jones, Moreno, Can, Lallana, Marković. December (14–19. forduló)Felállás: Mignolet, Johnson, Touré, Škrtel, Manquillo (Moreno ), Sterling (Lovren ), Lucas, Gerrard , Henderson, Lallana (Allen ), Lambert. Fel nem használt cserék: B. Jones, Can, Coutinho, Marković.
Felállás: Mignolet, Moreno, Touré, Škrtel, Johnson, Sterling, Lucas , Coutinho (Marković ), Henderson, Lallana (Gerrard ), Lambert. Fel nem használt cserék: B. Jones, Lovren, José Enrique, Allen, Can.
Felállás: B. Jones, Moreno (Marković ), Lovren, Škrtel, Johnson (Touré ), Coutinho, Allen , Gerrard , Henderson, Lallana (Balotelli ), Sterling. Fel nem használt cserék: Mignolet, Lucas, Can, Lambert.
Felállás: B. Jones, Sakho, Škrtel, Touré (Lambert ), Marković (Borini ), Lucas, Gerrard, Henderson, Coutinho, Sterling, Lallana. Fel nem használt cserék: Mignolet, José Enrique, Moreno, Manquillo, Can.
Felállás: B. Jones (Mignolet ), Sakho, Škrtel, Touré (Can ), Marković, Lucas , Gerrard, Henderson, Coutinho (Lambert ), Sterling, Lallana. Fel nem használt cserék: Moreno, Manquillo, Ojo, Balotelli.
Felállás: Mignolet, Sakho, Škrtel , Can, Moreno, Lucas, Henderson, Lallana (Marković ), Manquillo, Coutinho (Borini ), Sterling (Balotelli ). Fel nem használt cserék: Ward, Touré, Gerrard, Lambert. Január (20–23. forduló)Felállás: Mignolet, Moreno (Lambert ), Sakho, Touré, Can, Lallana (Borini ), Lucas (Marković ), Gerrard , Henderson, Coutinho, Sterling. Fel nem használt cserék: Ward, Lovren, Manquillo, Ojo.
Felállás: Mignolet, Sakho, Škrtel, Can, Coutinho , Lucas, Gerrard (Lovren ), Henderson , Marković, Borini (Balotelli ). Fel nem használt cserék: Ward, José Enrique, Manquillo, Rossiter, Lambert.