Laura Dern (Los Angeles, Kalifornia, 1967. február 10. –) Oscar-, többszörös Golden Globe-, BAFTA- és Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő, rendező, forgatókönyvíró és producer.
Bruce Dern és Diane Ladd színészek gyermekeként az 1980-as években kezdett filmezéssel foglalkozni, olyan művekkel téve szert ismertségre, mint a Maszk (1985), illetve David Lynch Kék bársony (1986) és Veszett a világ (1990) című rendezései. A Rózsa és tövis (1991) főszereplőjeként megkapta első Oscar-jelölését. Nemzetközi hírnevet Steven Spielberg 1993-as Jurassic Parkjával és annak 2001-es harmadik részével szerzett.
Az Újraszámlálás (2008) című tévéfilmmel és a Megvilágosultam (2011–2013) című televíziós sorozattal egy-egy Golden Globe-ot nyert. 2014-ben bemutatott Vadon című életrajzi drámájával második Oscar-jelölését is megkapta. A Hatalmas kis hazugságok televíziós sorozattal egy Primetime Emmy-díjat és egy újabb Golden Globe-díjat vehetett át. A Twin Peaks 2017-es harmadik évadjában ismét David Lynch rendezővel dolgozott együtt.
A 2010-es évek második felében fontosabb mellékszereplései voltak a Star Wars VIII. rész – Az utolsó jedik (2017), a Házassági történet (2019) és a Kisasszonyok (2019) című filmekben. A Házassági történet meghozta a színésznő számára első Oscar-győzelmét és egy további Golden Globe-díjat.
Élete és pályafutása
Bruce Dern színész és Diane Ladd színésznő leánya. Először hatévesen szerepelt együtt édesanyjával az Olcsó Whiskey című nagyjátékfilmben. Egy évvel később a Martin Scorsese által rendezett Alice már nem lakik itt (Alice Doesn't Live Here Anymore) filmben is feltűnt. 13 évesen kapta meg első komolyabb szerepét Adrian Lyne Foxes című filmdrámájában. Az 1980-as évektől egyre több filmben játszott, az 1990-es évek elején televíziós produkciókban is szerepelt.
Magánélete 2005 és 2013 között férje Ben Harper volt, akitől két gyermeke született.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1973 Olcsó Whiskey White Lightning Sharon Annestáblistán nem szerepel 1974 Alice már nem lakik itt Alice Doesn't Live Here Anymore fagylaltot evő lány 1980 Rókák Foxes Debbie 1982 A színpadon a Stains! Ladies and Gentlemen, The Fabulous Stains Jessica McNeil 1983 Grizzly II: The Predator Tina 1984 Tanárok Teachers Diane Warren 1985 Maszk Mask Diana Adams Sima száj Smooth Talk Connie Wyatt 1986 Kék bársony Blue Velvet Sandy Williams Létay Dóra 1988 Kísértetek nyara Haunted Summer Claire Clairmont 1989 Fat Man és Little Boy Fat Man and Little Boy Kathleen Robinson 1990 Veszett a világ Wild at Heart Lula Fortune Prókai Annamária Kovács Patrícia Industrial Symphony No. 1 (koncertfilm) összetört szívű nő 1991 Rózsa és tövis Rambling Rose Rose Györgyi Anna 1993 Jurassic Park Jurassic Park Dr. Ellie Sattler Vándor Éva Tökéletes világ A Perfect World Sally Gerber Farkasinszky Edit 1996 Ez az életem! Citizen Ruth Ruth Stoops Orosz Helga Bastard Out of Carolina narrátor (hangja) 1999 Októberi égbolt October Sky Miss Riley Nyírő Beáta 2000 Dr. T és a nők Dr. T & the Women Peggy Kiss Mari 2001 A papa és ők Daddy and Them Ruby Montgomery Jurassic Park III. Jurassic Park III Dr. Ellie Sattler Spilák Klára Focus Gertrude 'Gert' Hart Nevem Sam I Am Sam Randy Carpenter Götz Anna Novocaine Novocaine Jean Noble Götz Anna 2002 Goose (rövidfilm) narrátor (hangja) 2004 Se barátság, se szerelem (Már nem lakunk itt) We Don't Live Here Anymore Terry Linden Farkasinszky Edit Kisfalvi Krisztina 2005 Hepiendek Happy Endings Pam Ferris Fehér Anna A szlogengyáros családanya The Prize Winner of Defiance, Ohio Dortha Schaefer Mohácsi Nóra 2006 Gyilkos szerelem Lonely Hearts Rene Fodie Farkasinszky Edit Inland Empiretársproducer Inland Empire Nikki Grace / Susan Blue Spilák Klára 2007 Kutya éve Year of the Dog Bret 2008 The Monday Before Thanksgiving (rövidfilm) Theresa 2009 Halálos gyengédség Tenderness Teresa néni Bertalan Ágnes 2010 Everything Must Go Delilah Utódomra ütök Little Fockers Prudence Simmons Götz Anna 2011 Fight for Your Right Revisited (rövidfilm) vásárló a kávézóban 2012 The Master The Master Helen Sullivan Farkasinszky Edit 2013 Jay-Z: Made in America (dokumentumfilm) önmaga 2014 Csillagainkban a hiba The Fault in Our Stars Frannie Lancaster Fehér Anna Csapatjáték When the Game Stands Tall Beverly Ladouceur Spilák Klára 2014 Vadon Wild Bobbi Lambrecht Götz Anna 99 Otthon 99 Homes Lynn Nash 2015 Bátrak városa Bravetown Annie Farkasinszky Edit 2016 Egyes nők Certain Women Laura Wells Fehér Anna Az alapító The Founder Ethel Kroc Farkasinszky Edit 2017 Wilson Wilson Pippi Pokorny Lia The Black Ghiandola (rövidfilm) doktor The Good Time Girls (rövidfilm) Clementine Kicsinyítés Downsizing Laura Lonowski Farkasinszky Edit Star Wars: Az utolsó jedik Star Wars: The Last Jedi Amilyn Holdo admirális Csere Ágnes 2018 A történet The Tale Jennifer Fox Bertalan Ágnes Tűzkeresztség Trial by Fire Elizabeth Gilbert Spilák Klára JT LeRoy Laura Albert 2019 Dermesztő hajsza Cold Pursuit Grace Coxman Bertalan Ágnes Házassági történet Marriage Story Nora Fanshaw Kisasszonyok Little Women Marmee March Götz Anna 2022 Jurassic World: Világuralom Jurassic World: Dominion Dr. Ellie Sattler Spilák Klára A fiú sorsa The Son Kate Vándor Éva 2023 Ozi: Voice of the Forest Ozi anyja (hangja) 2024 Magányos szívek menedéke Lonely Planet Katherine Loewe Farkasinszky Edit 2025 Rajtakapva Caught Stealing Hank anyja Spilák Klára Jay Kelly Jay Kelly Liz Spilák Klárafilm végén feltüntetett stáblista alapján Működik ez? Is This Thing On? Tess Novak
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1980 Insight Amy 1 epizód 1981 Shannon 1 epizód 1983 Happy Endings Audrey Constantine tévéfilm 1984 The Three Wishes of Billy Grier Crissy tévéfilm 1989 Nightmare Classics Rebecca 1 epizód 1992 Afterburn Janet Harduvel tévéfilm 1993 Fallen Angels Annie Ainsley 1 epizód 1995 Frasier – A dumagép Frasier June (hangja) 1 epizód A sötét szárnyak suhogása Down Came a Blackbird Helen McNulty tévéfilm (vezető producer) 1996 The Siege at Ruby Ridge Vicki Weaver tévéfilm 1997 Ellen Susan 2 epizód 1998 The Larry Sanders Show önmaga 1 epizód Egy gyermek kálváriája The Baby Dance Wanda LeFauve tévéfilm 2001 Bocsássátok meg bűneimet! Within These Walls Pauline Quinn nővér tévéfilm 2002 Szegények orvosa Damaged Care Linda Peeno tévéfilm (társproducer) Az elnök emberei The West Wing Tabatha Fortis költő 1 epizód 2002–2003 Texas királyai King of the Hill felszolgáló / Katherine (hangja) 2 epizód 2008 Újraszámlálás Recount Katherine Harris tévéfilm 2011–2013 Megvilágosultam Enlightened Amy Jellicoe 2013 Öt történet az elmezavarról Call Me Crazy: A Five Film tévéfilm (szegmens rendezője) 2014 Kroll Show Cleo 2 epizód Tömény történelem Drunk History Nellie Bly 1 epizód 2015 The Mindy Project Dr. Ludmilla Trapeznikov 1 epizód 2015–2018 Csé, mint család F Is for Family Sue Murphy (hangja) főszereplő (26 epizód) 2017 Az utolsó ember a Földön The Last Man on Earth Catherine 1 epizód A megtörhetetlen Kimmy Schmidt Unbreakable Kimmy Schmidt Wendy Hebert 1 epizód Twin Peaks Twin Peaks Diane Evans 9 epizód 2017–2019 Hatalmas kis hazugságok Big Little Lies Renata Klein 2022 A Fehér Lótusz The White Lotus Abby (hangja) 2024-2026 Palm Royale Linda Shaw 20 epizódvezető producer
Fontosabb díjak és jelölések
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Amerikai producerek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Los Angeles-iek