A a dél-koreai ban található kulturális örökségek együttese, melyet 2000-ben vett fel az UNESCO a világörökségi listára. A terület öt részre osztható, összesen 52, kulturális örökségvédelem alatt álló helyszínnel, több közülük történelmi látványosságként élvez védelmet.
Története Amikor Silla i.e. 57-ben átvette az uralmat a félsziget délkeleti része felett, t választották fővárosul. A 7. században a kínai Tang-dinasztia segítségével Silla legyőzte a környező rivális koreai államokat és a félsziget nagy részét uralma alá vonta. Silla eredetileg sámánisztikus vallású társadalom volt, ahol a fővárostól délre fekvő Namszan hegy fontos spirituális szerepet töltött be. Amikor a 7. században a buddhizmus terjedni kezdett, a hegyet továbbra is szentként tisztelték. A környező területen számos templom, szentély és kolostor épült.
A Történelmi Körzet része számos palota, erődítmény, templom, kolostor, illetve a királyi sírok. Az egykori sillai és soron következő korokból származó épületek jó része a Koreát ért inváziók során elpusztult.
Részei hegyvidék A hegy környékén sámánisztikus-animista és buddhista leleteket is feltártak, összesen 122 templomot, 53 kőszobrot, 64 pagodát és 16 kőlámpást. A világörökség részeként ezek közül 36-ot regisztráltak: 11 kőfaragványt, kilenc kőszobrot, három pagodát, hét királyi sírt, két kutat, egy csoport kőoszlopot, a 6. századból származó erődöt, a tavat és a pavilont, ami a sillai uralkodó család kedvenc pihenőhelye volt. Utóbbi arról is híres, hogy alapítója, itt gyilkolta meg az utolsó előtti sillai királyt, 927-ben.
thumb|left|A pavilonból mára csak ez a vékony csatorna maradt, melyben egykoron a víz felszínén lebegő kupákban bort szolgáltak fel a Silla-korban
környéke az 1. század végétől a Silla királyság fő palotájának szerepét töltötte be. A palotakomplexum része volt az északra fekvő tó. A palotából mára szinte semmi sem maradt, a tavat az 1970-es és 80-as években helyreállították. Ugyancsak ehhez a tömbhöz tartozik a erdő, ahol a legenda szerint a kjongdzsui Kim klán alapítóját gyerekkorában megtalálták, a csillagvizsgáló, mely 9,17 méter magas és 365 gránittéglából épült, valamint a másik királyi palota, az romjai.
Halomsírok A sillai királyi család sírjainak egy része domború alakú, de félhold és tök alakúak is találhatóak. Kavicshordalékkal fedett fakoporsókat találtak itt, valamint az elhunytakkal együtt eltemetve gazdagon különféle arany-, üveg- és kerámiatárgyakat. Az egyik sírból egy nyírfakéregre festett szárnyas ló képe is előkerült.
Ebben a csoportban két egykori buddhista templom, és romjai találhatóak. Az 500-as évek közepén épült egykoron a legnagyobb koreai templom volt, m²-es alapterülettel. 645-ben egy 80 méter magas, kilenc szintes pagodával egészítették ki. Az 1238-as mongol invázióban szinte minden elpusztult, a romokat családok foglalták el, akiket végül 1976-ban telepítettek ki. A templomból megmaradt pagodát 634-ben emelték.
A erődítmény-övezet
A erődítmény részeként a erődöt a főváros védelmét ellátó erődhálózat részeként építették. Pontos építési ideje nem ismert, de a szerint 405-ben itt vertek vissza egy japán támadást, így feltételezhetően ennél korábban épült. Az erődfal részben földből, részben kőből épült, egykoron az 5 kilométert is meghaladhatta.
Jegyzetek
Kategória:Dél-Korea világörökségi helyszínei Kategória:Halomsírok